Connect with us

Szabadügynök

FA-kitekintő – NFC North

Az elmúlt évektől eltérően kicsit más formában, nem csapatonként jön szabadügynök-piaci kitekintő sorozatunk, hanem csoportonként hozzuk el nektek, hogy milyen mozgások várhatóak. Kicsit tényszerűbben, főleg a nagyobb nevekre koncentrálva, de mégis minden fontosra kitérve. Ezúttal a tavaly meglepetésekkel tarkított NFC North következik.

Chicago Bears

A Bears 2022-es offseasonje az ideit készítette elő. Kirakták szinte az összes nagy szerződésű játékost, amivel értelemszerűen a tehetség jelentős része is távozott a rosterről, ami egy 1/1-es cetliben manifesztálódott. Idén viszont megkezdődhet a ráncfelvarrás, amire a pénz nem lesz akadály.

Cap helyzet és rugalmasság

A Bears rendelkezik toronymagasan a legtöbb cap space-szel a ligában, kis híján annyi helyük van a plafon alatt, mint a második és harmadik legnagyobb cap space-ű csapatnak együtt. Teszik mindezt úgy, hogy a ~22 milliós dead capjük a negyedik legtöbb a mezőnyben. Jelenleg 88 millió dollár van a kasszában, és ha akarják, akkor ez tovább növelhető az alábbiakkal.

  • Eddie Jackson, S, $7,52 millió
  • Cody Whitehair, G, $5,8 millió
  • Justin Jones, DL, $4,9 millió
  • Lucas Patrick, C, $3,9 millió
  • Cairo Santos, K, $3 millió
  • Jalyn Holmes, DL, $1,08 millió
  • Michael Ojemudia, CB, $1,2 millió

Akit a fentiek közül kizárnék, az Santos és Patrick. Előbbi egy megbízható rúgó volt 2022-ben, utóbbi pedig mire megnézték volna centerként, akkor megsérült a szezon hátralévő részére, és szerintem tennének még egy próbát vele. Akit viszont biztos kitennék, az Whitehair, akinek erősen megkopott a karrierje, és messze nem ér ennyit a teljesítménye. Holmes semmit nem játszott tavaly még csak a special teamben sem, aligha fájna a hiánya, ahogy a szezon vége előtt claimelt Ojemudia elküldése sem feltétlen okozna könnyeket.

És akkor jöhet a dilemmázás Jacksonon és Joneson. A safety évek óta meghatározó tagja a védelemnek, most ráadásul nem is játszik rosszul, viszont az utóbbi két szezont nem tudta végigjátszani sérülés miatt, 29 éves, és tele van a piac jó és fiatal safetyvel, akire szívesebben költeném ezt a pénzt. Jones a legtöbb snapet töltötte a védőfalban tavaly, és nem tett hozzá különösebben ahhoz, hogy ne a Bears védelme legyen a liga egyik legrosszabbja, és ez a poszt is bővelkedik idén lehetőségekkel a piacon, így hozzá sem ragaszkodnék.

[ppp_patron_only level=”1400″ silent=”no”]

Legfontosabb szabadügynökök

Viszonylag sok olyan játékos szerződése jár le, aki a snapek legalább harmadán pályán volt, de ez inkább a sérüléseknek és rossz teljesítményeknek köszönhető, mintsem annak, hogy ezen játékosokat minden áron itt kellene tartani.

  • Sam Mustipher, C (RFA)
  • David Montgomery, RB
  • Riley Reiff, OT
  • Michal Schofield, G
  • Dante Pettis, WR
  • Khari Blasingame, FB

Nem vagyok nagy Montgomery rajongó, szerintem vannak nála jobb játékosok a piacon, de nem dőlnék kardomba, ha végül maradna, elvégre Fieldsszel jól néztek ki együtt a pályán amíg meg nem sérültek. A többi játékos bár tavaly sok szerephez jutott, egy fejlődni akaró csapatba jobb kezdők kellenének, viszont cserének és a rotációba teljesen megfelelők. Reiff lehet visszavonul, de a többi játékost megérhetné visszaigazolni.

  • Nicholas Morrow, LB
  • Armon Watts, DL
  • Angelo Blackson, DL
  • Mike Pennel, DL
  • Joe Thomas, LB
  • DeAndre Houston-Carson, S

Nem erős a fenti névsor sem, én leginkább Morrow és Houston-Carson újraigazolását támogatnám, esetleg még Wattsét, hogy ne ürüljön ki teljesen a DT szoba.

Hova kell erősítés?

Dani írt már a saját elképzeléseiről hosszabban és részletesen kielemezte a problémákat is, így én egy fokkal rövidebben adnék ötleteket.

Hogyan tovább, Chicago Bears?

Gyakorlatilag bárhova elférne az erősítés, így elsősorban a mélyebb posztok legjobbjai közül nézelődnék, mert szükség van tehetséges játékosokra – igen, még akkor is hoznék futót, ha Montgomery maradna, hozzák össze minden idők legjobb futóegységét, van rá pénz. Az biztos, hogy a tavalyi St. Brown-Pettis-Pringle-Harry-Claypool-Griffin-Patrick-Reiff-Schofield sornál jobb befektetésekre lenne szükség Fields kisegítésére, és bár nem ez a valaha volt legjobb piac, erre bőven lesz lehetőségük.

Futás ellen ez a védelem borzasztó volt, ami a front7 szétszórása után nem meglepő, így ideje lenne feltankolni olyan játékosokból, akik ebben segítenének, mert a tavalyi igazolások itt sem feltétlen sültek el jól. A secondary a csapat legerősebb egysége, de leginkább fiatalok alkotják, ide sem ártana két komolyabb veterán arc, akik a pályán és az öltözőben is fontos szerepet játszhatnak. Sok dologra van szükség, de sok pénz is áll a házhoz ezekhez, szóval hajrá!

Detroit Lions

A tavalyi év egyik legnagyobb meglepetése volt a Lions, amely borzasztó kezdés után egy huszáros hajrával majdnem elérte a rájátszást érő hetedik helyet is. Végre egyenesbe jöhet ez a hányattatott sorsú franchise, amihez most lerakhatják a kirakós utolsó elemeit.

Cap helyzet és rugalmasság

Nincs eleresztve a franchise a plafon alatt, az a 10 millió dollár nem sok mindenre elég, ezért lesznek még kivágások a közeljövőben.

  • Jared Goff, QB, $12,4 millió (átalakítás)
  • Taylor Decker, OT, $8,5 millió (átalakítás)
  • Frank Ragnow, C, $7,9 millió (átalakítás)
  • Romeo Okwara, Edge, $7,5 millió
  • Halapoulivaati Vaitai, G, $6,5 millió
  • Charles Harris, Edge, $4 millió
  • Kalif Raymond, WR, $3,125 millió
  • Josh Reynolds, WR, $3,1 millió
  • Jason Cabinda, FB, $2 millió
  • Quintez Cephus, WR, $1 millió
  • Logan Stenberg, G, $1 millió

A három átalakítás alighanem meg fog történni, mert rengeteg extra pénzt jelent a capben, amire szükség lesz. A két edge rusher közül szerintem valaki távozni fog, nincs szükség a rotációban két ennyit kereső játékosra. Az elkapók közül egyedül Cephus izgulhat, Raymond visszahordóként maradni fog, Reynolds meg remek kapcsolatot ápol Goffal. Stenberg újonc szerződése még erre az évre érvényes, de szegény nem jó játékos, még a tavalyi sérüléshullámot sem tudta kihasználni, azt az 1 millió dollárt hasznosabb játékosra kellene költeni.

Az egyetlen dilemma Vaitai, aki hátsérülés miatt tavaly a teljes szezont kihagyta, de nem hiányolta senki a falból. Ez általában intő jel, és az a 6,5 millió felszabadított pénz túl csábító ahhoz, hogy adott esetben cserének maradjon a csapatnál. Máris szebben néz ki a pénztárca.

Legfontosabb szabadügynökök

A legtöbb free agentet a védelem adja, de egy-két fontosabb támadó így is akad.

  • Jamaal Williams, RB
  • DJ Chark, WR
  • Evan Brown, G/C
  • Dan Skipper, G
  • Brock Wright, TE (ERFA)

Vaitai sorsa a két guardra is hatással lehet, közülük inkább Brownra. Két poszton is tud játszani, és a tongai játékos szintjét simán hozza, valószínűleg sokkal olcsóbban. Charkban nagy reményem és bizodalmam volt mint az egyik legjobb igazolás tavalyról, de közel sem hozta a vártakat, teljesen elhomályosult ebben a támadósorban, St. Brown és Williams mellett nincs rá szükség ennyi pénzért. És akkor Williams, aki a csapat pontgyárosa volt tavaly, és aki vélhetően nem éri be kevés pénzzel majd. Mivel ennyi pénz felszabadult, és fontos alakja a csapatnak, én meghosszabbítanám, talán nem kérne 8-9 milliónál többet.

  • Isiah Buggs, DL
  • John Cominsky, DL
  • Alex Anzalone, LB
  • Mike Hughes, CB
  • Amani Oruwariye, CB
  • DeShon Elliott, S
  • Will Harris, S

Tekintve, hogy ez a védelem a liga egyik legrosszabb egysége volt, sok figyelmet nem szentelnék a fenti játékosok visszaigazolására. Cominsky és Hughes érdekelne egyedül, végső esetben a két safety közül egyikük, de a piac sokkal jobb játékosokat kínál náluk.

Plusz egynek megemlítem a rúgó Michael Badgley-t, aki egy közepes kickernek számít. Ha megtartják, el tudom fogadni, de azt is, ha hoznak vagy egy riválist mellé, vagy egy végleges helyettest.

Hova kell erősítés?

Négy fordulót követően a Lions úgy állt 1-3-as mérleggel, hogy 35(!) pontot átlagolt a támadósor. Ez hat ponttal több, mint amit a legtöbb pontot szerző csapat, a Chiefs átlagolt a szezonban. Na most az egyikük bajnok lett, a másik meg sokáig 1/1-esnek nézett ki. Ugye érezzük a különbséget?

Számomra nem kérdés, hogy a védelembe kell invesztálni a pénzt, a támadósor hiányosságait bőven elég a draftról pótolni. Kellene egy nose tackle, mert a fal belsejét Benito Jonest leszámítva újonc szerződésű játékosok alkotják, ráadásul nem is a legjobbak. Kellene linebacker, hogy az Anzalone okozta traumákat ellensúlyozzuk és feledtessük. És kis túlzással fel kellene húzni egy komplett secondaryt, ahol a legnagyobb playmaker egy harmadik körös újonc, rotációs safety volt. Két első körös cetli, összesen négy top 56-os választással a zsebben trade opciókat is érdemes lenne keresni, leginkább cornerbacket, valamint le kell akasztani egy nagy nevű safetyt, ez lenne a minimum. Ha sikerült a drafton is belenyúlni a tutiba, akkor nagyon hamar elég komoly javulást lehetne elérni a defense-ben.

Green Bay Packers

Nem élhet az egyik, amíg él a másik – ha már mindenki újra Harry Potter lázban ég. Érdemben nehéz a franchise-ról beszélni addig, amíg nem derül ki mi lesz az Összetört szívek Aaron Rodgersszel latin szappanopera harmadik évadának fináléjában.

Cap helyzet és rugalmasság

Aaron Jones fizetéscsökkentésével, Preston Smith és Jaire Alexander szerződésének átalakításával máris sikerült eltüntetni a mínuszt a capben, de érdemi erősítéshez szükség lesz további akciókra.

  • Aaron Rodgers, QB, $19,25 millió (trade)
  • Jordan Love, QB, $2,2 millió (trade)
  • David Bakhtiari, OT, $7,8 millió (átalakítás/fizetéscsökkentés)
  • Kenny Clark, DL, $11,6 millió (hosszabbítás)
  • Rashan Gary, Edge, $7,8 millió (hosszabbítás)
  • Darnell Savage, S, $5,4 millió (hosszabbítás)
  • De’Vondre Campbell, LB, $2,9 millió (átalakítás)
  • Rasul Douglas, CB, $3,5 millió (átalakítás)/$4,2 millió (cut)
  • Josiah Deguara, TE, $1,125 millió

Rodgers szerződése és annak körülményei nem éppen a legérthetőbbek, így ahhoz linkelném Józsi elemzését, amiben kitér a lehetőségekre.

A Packers elkerülheti az Aaron Rodgers okozta pénzügyi poklot, de ahhoz most kell lépni

Rajta kívül is vannak lehetőségek a pénzfelszabadításra. Kezdésnek ha marad, akkor Jordan Love-ot most már el kellene cserélni, ingyen draft pick és plusz pénz, és véget vetünk csóri szenvedésének. Bakhtiari esetében még mindig nem zárom ki a visszavonulást, de hogy nem fog 28 milliós cap hittel játszani 2023-ban, abban majdnem biztos vagyok. Tekintve, hogy a 2021-es ACL-szakadására ráment a 2022-es szezon nagy része is, én egy fizetéscsökkentést remélek részéről. Nem szeretem az átalakításokat olyan játékosok esetében, akikkel egyértelműen nem hosszú távon számolok, márpedig Campbell és Douglas is ilyen, de valúszínűleg nem ússzuk meg ezt a lépést. Majd jó lesz nézni, hogy amikor 3 éve nincsenek már a ligában, még mindig lesz void pénzük a capben.

Két hosszabbítást is tető alá hoznék, Gary esetében elkerülhető lenne jövőre a licitháború, Clark szerződése ugyan még érvényes, de vele is egyértelműen hosszú távon lehet számolni. Savage esetében már nem vagyok ennyire derülátó, mint opció és csökkentési lehetőség felmerülhet ő is, de nem erőltetném. Deguarából pedig semmit nem tudtak kihozni, így mehet amerre lát.

Legfontosabb szabadügynökök

A csapat szerencséje, hogy nem a saját játékosok szerződésére kell spórolni, de egy-két fontosabb arc így is akad.

  • Allen Lazard, WR
  • Randall Cobb, WR
  • Robert Tonyan, TE
  • Marcedes Lewis, TE
  • Yosuah Nijman, OT (RFA)

Az egyik legnagyobb hiánycikket a célpontok jelentik, amin nem segít, hogy négy játékos szerződése is lejár. Cobb megöregedett és karrierje folytatása is kérdéses a megannyi sérülés miatt, de hátha veterán minimumért hajlandó maradni. Lazard ellenben végre kiszabadul a megannyi korlátozott szerződésből, és kialkudhat magának egy busás összeget – amennyiben így tenne, én nem bocsátkoznék licitháborúba érte. A két tight endet megszerették a szurkolók, de kísértetiesen hasonló a helyzet mint az elkapóknál: egyikük már erősen a “nyugdíjas” éveken gondolkodik, a másik pedig esélyt kaphat egy nagy szerződésre, amit a Packers jelenleg nem tud biztosítani. Örülnék, ha mindketten maradnának, de erre nem látok sok esélyt.

  • Jarran Reed, DL
  • Dean Lowry, DL
  • Justin Hollins, Edge
  • Adrian Amos, S
  • Rudy Ford, S

Devonte Wyatt tavalyi draftolásával a két DL-re vélhetően nincs szükség, amúgy se hiszem hogy Reed megint aláírnia bagóért. Amos játéka egyáltalán nem látványos, de amióta itt van, végig egy megbízható, aránylag magas szinten teljesített, a hiánya mindenképp fájna. Csakhogy még az átalakításokkal sincs annyi pénz, a piac elég mély, így lehet érzékeny búcsút vesznek egymástól a felet, és adott esetben Fordot tartják meg jóval olcsóbban.

  • Max Crosby, K
  • Keisean Nixon, KR/PR

Annyira tipikus, hogy közel évtizedes szenvedés után végre talál egy értelmes visszahordót a Packers, aki egyből FA lesz, így lehet érte tejelni. De nincs mit tenni, be kell adni a derekát Gutekunstnak, még ha ezzel értékes dollármilliókat is kell feláldozni. Crosbynak viszont ideje távoznia, franchise legenda, mindent köszönnek neki a szurkolók, de évről évre romlik a teljesítménye. Nagyon csalódnék, ha kapna egy komolyabb szerződést.

Hova kell erősítés?

Dacára a csalódást keltő szezonnak, ez a roster összességében még mindig ott van a 10 legjobb között véleményem szerint, ahogy tavaly is, amit Rodgers távozása tudna csak a kukába dobni. És ahogy tavaly is, úgy most is a célpontok adják a legtöbb beszédtémát. Minden szurkoló abban bízik, hogy a tavalyi Sammy Watkins igazolásnál több erőfeszítést tesznek idén, de nem túl rózsás a helyzet, pláne a tavalyi lehetőségekhez képest amikor meg lapítottak. Egy biztos, racionális szerződés nem fog születni, mert a piacon kevés a jó elkapó, egy Hopkins csere meg szintén kockázatos az életkora miatt, de valamit villantani kell, különben rágyújtják Gutekunstra a Lambeaut-t.

Safety poszton lehetne még nézelődni, akár előre gondolkodva is, ha Amost elengedik és jövőre Savage-et sem akarják megfizetni, most jó lehetőség van egy átlag feletti játékost igazolni. Ezen kívül inkább a mélyítés lebeghet a szemek előtt, de itt maradnék a jól bevált módszernél, hogy radar alatt lévő játékosokat próbálnék rövid távú szerződéssel behúzni jócskán a piaci árak alatt.

Minnesota Vikings

Sikerült hosszú évek után letaszítani a Packerst észak trónjáról, ami megrészegítheti a Viking sereget. Pedig most minden józanságra szükség lesz, mert ez a jövő szempontjából vízválasztó offseason lesz.

Cap helyzet és rugalmasság

26 millió dolláros mínuszban van a Vikings, így először ezt kell eltűntetni, ami vezéráldozatokat követelhet. Íme az opciók:

  • Kirk Cousins, QB, $19,2 millió (átalakítás)
  • Brian O’Neill, OT,  $10 millió (átalakítás)
  • Justin Jefferson, WR, $1,1 millió (hosszabbítás)
  • TJ Hockenson, TE, $6,5 millió (hosszabbítás)
  • Danielle Hunter, Edge, $3 millió (hosszabbítás)
  • Dalvin Cook, RB, $6,2 millió (átalakítás) / $5,8 millió (cut)
  • Za’Darius Smith, Edge, $4,9 millió (átalakítás) / $12,1 millió (cut)
  • Adam Thielen, WR, $7 millió (átalakítás) / $6,4 millió (cut)
  • Harrison Smith, S, $9 millió (átalakítás) / $7,3 millió (cut)
  • Eric Kendricks, LB, $9,5 millió
  • Jordan Hicks, LB, $5 millió
  • CJ Ham, FB, $3,05 millió
  • Ross Blacklock, DL, $1,6 millió

A lehetőségek a plafon fölötti összeg eltűntetésére adottak, de ehhez el kell döntenie a general manager Kwesi Adofo-Mensah-nak az irányt, amit szeretne adni a Vikingsnak. Több játékos esetében ezért hoztam két lehetséges opciót is, ha ugyanis átalakítás mellett döntenek, akkor megpróbálják 2023-ban is ezzel a maggal megismételni a hajszát a Lombardiért, viszont akkor a jövő még borúsabb lesz. Vagy adott esetben most elkezdik a takarítást egy salary cap szempontból szebb jövő érdekében, de nagyon nehéz az egóknak parancsolni egy csoportgyőztes idény után, mert ez egyértelműen a keret gyengítésével járna.

Én az újrakezdést támogatom, és nem azért, mert ezzel gyengülne egy csoportrivális. Egyszerűen úgy gondolom, hogy ebben a keretben nincs benne a Super Bowl lehetősége, ezért nincs értelme cap hellbe kergetni magukat megannyi idős játékossal. Ha ezen az úton haladunk, akkor a legtöbb játékosnál a cut jöhet szóba, így érzékeny búcsút vennék a két Smith-től és Thielentől is, Cook és O’Neill szerződését átalakítanám, mert velük még egyrészt lehet a következő 2-3 évre is tervezni, másrészt nekik még nincs szétbarmolva a szerződésük void évekkel. A két linebacker közül is elküldenék valakit, mert fölösleges 17 millió dollárt fizetni értük, ha ott van Asamoah a rosteren, aki így nem játszik.

Ezzel el is tűnt a mínusz, úgyhogy ideje a jövőre is gondolni, és hosszabbítani Hockensonnal, ha már ennyit áldoztak érte, ezzel is felszabadítva értékes dollárokat. Én nagy Hunter fanatikus vagyok, ezért az ő hosszabbítását is nyélbe ütném, bár az elmúlt években felemás hírek jöttek arról, hogy a játékos is ugyanígy van-e ezzel. Bedobtam még Jefferson új szerződését is, sokat nem spórolnának vele, de lehet az ügynöke verni fogja az asztalt egy minden idők elkapó szerződéséért.

Akárhogy is, egy dolog biztos: hozzá nem nyúlnék Cousins szerződéséhez. Jövőre lejár, el lehet engedni, így is lesz még cap hitje 2025-ben is, nem kell ezt tovább rontani. Megpróbálták, nem jött össze, 2023-ban egy utolsó rohamot még megejtenek, aztán lehet továbblépni.

Legfontosabb szabadügynökök

Egy dolognak adhatnak hálát a viking isteneknek Minnesotában, hogy bármennyire is rosszul fest a salary cap, legalább a saját játékosaik miatt kevésbé fájhat a fejük.

  • Garrett Bradbury, C
  • Irv Smith Jr., TE
  • Alexander Mattison, RB

Hockenson megszerzésével Irv Smith-re nincs szükség, Cook szerződésének átalakításával Mattisonnak is búcsút lehet inteni, így az egyetlen kérdés Bradbury marad. Rettenet inkonzisztens játékos, a legjobb meccsein sem tűnt ligaelit centernek, cserébe a rosszabb meccsein az az érzésed, hogy ennél nincs lejjebb, amiért már le is ültették a padra. Ilyen centerrel nem szívesen hosszabbítanék.

  • Patrick Peterson, CB
  • Chandon Sullivan, CB
  • Duke Shelley, CB
  • Dalvin Tomlinson, DL

Amikor a szegény szegényebb lesz, ugyanis a szezon második felére összeálló kezdő cornersor szerződése jár le, de csak látszólag vészes a helyzet. Peterson aligha írna alá még egyszer 4 millió dollárért, de egy közel 33 éves játékosért lehet nem áldoznék többet, Sullivan meg nem egy pótolhatatlan slot corner, így egyedül Shelley újraigazolását szorgalmaznám. Dantzler borzasztó inkonzisztens, Booth Jr-ból nem sokat láttunk, vagyis a poszt nem megoldott, de legalább nem kell egy komplett CB sort igazolni. Tomlinson egy elég érdekes hosszabbításban állapodott meg, azonban ezzel még nem biztosított helye a rosteren. Elég fontos eleme a védelemnek, és a jelek szerint a Vikings sem szívesen engedné el, de nem lesz olcsó mulatság.

Hova kell erősítés?

Az kiderült a 2022-es évből, hogy Cook egyedül nem képes fenntartani a futójátékot, a támadófal ugyanis iszonyatos munkát végzett előtte, ezen érdemes lehet javítani. Mivel Bradburyt elengedtem, ezért egy új centerre szükség lesz, de guard poszton is körülnéznék. Ingram újoncként az egyetlen kezdő volt, aki az összes támadó snapen pályán volt a falban, egy év után azért nem ásnám el, de egy veterán versenytárs talán nem árthat. Thielen elengedésével egy harmadik számú elkapóra is szükség lesz, amit sokan a draft első körében oldanának meg, illetve ha Mattison is távozik, akkor egy cserefutót is keríteni kell.

A védelemben elég sok hiányposztot csináltam a kivágások miatt, de alapesetben egy cornerbackre mindenképp szükség lenne, és ezt én nem a draftra hagynám most, de egy safetyn is el lehet gondolkodni ha Harrison Smith nem marad, mert a Cine-Bynum duót nem érzem túl stabilnak. Aztán a távozók függvényében lehet üresedés a védőfal belsejében és szélén is, de mivel nem túl sok pénzzel gazdálkodhatnak, ezért túl nagy költekezésre nem számítanék. Végül, de nem utolsó sorban egy kickert is keresniük kell, mert Joseph szerződése lejárt, és őszintén meglepne, ha ragaszkodnának hozzá.

[/ppp_patron_only]

Minden jog fenntartva. © 2024 FK Media Group