Nem nagyon volt idén levédekezhetetlenebb támadósor az Eaglesénél – egy azért igen, épp a labda túloldalán. Nagyon sokféleképpen tudnak nyerni, akár sima futással, akár irányítófutással, akár rövid játékokkal, akár hosszabb bombákkal. Egyénileg nehezen találni gyenge pontot a kezdőben, hacsak nem a harmadik számú elkapót vagy a második számú tight endet akarjuk hozni. Ráadásul az edzői stáb is kiváló munkát végzett, jól megtalálták az ellenfelek gyenge pontjait és ha kellett, meccs közben is kiválóan alkalmazkodtak. Úgyhogy fel van adva a lecke Steve Spagnuolo legénységének, hogy kitaláljon valamit a Hurts vezette offense megállítására.
Falak csatája
A rájátszásban inkább a végére hagytam a falak csatáját a beharangozóimban, most viszont úgy gondolom érdemesebb ezzel kezdeni. Külön-külön bemutattuk már az egységeket (támadófalakat itt, védőfalakat itt), így mélységekben nem megyek bele minden egyes játékosba. Az Eaglesé a liga legjobb támadófala, így magabiztosan vonulhatnak harcba minden alkalommal. A túloldalon viszont ott van a liga idei talán legjobb védője Chris Jones személyében, és elsősorban rá kell majd figyelni ebben a párharcban.
Jonesnak elég nagy tapasztalata van a double teamekkel, hiszen idén 69%-ban duplázták be, és minden bizonnyal most is nagy dózisra számíthat ebből, ráadásul most a liga legjobb centere és egy minőségi guard próbálja majd megállítani belül (bármelyik oldalon is áll fel), tehát jóval nehezebb dolga lesz, mint általában. A Chiefsnél így igyekeznek majd egy-az-egyes szituációkat kialakítani számára, amit elsősorban kétféleképpen tehetnek meg. Vagy blitzet mutatnak és betolnak egy linebackert Kelce arcába, hogy a centernek rá kelljen figyelnie és Joneson csak az egyik guard maradjon, vagy kiteszik Jonest a szélre edge rushernek.
Mindkettőt csak nyilvánvaló passzhelyzeteknél próbálgathatják, különben az Eagles átfut rajtuk. Előbbi esetben ha végül nem jön a blitz, Kelce elég gyors ahhoz (a legatletikusabb center révén), hogy így is be tudjon segíteni társának, utóbbi esetben pedig két nagyon jó tackle-je van az Eaglesnek, így nem gondolom, hogy könnyedén nyerne Jones. A bal szélen Mailata a gyengébb játékos valamelyest, de neki meg inkább a sebességgel van problémája, erőből nem lehet rajta átmenni. Így pedig azt gondolom, hogy Jonesnak magához képest csendesebb estéje lesz, az Eagles elég jól fel van vértezve ahhoz, hogy amennyire emberileg lehetséges, kordában tartsa a liga Donald utáni legjobb DT-jét. Ha esetleg mégis sokszor nyerne a meccs elején, akkor meg ezerrel fogják nyomni a zone readeket és fixen beduplázzák, bármi is van.
Joneson kívül azért nem olyan félelmetes a Chiefs védőfala, legalábbis Eagles támadófal mércével. Frank Clark persze a playoffban meg szokott villanni és nem elképzelhetetlen, hogy egyszer-egyszer megveri majd Mailatát a szélen pass rushban, illetve nyilvánvaló passzhelyzeteknél Mike Danna okozhat még fejtörést belülről indulva az egyik guard ellen, de összességében ezt a párharcot az Eagles minden bizonnyal meg fogja nyerni és blitzek nélkül szerintem nem sok nyomást fognak tudni Hurtsre helyezni – az egy másik kérdés, hogy bőven várhatók blitzek, de erről kicsit később.
Szóval a Chiefs védőfala egyértelmű hátrányban lesz passzsiettetésben, de még nagyobb hátrányban lesz a futójátékoknál…
Futójáték
A mérkőzés legnagyobb mismatche lehet az Eagles futójáték a Chiefs futás elleni védekezéssel szemben. Van olyan forgatókönyv is, hogy az Eagles szétfutja a Chiefst és ezzel megnyeri a meccset. Ha pedig vezetnének a második félidőre, akkor végképp nagy előnye lenne itt a Sasoknak és ráülhetnek az eredményre. Senki nem nyomja le náluk jobban a futójátékát az ellenfél torkán akkor is, ha a stadionban mindenki tudja, hogy futás jön. Az Eagles idén messze a legjobb futójátékkal rendelkezett, annyival jobb volt a második helyezettnél, mint amennyivel a második jobb volt a kilencediknél.
Jeff Stoutland faledző és futójátékért felelős koordinátor a liga legsokoldalúbb futójátékát rakta össze, ez a fal mindent is tud blokkolni és mindent magas szinten tesznek. Ha nagyon bele akarnánk menni a részletekbe, akkor kiemelhetnénk, hogy Kelce-t gyakorlatilag támadófegyverként használják futójátékoknál, ennyire különleges centert talán sosem látott még a liga. Emellett kiemelendő, hogy mennyit és milyen jól futnak a gyenge oldalra, tehát a tight enddel ellentétes irányba, messze-messze jobbak mindenkinél a ligában (érdekes mód épp a Chiefs a második legjobb ebben).
A Chiefs futás elleni védelme pedig legjobb esetben is átlagos ligaszinten (sikerességi rátában 13., EPA-ben 15., DVOA-ben 18., run stop win rate-ben 32.). Chris Jones mellett nincs jó DT-je a csapatnak, és Jones is elsősorban passzsiettetésben emelkedik ki (nem mintha futás ellen rossz lenne). A szélső falembereik is legfeljebb átlagosak ebben, és ugyan Bolton jó futás elleni linebacker, ha a falat könnyen megverik előtte, akkor nem sok esélye van a fellépő támadófalemberek ellen.
Akkor mégis mit csinálhat ez ellen a Chiefs? Nos, az egyik opció, hogy több embert raknak a boxba. Később is elő fog jönni, de a Chiefs használta idén a legtöbb két mély safetys felállást, ami azzal jár együtt, hogy kevesebben vannak a boxban a futójáték megállítására. Na ez az Eagles ellen öngyilkos taktikának tűnik, így biztos vagyok benne, hogy a megszokottnál jóval nagyobb arányban fog fellépni a boxba az egyik safety, leginkább Justin Reid.
A probléma ezzel a felfogással az (amellett, hogy nem is érzi magát annyira kényelmesen ebben a védelem), hogy így csak egy mély safety marad hátul, ami egy-az-egyes helyzeteket eredményez a szélen az elkapók vs. cornerek párharcban, ahol ahogy majd látni fogjuk, az Eagles van tehetségfölényben. Persze az Eagles egész évben ez elé a kihívás elé késztette a védőkoordinátorokat, nem véletlen, hogy szinte lehetetlen volt őket levédekezni. És azt is fontos megjegyezni, hogy az Eagles alapvetően nem futásorientált csapat neutrális helyzetekben, és van is az a mottójuk, hogy nem fognak akkor futni, ha kedvezőtlen a helyzet, tehát a védelem ennek megállítására rendezkedik be.
Szóval nehéz helyzetben van a Chiefs, ha arról kell döntenie, hány embert rakjon a boxba. Azt gondolom elsősorban a futásmegállításra kell berendezkedniük, passzoknál több esélyük van összehozni pár fontos jó játékot és elérni sikereket – erről ismét csak kicsit később.
Egy másik opciója lehet Spagnuolónak az Eagles futójáték lelassítására és a saját falában lévő gyengeségeinek elfedésére, ha megpróbálják összezavarni a Sasok támadófalát és káoszt próbálnak generálni a falban sok stunttal, twisttel, snap előtti mozgással, blitz-cel, szimulált blitz-cel, váratlan helyről érkező védőkkel. Bármivel, ami csak eszükbe jut. Ez egy elég kockázatos taktika, mert ha nem jön be, akkor hatalmas lyukak is megnyílhatnak és nagy játékokat engedhetnek, de a tehetséghátrányukat talán ezzel a taktikával tudják leginkább ledolgozni, és reménykedhetnek abban, hogy párszor összehoznak negatív játékot és kedvezőtlen harmadik kísérletre kényszerítik az Eaglest. Persze itt is előjön a probléma, hogy a Sasok támadófala nagyon jól edzett egység, baromi nehéz őket megzavarni és kizökkenteni a flow-ból.
Azt gondolom, hogy futójátékban az Eaglesnek egyértelmű előnye van a meccsen, belül és szélen is tudniuk kell futni, akár a futókkal, akár Hurtsszel, aki a második szinten is képes megverni a linebackereket (a Chiefs engedte az 5. legtöbb futott yardot irányítóknak). Ha számukra kedvezően alakul a meccs képe az első félidőben, akkor szerintem előnyből a második 30 percben behúzhatják a mérkőzést a futójátékuknak hála ráülve az eredményre és lenyomva a futásokat a Chiefs torkán. Ha ez nem jön össze és passzolni kell, na akkor már más a leányzó fekvése.
Passzjáték
Oké, a futójáték elvileg menni fog az Eaglesnek, de mi lesz ha esetleg hátrányba kerülnek és passzolni kell, vagy csak simán úgy döntenek, hogy nem futnak telített boxokba és passzolnak helyette? Említettem, hogy az Eagles alapvetően nem futásorientált csapat a számok alapján, hiszen neutrális helyzetben korai downokra 58,6 százalékban passzolnak, ami az ötödik legmagasabb arány a ligában. És persze ez a jó taktika, passzal előnyt szerezni, aztán futással lepörgetni az órát, már amennyiben erre képes vagy – és az Eagles abszolút képes rá. Na de mi lesz akkor, ha az Eagles passzol?
A legnagyobb kérdés az, hogy milyen állapotban lesz Jalen Hurts válla. Az utóbbi időben láthatóan nem volt 100 százalékos, ezt el is mondta többször, és egyébként is összesen öt meccse volt idén, ahol 15 százaléknál több pontatlan labdája volt, épp az utóbbi öt meccsen történt ez. A két hét pihenés nyilvánvalóan jót tett, de fogalmunk sincs, milyen állapotban lesz valójában és mennyire fogja ez hátráltatni. Így tehát jelen tudásunk szerint nagy kilengések lehetnek a várható játékában. Simán látom azt a forgatókönyvet, hogy élete meccsét hozza le, mert a hozzáállása és személyisége épp az ilyen színpadra teremtette, de azt is látom, hogy a válla hátráltatja és gyenge mérkőzése lesz, ahogy a 49ers vagy a Giants ellen is, több rá nem jellemző pontatlan labdával.
Ráadásul a Chiefs védelme is elég kellemetlen ellenfél tud lenni, rendszerszinten az ő játékstílusához meg kiváltképp igaz ez. Beszéljünk azonban előbb a személyes matchupokról.
Hogy néznek ki az egyéni matchupok?
Az ugyebár kiderülhetett a posztonkénti bemutatónkból is, hogy az Eagles fegyverarzenálja tehetségfölényben lesz a Chiefs védelme ellen. AJ Brown és Devonta Smith talán a legjobb WR-duó a ligában, de mindenképp top5-ös, és mindegyik Chiefs cornerbacknél jobb játékosok, bármennyire is jól játszanak az elvárásokhoz képest a fiatalok a KC secondaryjében. És igaz ez a tight end Dallas Goedertre is a linebackerekkel vagy safetykkel szemben. Őt egyébként talán elsősorban a red zone-ban használhatják majd, ugyanis a Chiefs az ötödik legtöbb tight end TD-t engedte idén a ligában (szám szerint 9-et).
A nagy kérdés a Chiefs secondary kapcsán taktikailag az, hogy L’Jarius Sneedet hogyan tervezi bevetni Spagnuolo. Sneed ugyebár safety-múlttal rendelkezik, így fizikálisabb játékos és jól tud szerelni is. Ezeket a tulajdonságokat kétféleképp hasznosíthatja a Kansas City. Egyrészt betehetik őt a slotba, ahol a futás elleni védekezésben tudják kamatoztatni erősségeit, illetve onnan blitzekre is elküldhetik adott esetben. Másrészt pedig ráállíthatják a szintén fizikális AJ Brownra, akit akár követhet is attól függően, hogy ő hol áll fel – nem túl trendi ez ma már az NFL-ben, de Sneed esetében időnként előfordult idén is, hogy ment egy adott WR-rel.
Mindkét taktikának megvan az előnye, azonban ugyanaz a hátránya is: hogy a másik poszton az első körös újonc Trent McDuffie-nak kell helyt állnia, aki egy alulméretezett cornerback. Ha őt teszik a slotba, akkor a kis termete gondokat okozhat szélső futásokkal szemben. Ha a szélre teszik, akkor AJ Brown ellen lehet jelentős erőhátrányban, bár ezt még mindig jobban ki tudják kerülni, ha McDuffie-t áttolják a túloldalra DeVonta Smith-re, Brownon pedig a jó méretekkel rendelkező, de mégiscsak hetedik körös újonc Jaylen Watson lehet majd. De McDuffie még Smith ellen is hátrányban lehet az elkapási ponton, még ha nem is akkorában, mint Brown ellen.
A Chiefs egyébként idén első számú elkapók ellen a második legrosszabb volt DVOA alapján, tehát eszerint Brownnak lehet jó napja, bár az Eaglesnél eléggé változik, hogy épp kire játszanak a két elkapó közül. Emellett azt már említettem, hogy TE-k ellen is átlag alatt védekeznek, a futókról viszont még nem esett szó, itt az 5. legrosszabb volt a Chiefs idén. Hurts nem igazán szereti a checkdownokat, de Kenneth Gainwellnek szerintem jó mérkőzése lehet, ugyanis őt többet használja a csapat passzhelyzetekben – ha egy meglepetés jó teljesítményre akartok fogadni, akkor őt ajánlanám a labda ezen oldalán.
Hurts kriptonitja: a zone blitz
Szóval a tehetségfölény az Eaglesnél van, de hogyan tudja ezt kompenzálni Spagnuolo, aki a rájátszás gameplanek mestere és két hete volt felkészülni?
Ahogy már utaltam rá, idén a Chiefs játszotta a legtöbb két mély safetys felállást a ligában. Logikus, hiszen van két jó, sokoldalú safetyjük, és a modern fociban egyébként is a mély passzokat akarják elvenni a védelmek. Ezen kívül olyan hatalmas trendeket nem láthatunk (illetve még egyet fogunk nemsokára), leginkább azért, mert sok mindent tudnak csinálni és matchuptól függően alakítják a dolgaikat. Egy Spagnuolo védelemhez képest relatíve kevesebbet embereztek idén, de ez még mindig a 11. legtöbb volt a ligában. Hasonló mondható el a blitzelésről is, korábbi évekhez képest kevesebbet, de így is a 14. legtöbbet küldtek extra embert az irányítókra. Szóval sok mindent tudnak csinálni, ellenféltől függően.
Úgyhogy nézzünk rá Jalen Hurts és az Eagles offense számaira, erősségeire-gyengeségeire, mit érdemes és mit nem érdemes ellenük játszatni. Azt látjuk, hogy blitz nélkül emberezés és zónázás ellen is top5-ös volt EPA/dropback alapján, blitz esetén viszont ha mögötte emberezés volt, akkor top5-ös, ha mögötte zónázás volt, akkor csak a 32. helyet érte el a QB-k közt. Oké, akkor megvan a válasz, zone blitz kell. Ez azért jó, mert Spagnuolónak ez a vérében van, korábbi állomáshelyein is bevett taktikája volt adott esetben, idén pedig a 11. legtöbbet használta és emellé a második legjobb nyomásgyakorlási rátát és az ötödik legrosszabb passer ratinget engedte.
Hurts egyébként azért gyenge zone blitz ellen, vagy máshonnan megközelítve azért jó ezt használni ellene, mert alapvetően az extra ember ellen az a válasza, hogy feldobja egy-az-egybe AJ Brownnak (vagy Smithnek) vagy megiramodik. Ezek mind tökéletes válaszok akkor, ha emberezés van a blitz mögött, és általában egyébként ez is van klasszikus esetben. Viszont zónázásnál Brown sincs igazán egy-az-egyben (valamilyen szinten igen, de mivel a védő a labdát nézi, így azért más a helyzet), megiramodás esetén pedig nem hátat fordított védőket talál, hanem mindenki rá figyel, így könnyebben lekapcsolják.
Azt gondolom tehát, hogy Spagnuolo igyekszik majd több zone blitzet küldeni Hurtsre, amivel sikeres is lehet. Nyilván nem lehet ezt egész nap játszani, szóval ez csak szituációs playhívás lehet majd, de sok ilyenre számítok. Ezeknél jó eséllyel előnye lesz a Chiefsnek. Egyébként viszont lehetnek problémáik.
A mély passzokon eldőlhet a meccs
Ugye ha ragaszkodnak a két mély safetys felállásokhoz, akkor az Eagles futni fog rajtuk. És elég sok 2-mant használtak, láttuk a Bengals ellen is két hete, ez azonban futni tudó irányító ellen öngyilkosság, szóval nem számítok ilyen coverage-ekre. Azt gondolom, hogy rájuk nem jellemzően sok single high safetys felállásra lesznek kénytelenek a futójáték veszélye miatt, és több zónázásra is, mint megszokott. Cover1 ellen ugyanis az Eagles halálos tud lenni a szélre feldobott labdákkal, ez volt a passzjátékuk legnagyobb erőssége idén. Hurts kiváló mély passzoló, Brown és Smith pedig rendkívül jó az elkapási ponton, így nagyon jól passzolnak az irányítóhoz.
A mérkőzés egyik nagy kérdése lesz a szememben, hogy most mennyire fog menni az Eagles mély passzjátéka. Mert amikor Hurts egészséges volt, akkor nagyon ment a dolog. Azonban a vállsérülés óta ez egyáltalán nem igaz, a rájátszásban a tíz 20+ yardos passzából csak három volt jó Hurtsnek, ráadásul ebből akár le is vonhatjuk a DeVonta Smith el-nem-kapást a 49ers elleni meccsről, és akkor 2/10 a mérleg. Láthatóan limitálta a vállsérülése Hurtsöt, és kulcskérdés lesz, hogy meggyógyult-e két hét alatt.
A Chiefs védelme egyébként mindössze 24. volt EPA alapon mély passzoknál, szóval sebezhetők ebben, és ahogy arról már volt szó, a cornereik tehetséghátrányban lesznek, nem kifejezetten gyorsak és egész secondaryt tekintve sem szerelnek kifejezetten jól Sneeden kívül, így elkapás után is hozhat yardokat mondjuk Brown.
Szerintem ezen, tehát a mély passzokon múlhat a meccs. Ha ez nem megy az Eaglesnek, akkor úgy gondolom a Chiefs behúzza a Super Bowlt. Ha viszont ez menni fog, akkor nem hiszem hogy a Chiefs képes megállítani a Sasokat. A mérkőzés elején ez ki is derülhet, és ettől akár függhet a Chiefs taktikája is, hiszen ha nem mennek a mély passzok, akkor magabiztosabban rakhatnak plusz embert a boxba és jobb esélyeik vannak a futás megállítására is, azonban ha sikeresek lesznek a hosszú labdák, akkor több két mély safetys felállást kell használniuk, amivel viszont az Eagles futójáték lesz még nagyobb előnyben.
Még egy fontos adalék, hogy a Spagnuolo nagyon szeret press coverage-et használni, ahol a cornerek felállnak az elkapók arcába. Az utóbbi hét évben végig top5-ben voltak ebben és idén is a második legtöbbet alkalmazták. Nem biztos, hogy ez most jó taktika, ugyanis az egész ligában AJ Brown volt a legjobb press coverage ellen. Képes gyorsan megverni az ellenfelét a vonalnál, így lépéselőnybe kerül, Hurts pedig előszeretettel dobál felé ilyen helyzetben, szóval ez ugyancsak egy kulcsfontosságú részlete lehet a sakkjátszmának.
Mi fog tehát történni a labda ezen oldalán?
Összességében az Eagles van fölényben, amikor támad, hiszen elit támadófallal és futójátékkal rendelkezik, emellett előnyben van az egy-az-egyes helyzetekben is a WR-CB matchupokban (és még a tight end vs. bárki párharcban is). Ráadásul az edzői stáb is kiváló, meccs közben is nagyon jól változtatnak, kitalálják az ellenfél gyenge pontját, az adott felállásokra adott válaszaikat és ezeket kihasználva erőltetik, ami megy. Úgyhogy Steve Spagnuolotól is egy többlépcsős gameplanre van szükség, hogy válaszokat tudjon adni a Sasok változtatásaira, így egy kiváló sakkjátszmát eredményezve.
Az Eagles eléggé lehetetlen helyzetbe tudja hozni az ellenfeleket azzal, hogy a futójátékot meg kell állítaniuk, amihez több emberre van szükség, így pedig kevesebben maradnak hátul, ami egy-az-egyes helyzeteket eredményezhet AJ Brownéknak. Ez lesz Spagnuolo nagy dilemmája is, és szerintem jóval kevesebb két mély safetys felállást fog alkalmazni, mint általában, hogy a futást megpróbálja elvenni – főleg ha esetleg az elején nem ezzel kezdene, de tud haladni az Eagles a földön. Ez viszont azt jelenti, hogy meglesznek a lehetőségek a szélen a hosszú passzokra.
Ha nagyon le akarom egyszerűsíteni az egészet és egy dolgot akarok kiemelni, akkor szerintem az fogja eldönteni a mérkőzést, hogy ezeket a lehetőségeket ki tudja-e használni az Eagles. A futójáték menni fog, ez nagyon valószínű, akár dominálhat is az Eagles a földön és akkor nem kell sok minden a passzjátéktól, de egész egyszerűen nem lehet végig futni az egész meccsen, ezért gondolom ezt a döntő párharcnak. Nagy kérdés mennyire épült fel Hurts válla, ezáltal mennyire lesz pontos ezeknél a mély szélső labdáknál, illetve a másik nagy kérdés, hogy a Chiefs fiatal cornerei meg tudják-e ismételni a Bengals ellen nyújtott kiváló emberezős teljesítményüket.
Illetve a másik fontos kérdés, hogy a zone blitzekkel mekkora sikereket tud elérni a Chiefs, mert ha itt sikerül pár rossz, drive végét jelentő játékra kényszeríteni Hurtsöt, az is elég lehet a győzelemhez. Ha ez nem sikerül és a mély passzok is menni fognak, akkor viszont az Eaglest emeli magasba a Lombardi trófeát.
Legfrissebb cikkeink
- Anthony Richardson kérdőjeles, Micah Parsons nem játszik a héten
- Több kezdő futó is kihagyja az ötödik fordulót
- Davante Adams és Malik Nabers sem játszik a héten
- TJ Hockenson hamarosan visszatérhet a pályára
- Trent Williams nem gondolkodik a visszavonuláson
- Veszélyben Mike Evans egyedülálló sorozata
- Szombati beszámoló #4 – College foci 2024
- FK! Preview #5
- Derrick Henrynek vasárnap meglehet a 10 ezer futott yard és a 100 TD karrierjében
- A legjobban és a legrosszabbul kezdő újoncok
- Az idei Falcons a lehetetlen fordítások mestere
- Cousins csatlakozott az 500 yardos irányítók táborába
- Látványos, szórakoztató, hosszabbításos meccsen fordított hatalmasat a Falcons
- Sam Darnold és Kyle Van Noy is szeptember hónap legjobbjai között
- Jared Goff és Derrick Henry is a forduló legjobbjai között
Legutóbbi hozzászólások
- Jani_Kovacs on FK! Preview #5
- ThySoul on FK! Preview #5
- bjeela on Playoff Ranking #4
- Patrik on Látványos, szórakoztató, hosszabbításos meccsen fordított hatalmasat a Falcons
- Pedro44 on Derrick Henrynek vasárnap meglehet a 10 ezer futott yard és a 100 TD karrierjében
- Patrik on A legjobban és a legrosszabbul kezdő újoncok
- Mathisen on A legjobban és a legrosszabbul kezdő újoncok
- Csakeztne on Látványos, szórakoztató, hosszabbításos meccsen fordított hatalmasat a Falcons
Én azt nem értem hogy a Sasokat igazán nehéz, kemény ellenfél nem próbálta még meg. Vagy igen? A sok jó adat azért gyengébb ellenfelekkel szemben jött össze amit a papírra lehet írni, bár nyilván a tehetség azért látszik. Biztos ekkora Eagles fölény van?
Kár azért a Purdy sérülésért. megnéztem volna mit tudnak a zöldek ha az ellenfél is sokkal erősebb.
Nekem eléggé egyoldalúnak tűnik ez a Super Bowl. A 2 évvel ezelőtti Chiefs-Buccaneershez tudnám hasonlítani. A Chiefsnek van 3 embere, aki a posztján a liga legjobbja. Az Eagles keretében meg – ha párba állítjuk az ellenfélnél azokkal, akikkel találkozhatnak a pályán – van vagy másfél tucat, aki alapesetben jobb eséllyel nyeri a párharcot… Tkp. az egész szezont tekintve az mondható el, hogy hiába volt pár esetben egy-egy olyan poszt, ahol nem az Eagles “nyert”, ezt bőven kompenzálta azzal a csapat, hogy tíz más poszton meg ők voltak jobbak. Sok lúd disznót győz.
A 2021. februári meccshez hasonló eredményre, azaz legalább 20 pontos Chiefs-vereségre számítok.