Hamarosan átfordul az NFL-naptár a 2023-as évre, és vele együtt megérkezik az átigazolási cunami is. Szokás szerint vannak olyan csapatok, amelyek nincsenek a legjobb cap helyzetben a nagy költekezésekhez, viszont akadnak olyan franchise-ok is, akik kipucolták a keretet a költekezés reményében, vagy jókor jár le sok játékosuk szerződése. Összeszedtünk most 5 csapatot, amely aktív lehet a piacon, és szabadjára engedtük a fantáziánkat, hogy mi milyen módon költekeznénk a GM székben ülve.
Chicago Bears
Nem is kezdhetnénk másik csapattal, mint amelynek toronymagasan a legtöbb cap space-e van a ligában. Ryan Poles general manager jelenleg 88,4 millió dolláron csücsül, kevés a sokat kereső szabadügynök a csapatban, ráadásul még tovább is növelhető ez az összeg, és én ki is vágnám Eddie Jacksont és Cody Whitehairt – egy új csapatot építünk, nincs benne hely sokat kereső idősebb játékosoknak, sajnálom. Ezekkel a lépésekkel 100 millió fölé nőtt a kassza, ideje eltapsolni!
David Montgomery, RB, 3 év, $27 millió
Dante Pettis, WR, 1 év, $2 millió
Trevon Wesco, TE, 2 év, $3 millió
Sam Mustipher, C, original round RFA tender (~2,6 millió)
Armon Watts, DT, 1 év, $2,5 millió
Nicholas Morrow, LB, 2 év, $10 millió
DeAndre Houston-Carson, S, 1 év, $2,5 millió
Nem vinném túlzásba az újraigazolásokat. Montgomery az egyetlen akiért nagyobb összeget kéne áldozni, ha sikerül egy jól eloszlatott szerződéssel megtartani, én nem sajnálom tőle ezt a pénzt, bár nem a kedvenc futóm. Illetve Morrow-t lehet még kiemelni, aki szintén a kezdőbe jönne, és neki egyértelműen egy orrnehéz szerződésben gondolkodnék, hogy jövőre ki lehessen vágni veszteség nélkül, ha mégse tartaná a formáját. A többi játékos inkább a rotációba vagy egyes szituációkra maradna itt, de kell a mélység is.
Na de akkor jöjjön a várt pillanat, amikor apu pénztárcáját ellopva beszabadulunk az édesség boltba, és mindent a kosárba teszünk amit megkívánunk!
Robert Woods, WR, 1 év, $5 millió
Darius Slayton, WR, 2 év, $8 millió
Mike Gesicki, TE, 3 év, $42 millió
Kareem Hunt, RB, 2 év, $8 millió
A sarkalatos pont Justin Fields kisegítése lenne, amihez először a skill pozíciókat kellene rendbe tenni. Sajnos elkapó fronton nem a legjobb merítési lehetőségek vannak, és Chicago sem a legvonzóbb desztináció a legkeresettebb neveknek. Valakiket viszont igazolni kell, mert üres a WR szoba, és így jobbára abból kell főzni, ami van. Mivel Fieldsszel a futójáték egy új dimenzióba léphet, ezért Woodsot mindenképp megpróbálnám idecsábítani, aki az egyik legjobb blokkoló WR a ligában, és egészségesen egy megbízható célpont lenne a fiatal quarterback számára. Slayton egy Mooney-hoz hasonló utat járt be, a kezdetek szépek voltak, aztán folyamatosan tűnt el a Giantsben, de én nem temetném még, és leigazolnám.
Érdekes módon akik többet lendítenének a passzjátékon, az Gesicki és Hunt lenne, előbbi egyértelműen passzjátékhoz a legalkalmasabb, utóbbi pedig megmutatta karrierje során, hogy bár a futójátékoknál is lehet rá számítani, az ő ereje a kezeiben rejlik, és nincs igazán elkapni tudó futó a rosteren. Jobban örültem volna egy sztárfutónak akkor is, ha Montgomeryt újraigazolom, de jelen állás szerint egyikük sem kerül ki a piacra, így jobb híján akkor marad Hunt. A running back tagadóknak most biztos 200 a vérnyomása, de egyszerűen annyi pénze van a Bearsnek, hogy lazán belefér nekik futókra költeni több tízmillió dollárt is.
Isaiah Wynn, OT, 4 év, $66 millió
Nate Davis, G, 3 év, $46,5 millió
Jalen Hurts és az Eagles személyében ékes példa loboghat Poles szeme előtt, hogy hová lehet eljutni ilyen lehetőségekből mint ami a rendelkezésére áll. Rosemanék a falakra esküsznek, és a Fields előtti protektorokra ráfér a fejlesztés, pláne hogy Whitehairt elküldtük. Teven Jenkins RG-ként találta meg a jövőjét a csapatban, így kicsit ellentmondhat, hogy egy újabb RG-t akarok igazolni, de Nate Davist nem hagynám a piacon, aki az egyik legjobb elérhető játékos véleményem szerint, viszont majd el kell dönteni, hogy melyikük váltson oldalt. OT poszton már nem kell ennyit gondolkodni, hiszen Wynn 2022-ben RT poszton játszott, így egy az egyben átveheti Reiff helyét, a túloldalon meg lemeccseli a két fiatal a másik kezdőt. A Patriotstól érkező tackle megítélése elég felemás, az első körös draftcetlinek talán nem felelt meg, de egy rossz falban minőségi javulást jelent, márpedig ez a Bears fal rossz.
[ppp_patron_only level=”1400″ silent=”no”]
Marcus Davenport, Edge, 4 év, $68 millió
Dalvin Tomlinson, DT, 2 év, $29 millió
Chris Wormley, DT, 2 év, $11 millió
Az NFL a jó csapatok másolásáról szól, az NFC-ben pedig két olyan franchise találkozott, ami a brutálisan erős és mély védőfalával tűnt ki, többek között. Chicagóban nagy hagyományai vannak a sackeknek és az irányító elpusztításának, azonban erre a jelenlegi felhozatal képtelen, így változtatni kell. Sajnos az edge rusher felhozatal sem a legjobb merítési lehetőség, de muszáj erősíteni a poszton, és erre Davenport lehet az egyik legjobb opció. Robert Quinn személyében nemrég átélték milyen az, amikor valaki irreálisan magas százalékban váltja sackekre a nyomásait, most megtapasztalhatják az ellentettjét, a Saints szabadügynöke ugyanis sosem a zsákolásaival tűnt ki, ellenben nyomásgyakorlásban mindig átlag fölötti számokat produkált. Pont emiatt nehéz belőni a fizetését, pláne úgy, hogy ő lehet a piac egyik legjobb elérhető játékosa, de ez a 17 milliós átlag talán reális, sőt, még lehet túlzó is.
A fal belsejére viszont nagyon jó lehetőségek vannak, de mi az édesebb annál, amikor úgy erősítesz a kereteden, hogy azzal egy csoportriválist gyengítesz? Dalvin Tomlinsont nagyon szeretné visszahozni a Vikings, de jelenleg nem állnak olyan anyagi helyzetben, hogy ezt megtegyék, Chicagóban pedig kihasználják eme lehetőséget, és egy siettetés és futások megállításában is jeleskedő igazolást hoznak tető alá. Mellé Wormley is elfér, aki inkább a futásokat enné meg, mivel a liga egyik legrosszabbja volt ebben a kategóriában a defense tavaly, így bőven volna igény az ő szolgálataira is. Ez a duó Wattsszal és Jonesszal kiegészülve elég jó rotációt biztosítana a fejlődéshez, és akkor még ott lebeghet Jalen Carter draftolása ilyen erősítések ellenére is.
Bobby Okereke, LB, 3 év, $30 millió
Emmanuel Moseley, CB, 2 év, $15 millió
Rock Ya-Sin, CB, 2 év, $5 millió
Jessie Bates, S, 4 év, $72 millió
Zárjuk a sort a back7-nel, ahol először a linebacker posztot tegyük rendbe. Morrow-t visszahoztuk, és bár tavaly szinte az összes védősnapen pályán volt, nála jobb kezdő linebackerre vágyom, és Okereke-t imádom! Meg merem kockáztatni, hogy nem lesz Hall of Famer mint ahogy Pat McAfee megjósolta, amikor ő mondhatta ki a pódiumon a Colts választását, de egy jó játékos még lehet belőle, ráadásul Eberflus így visszakapná egyik kedvencét. És ha már kedvenc, akkor Rock Ya-Sint is viszontláthatja a csapatban, aki mélyítésnek tökéletes, nem hiszem hogy sorba kellene érte állni.
És akkor a végére a nagy durranások! Johnsonnal egy szélső corner poszt megoldva, a második körös Kyler Gordon pedig a slotban kapott helyet tavaly, annak is hagynék időt. Ellenben az nem túl szerencsés, ha megint Kindle Vildor lesz a másik kezdő CB a szélen, ezt sürgősen upgrade-elném. Moseley nem a legjobb név erre, de egy átlagos kezdő sok tapasztalattal, ami ráfér a megannyi fiatallal tarkított öltözőre. A secondaryre lenne a legkevesebb panasz a rostert böngészve, de ha elérhető egy Jessie Bates a piacon, akkor hülye lennél lemaradni róla, ha a világ pénzén ülsz. Eddie Jackson fontos eleme volt a csapatnak az utóbbi években, de bármikor lecserélném őt Bates-re, kérdés nélkül. Remekül passzolna a másodéves Brisker mellett a safety sorba, és majdhogynem késznek lehetne tekinteni a secondaryt.
Soha nem látott pénzt kell elköltenie a Bearsnek a szabályok értelmében, így bármennyire is túlzásnak tűnhetnek a fenti összegek, ne legyen kétségünk, hogy nagyon sok embert fognak gazdaggá tenni Chicagóban március közepére.
Atlanta Falcons
A Falcons rendelkezik a Bears mögött a második legnagyobb cap space-szel jelenleg a maga 61,6 millió dollárjával, és mivel ez a roster sem a liga legjobbja, itt is várható komoly költekezés. Mielőtt még belekezdünk, én kivágom Matt Hennessy-t, amivel felszabadítok $2,7 milliót, kiszorult a kezdőből, és bár cserének jó és olcsó lenne, másra kellene még ez a kis pénz is. Például újraigazolni pár játékost.
Kaleb McGary, OT, 3 év, $48 millió
Olamide Zaccheaus, WR, 2 év, $13 millió
MyCole Pruitt, TE, 1 év, $3 millió
Bradley Pinion, P, 3 év, $6 millió
A legfontosabb játékos egyértelműen McGary, aki hogy, hogy nem, de pont akkor hozott egy kiváló szezont, amikor épp lejárna a szerződése. Hogy őszinte legyek, nem teljesen értem miért nem raktak rá franchise taget, amit pont az ilyen esetekre találtak ki, ahol bizonytalan lennék a hosszú távú elköteleződésben, de elveszteni sem akarom a játékost. Mivel elmulasztották ezt a lehetőséget, így kénytelen vagyok hosszabbítani vele, mert szükség lesz rá, erről később. Zaccheaus hiányát meg lehetne emészteni, de most ha van lehetőség, miért ne férne bele egy új szerződés neki? Pruitt a blokkolásokhoz kellene nagyon, Pinion meg egy nem kiemelkedő, de átlagnál jobb punter, talán az ő szerződése sem vágja földhöz majd a capet, de én mindig nyitott vagyok újoncokra a punterek esetében.
Van tehát bőven szabadságunk igazolni, de még mielőtt bármit is tennénk, az Atlanta Falconsnak egyetlen egy dolga van a 2023-as offseasonban: találni kell irányítót! Az ugyanis nem állapot, ha Arthur Smith harmadik évét megkezdve sem kap olyan irányítót a kezei közé, aki életképes lenne és adna egy tervezhetőbb jövőt. Intő példa lehet a Colts és Frank Reich esete, aki szerintem egy átlag feletti vezetőedző, de olyan QB-kkal szúrták ki a szemét, akikkel nem lehetett hosszabb távon gondolkodni, de sokszor rövid távon sem. Smith egy életképes vezetőedzőnek tűnik, és meg kell adni a lehetőséget a kibontakozásra, de ez irányító nélkül nem megy, így vagy egy veteránt, vagy egy újoncot, de hozni kell, márpedig ehhez minden bizonnyal cserélni kell. Úgyhogy Terry Fontenot, ideje meghúzni a ravaszt!
Lamar Jackson, QB, trade (1/8 + 2/44 + 2024/1 + 2024/2),
majd 4 év, $186 millió, teljesen garantált szerződés
Fogalmam sincs mi lesz a Jackson sztori vége Baltimore-ban, de amit jelenleg tudunk az az, hogy közel sincsenek a felek a hosszabbításhoz, márpedig anélkül az irányító nem lép pályára. Ha a Ravens nem hajlandó belemenni a teljesen garantált szerződésbe, amit az irányító követel magának, akkor el fogják cserélni, és ha így lesz, akkor a Falconsnak MUSZÁJ megszereznie. Arthur Smith rendszerébe amúgy is egy agilis és futásra hajlamos irányítót képzelek el, de Lamar Jackson minden gondolatot felülmúlhatna, és össze lehetne rakni egy olyan támadógépezetet, amely hosszú évekre meghatározó lehet az NFC-ben.
A teljesen garantált szerződés sokak szemében hüledezést vált ki, illetve vannak gazdasági ellenérvei is, ugyanis még a legvastagabb tulajdonosok sem feltétlen engedhetik meg, hogy ekkora összeget teljesen garantáltan kifizessenek egy játékosnak. Mindazonáltal az NFC South csoportgyőztese az lesz 2023-ban, aki leakaszt egy normális irányítót, mert jelenleg mind a 4 franchise híján van ennek. Ráadásul jövőre is tele lesznek költenivalóval, így semmi akadályát nem látom annak, hogy beruházzanak Lamar Jacksonra, akivel 2024-ben minden túlzás nélkül meg lehetne célozni a konferenciadöntőt is.
Bradley Bozeman, C, 2 év, $8 millió
D’Ernest Johnson, RB, 2 év, $3 millió
Mecole Hardman, WR, 3 év, $24 millió
Fullon pörög a Jackson-projekt, ideje a megsegítésére sietni. Dalman nem vészes center, de Bozemannel megvan a jó kapcsolata Lamarnak, amit jobban favorizálnék, Dalman így visszamehet guardnak, ahová eredetileg is szánták volna. McGary maradásával ez egy elég jó OL lenne arra a rendszerre, amit Arthur Smith játszatni akar, de ahogy Baltimore-ban, úgy Atlantában is nélkülöznie kell a top elkapó segítséget. Hogy ne maradjon teljesen reményvesztett, Hardmanre beruháznék, aki egy más stílusú elkapó lenne mint London vagy Zaccheaus, de ezt is inkább orrnehéz kivitelben, hogy ha balul sülne el, akkor hamar lehessen korrigálni ezt a hibát (más kérdés, hogy képtelenség belőni az ő értékét a piacon). Végül pedig Johnson érkezne tartalék futónak, aki blokkoláshoz többet adna hozzá mint bárki a rosteren lévő futók közül, de labdacipeléshez sem ügyetlen, és mélyítésnek ideális.
David Onyemata, DT, 2 év, $16 millió
Melvin Ingram, Edge, 1 év, $6 millió
Jamel Dean, 4 év, $68 millió
Bár van hova erősíteni ezen a védelmen, én nem vinném túlzásba, mert nem ez lenne a prioritásom. Ebben a szcenárióban amúgy is ráment a gatyánk a támadósorra, így bár ez a védőfal elég vérszegény, nem vesztegetnék ide nagy tőkét. Mivel a Saintstől érkezett az új védőkoordinátor Ryan Nielsen személyében, ezért jó esély van rá, hogy néhány ex-játékosa a pénz és az ő hívó szavára csoportriválishoz igazolna. Ilyen lenne Onyemata, aki Jarrettel egy elég jó duót alkothatna az irányító siettetésére. Muszáj lesz, mert a szélről ezt aligha kapják meg, a sok másod-és harmadéves mellé muszáj egy veterán, egy mentor. Én az utóbbi két évben semmit nem nézek ki Ingramből, de rendre rám cáfol, és nem látszik rajta a kor. Nagy elvárásokat nem kell felé támasztani, de arra elég lehet, hogy gatyába rázza a sok fiatalt, és adjon legalább minimális szinten egy kis pass rush segítséget.
Egy nagyobb névre áldoznék csak a védelembe, szintén a csoportban maradva, és Jamel Deant hoznám el. A Falcons helyzete ideális egy nagy szerződésű CB-hez, hiszen AJ Terrellnek még ott van az ötödik éves opciója 2024-re, vagyis két évig ki lehet futtatni egy nagy veterán szerződést, amire Dean tökéletes, aztán majd el lehet gondolkodni, hogy van-e igény két ekkora kontraktusra, de egy jó kialakítással addigra már spórolni is lehetne a menesztésével. Addig viszont nem árt, ha van két ilyen jó cornered is a rosteren, mert Casey Hawyardra bazírozni nem tűnik a legjobb ötletnek.
Egy ilyen márciussal a Falcons egyértelmű favoritja lehet a csoportnak, és kis szerencsével egy wild card győzelem is összejöhet. Remek lehetőségek állnak Terry Fontenot rendelkezésére, reméljük nem szúrja el.
Houston Texans
Két évnyi vegetálás és kilátástalanság után végre elkezdődhet egy olyan projekt Houstonban, ami hosszú távra tervez. Ennek köszönhetően a keret kipucolása és az új alapok lefektetése is megtörténhet már az idei FA piacon is. Nem annyira ideálisak hozzá a körülmények a mindössze 27,2 millió dolláros cap space-szel, de ezen nagyon könnyen lehet változtatni. Kezdésnek kivágnám Maliek Collinst, Christian Kirksey-t, Eric Murray-t és Jaleen Reeves-Maybint, amikkel összesen 15,75 millió dollár extra pénzre tehetünk szert, ami már egy fokkal jobb, de még nem az igazi. Szóval ideje dilemmázni.
Laremy Tunsil, OT, trade, +$18,5 millió
Brandin Cooks, WR, trade, +$10,2 millió
Kezdjük az egyszerűbb esettel, Cooks ugyanis tavaly elég egyértelműen kifejezte, hogy nem szeretne tovább a Texansban játszani, ám a sok szerződésmódosítás miatt csak akkor lehet rajta spórolni, ha elcserélik. Csakhogy 10 millió dollárt nem biztos, hogy sokan fizetnének neki, ennek tükrében az ellenérték sem lenne nagy egy elvágyódó, drága játékosért. Meglátjuk hogy alakul a WR piac és a pénzfelszabadítás más csapatnál.
Tunsil már más tészta, hiszen egy All-Pro kaliberű játékosról beszélünk, de jelenleg 35 milliós cap hittel focizik, ami biztos nem fog így maradni. El lehet tüntetni egy hosszabbítással ennek egy jelentős részét, és akkor továbbra is lesz legalább egy klasszis játékos a falban, vagy akár el is cserélhetik, mert a $18,5 milliós összeggel is amit át kell vennie annak aki cserél érte megérhet akár egy első kört is. A megnyilvánulások alapján egyébként Tunsilnak mindegy hol játszik, de mindenkit figyelmeztetett, hogy az új szerződésével is rekordot akar dönteni, így ezt is figyelembe kell majd venni – gyanítom nem egy évre tervezik megszerezni, ha már vélhetően első körös ellenértékkel is számolhatunk. Őrültségnek hangzik egy minden bizonnyal újonc irányítóval tervező csapatból elküldeni egy kiváló OT-t, de ott van az 1/12 is a zsebben, amivel adott esetben egy offensive tackle is érkezhetne.
Tegyük fel, hogy mindkét trade megtörténik, amivel hirtelen $70 millió fölé ugrott a malacperselyben lévő összeg, viszont én mindössze egy játékost hoznék vissza.
Ogbonnia Okoronwko, Edge, 2 év, $10 millió
Rotációba tökéletes játékos, ez már a Ramsben is kiderült, de tavaly is remek kiegészítő embere volt a védelemnek. Nem vele ürülne ki a kassza, úgyhogy térjünk is rá a tartalmasabb részre!
Ethan Pocic, C, 3 év, $30 millió
David Edwards, G, 3 év, $16,5 millió
DJ Chark, WR, 2 év, $10 millió
Parris Campbell, WR, 3 év, $18 millió
Bobby Slowik érkezésével a Shanahan-féle támadórendszer meghonosulása várható majd Houstonban is, amit először a támadófallal kell kezdeni. A zónablokkoló sémába remekül illeszkedne Pocic és Edwards is, akik hasonló támadósorokból érkeznének, és nem is kellene értük bankot robbantani. Centerre szükség van amúgy is, Pocic meg amióta bekerült erre a posztra, mind a Seahawksnál, mind a Brownsnál remekül lehozta az évet, szóval bátran raknék elé egy ilyen szerződést. Edwards nekem titkos favoritom az “alsó polcos guardok” között, nem árt egy kis fenyítés a pocsék rookie szezont hozó Kenyon Greennek.
WR fronton akadnak problémák, ráadásul Cooksszal sem számolunk, ezért muszáj feltölteni kicsit a posztot. Chark csalódást keltő volt Detroitban, ami talán a piaci értékét is levitte, de focizni nem felejtett el, itt ismét ő lenne a legjobb elkapó ami a Jaguarsban is jól állt neki. Mellé Parris Campbell meghozná a speedy slot receiver szerepet, aki egészségesen egy teljesen okés elkapó, csak kevés az az alkalom, amikor egészséges, így a garantált tartalmakkal csínján bánnék.
Zach Allen, DT, 4 év, $60 millió
Javon Hargrave, DT, 2 év, $33,5 millió
Samson Ebukam, Edge, 3 év, $36 millió
DeMeco Ryans a 49ers iskola terméke, ahol megtapasztalta, hogy a sikerhez vezető út a védőfal masszív felturbózásán át vezet, és ez a rész a csapat egyik leggyengébb pontja, szóval ebbe komoly összegekkel invesztálnék, és erre segítségül hívnám a kapcsolati rendszereket. Ryans elég sok 49ers játékost tudna átcsábítani adott esetben, köztük Ebukamot is, aki a szememben egy rendkívül alulértékelt játékos, és aki szívesen játszana ismét korábbi mestere kezei alatt – ez akár kedvezményes szerződésben is manifesztálódhat, pláne hogy simán kezdő lehet. A védőkoordinátor Matt Burke pedig a másik két delikvens leigazolásában segíthet, hiszen Hargrave-vel 2020-ban az Eaglesnél, míg Allennel 2022-ben a Cardinalsnál dolgozott, egyben karrierje egyik legjobb szezonjában is szerepet játszott az edző. Óriási upgrade-et jelentenének a fal közepén, amivel Maliek Collins kivágását is feledtetnék. Ilyen invesztálással már lehetne értelmes passzsiettetésről vagy futásmegállításról beszélni.
Germaine Pratt, LB, 3 év, $39 millió
Azeez Al-Shaair, LB, 2 év, $10 millió
Jimmie Ward, S, 1 év, $6,5 millió
Adrian Amos, S, 2 év, $15,5 millió
Annyi linebacker fordult meg az elmúlt két évben a csapatnál, mint máshol öt év alatt sem. Természetesen mind 1-1 szezonos megoldásként érkezett, aminek most véget fogunk vetni, hiszen Ryansnél a Warner-Greenlaw páros is kulcsszerepet játszott a tavalyi sikerekben. A coverage-ért Pratt felelne, aki Logan Wilson árnyékában játszott, így kevesebb figyelem jutott rá, pedig remek teljesítményt nyújtott. Ennek ellenére kapós lehet a piacon, így zsebbe nyúlós lesz a leigazolása, de muszáj lesz. Al-Shaair pedig a 49ers kvóta része, egyben hű katonája lenne a vezetőedzőnek, aki nem lesz sose a legjobb játékos a pályán, de a karaktere és a jelenléte kell Ryansnek. Muszáj a befektetés, mert Christian Harris újonc éve borzasztóra sikerült, és Kirksey-t meg kiebrudaltam.
Cornerbackek terén egész jól áll a keret, úgyhogy inkább safety posztra hoznék új arcokat, és szintén a 49ersből nézelődnék. Ward karrierjéből nincs már sok hátra, de Ryans kezei között sokadvirágzását élte, ami miatt remélhetőleg követné őt Houstonba. Mellé szintén egy tapasztalt segítséget hoznék, Adrian Amos szénája erősen kifelé áll Green Bayből, All-Pro már sosem lesz, de adhat egy stabilitást a secondarybe, hiszen nem az inkonzisztens játékáról lett ismert.
A fenti injekciókkal egy ilyen kaliberű stáb már első évében szignifikáns javulást tud kicsikarni, teszem hozzá, hogy lejjebb nagyon nincs, hiszen a liga egyik, ha nem a legrosszabb védelme volt tavaly a Texansé. A támadósorral lehetnek problémák, de jelenleg nincs túl sok lehetőség bebikázni ezt a támadósort, cserébe ha megtalálják a franchise irányítót, az nagyobb sikert jelentene most, jövőre pedig rá lehet fókuszálni az offense felturbózására.
New England Patriots
A Patriots egy kakukktojás lesz az eddigi csapatokhoz képest. Én ugyanis arra számítok, hogy Belichick nem fogja visszaigazolni a saját szabadügynökeit, és inkább azt fogja ezen a piacon csinálni, amihez a legjobban ért: kikukázza a senkinek nem kellő játékosokat, és csinál belőlük használható squad playert. Hogy ez mennyire tudatos és mennyire kényszer, azt döntsétek el a $28,2 milliós cap space tudatában, amit én Kendrick Bourne és Jalen Mills kivágásával további 10,3 millióval növelek, és ahogy jeleztem, nem igazolok vissza senkit. Érkezőkből viszont sok lesz, lássuk hát őket.
Zach Pascal, WR, 2 év, $6,4 millió
Justin Watson, WR, 2 év, $4,4 millió
Scotty Miller, WR, 2 év, $7 millió
Meyers és Agholor távozik, Bourne kivágva, szóval pótolni kell őket. Parkernek adnék még egy esélyt, a második körös Thornton pedig visszatérhet, így nem tartom indokoltnak, hogy bankot robbantsanak elkapókért, viszont a draft első körében néznék egyet magamnak. Kiegészítésnek a fenti hármast hoztam, Pascal lenne a slot elkapó, Miller akit elküldesz a világ végére, hogy aztán üresen megkapja a mélyre dobott passzt, Watsonnal pedig mehetnek a trükkös formációk.
Maxx Williams, TE, 3 év, $7,5 millió
Jermaine Eluemunor, OT, 3 év, $22,5 millió
Két éve komoly invesztálásokat fektettek a tight endekre, de nem úgy sült el, ahogy remélték. Kell egy biztosíték, mert Henry szerződése már csak erre a szezonra szól, Smith pedig egyelőre nem vált be, viszont nem tudják kivágni, csak elcserélni. Williams egy kiváló blokkoló és szerintem egy alulértékelt elkapó, ezért az összegért bármikor bevállalnám bárkihez. Eluemunor már volt Belichick játékosa, tavaly pedig McDaniels debütáló szezonjában meglepően jó teljesítményt nyújtott RT-ként a Raidersben. Wynnért nem hiszem hogy licitháborúba bocsátkoznak, így kelleni fog egy új jobboldali tackle. Az OL képzés kiváló Bostonban, ezért nincs is szükség top kategóriás igazolásra, ezzel olcsón kibekkelnének egy elég fontos posztot.
Michael Brockers, DT, 1 év, $3,5 millió
Clelin Ferrell, Edge, 1 év, $5 millió
Cole Holcomb, LB, 3 év, $15,75 millió
A védőfalra igazából csak mélyítés férne, ezért ha akarnék sem igazolnék ide nagy nevet. Brockers a rotációba még mindig jó opció lehet olcsón, Ferrell pedig az 1/4-es cetlivel a Wikipedia oldalán nem fog egyhamar kikopni a ligából, ebben biztosak lehetünk. Láttunk már példát arra, hogy a környezetváltozás jót tett egyeseknek, neki sem biztos, hogy árt egy Belichickhez hasonló keménykezű edző, sőt, a Patsnek semmi veszteni valója nincs ezzel. Az érdemi erősítést Holcomb jelenthetné, mert Tavai engem nem győzött meg túlzottan, és egy kis rivalizálás senkinek sem árt. A Washingtonból érkező LB sem éppen All-Pro kaliber, cserébe egy átlagos játékos, Belichick meg imád az ilyenekből gyémántot faragni.
Duke Shelley, CB, 3 év, $10,2 millió
Amani Oruwariye, CB, 1 év, $3,5 millió
Keanu Neal, S, 1 év, $3 millió
Julian Love, S, 4 év, $40 millió
Oruwariye a tökéletes Belichick igazolás. Egy srác, aki megmutatta már, hogy képes jó teljesítményre, és akinek becsúszott egy olyan borzasztó év, hogy az egyik legjobb CB opcióból a süllyesztőbe került a piacon. A ravasz rókának több se kell, hogy Búvár Kund módjára kihalássza ezeket a játékosokat és kikupálja őket a saját igényei szerint. Megnézném hogy vele mit tud kezdeni. Shelley szintén egy radar alatti igazolás lenne mélyítés szempontjából, mert a két Jones kiválóan debütált, de kelleni fog melléjük a veterán segítség. Neal egy az egyben helyettesíthetné Pepperst, illetve adott esetben besegíthet a linebacker sorba is.
Az egyetlen komoly erősítést, és egyben masszív kiadást Julian Love jelentené, aki a Devin McCourty hagyta űrt töltené be, aki az elmúlt években az alapja volt a secondarynek. Nem alacsony elvárás, de én nagyon kedvelem Love-ot, és hiszem, hogy be tudná tölteni azt a krátert, ami a legendás safety után maradna.
Cincinnati Bengals
Az utolsó csapat a Bengals lesz, amely a filozófiája miatt érdekes, és ezért hoztam őket ebbe a cikkbe. A Zac Taylor érában elég ritka ugyanis az, hogy visszaigazolják a saját játékosaikat, márpedig abból most akad nem egy kezdő, de a pótlásukat sem a piac legdrágább szerződéseivel és legfelkapottabb játékosaival oldják meg, pont ezért izgalmas. $32,9 millióról indulunk, és nem vágok ki senkit, szóval próbáljuk meg “bengalsos” elgondolással lehozni ezt a free agencyt.
Connor McGovern G, 2 év, $11 millió
Andre Dillard, OT, 1 év, $3,8 millió
Irv Smith Jr., TE, 3 év, $16,5 millió
Trent Sherfield, WR, 1 év, $1,8 millió
A támadósorba kevés erősítés szorul, Burrow személyében megvan az irányító, az elkapósor ligaelit, Mixon is elkaristol a pályán. Egyedül guard poszton lehet erősítés, mert sem Jackson Carman, sem Cordell Volson nem győzött meg arról, hogy ne kellene ezen a poszton erősíteni valahogy. Éppen ezért McGovernt hoznám el a Cowboysból, mert egyáltalán nem lenne drága, de a két említett úriembernél meg jobb játékos, és miért ne akarnád tökélyre fejleszteni az offense-ed, ha ilyen állomány áll a rendelkezésre? Dillard pedig a mélyítés miatt jött, mert tavaly hiába erősítették a támadófalat három új igazolással és egy újonccal, egy sérülés után összedőlt a kártyavár. Dillard sem a liga legjobb 6. falembere egy rosteren, de talán nem kellene pelenkával és zsebkendővel végignézni egy meccset, ha valamelyik kezdő OL kidőlne.
Sherfield a távozó Trent Taylort lenne hivatott pótolni egy az egyben, az érdekesebb igazolás az Irv Smith Jr. lenne. Még mindig rettentő fiatal, 25 éves lesz mire kezdődik a preseason, ami nálam mindig szempont, mert még bőven fejlődhet. Blokkolásban nem ő lesz aki megváltja a világot, viszont egy újabb hasznos fegyverrel bővülne Burrow arzenálja. A sérülés múltja aggasztó, de emiatt nem kell sem agyontömni garantált tartalmakkal a szerződését, és talán nem kérne csúcsgázsit sem, ellenben örömmel igazolna az AFC egyik zászlóshajójához, ahol felkerülhet a tight endek térképére.
Zach Cunningham, LB, 1 év, $5 millió
Anthony Brown, CB, 2 év, $15 millió
Joshua Kalu, S, 2 év, $7 millió
Mike Edwards, S, 3 év, $20 millió
A problémák itt kezdődnek, hiszen a kezdők közül Pratt, Apple, Bates és Bell is lelécel. LB mélység van adott esetben, de Cunningham a futásokhoz sokkal többet tehet hozzá bármelyiküknél, Anarumo amúgy is szereti forgatni a linebackereket szituációtól és felállástól függően. Apple-t sokkal egyszerűbb lesz pótolni, Awuzie után egy újabb ex-Cowboys corner érkezne. Nem a tökéletes megoldás, az majd a draftról érkezhetne az első kör végén.
Végül a safety posztot kell rendbe tenni, ahol a két alappillér is távozik. Dax Hill tavalyi draftolásával egy gond megoldva, a másikra pedig egyszerre két játékost is hoznék. Edwards irányába lenne a nagyobb bizalom, már csak a szerződését látva is, amit lehet alul lőttem, de nehéz belőni mennyi lehet a piaci értéke. Tartaléknak Kalut hoznám, aki idén tűnt ki a Titans rosteréről, de Byard és Hooker mögött nem sok esélye lesz komolyabb lehetőséget kapni. Mivel nem vagyok akkora Hill fan, ezért az ő helyét akár meg is pályázhatja egy jó teljesítménnyel.
[/ppp_patron_only]
Legfrissebb cikkeink
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”