Connect with us

Hír

Többen is érdeklődnek a Cardinals 1/3-as pickje iránt

Habár nem lehet kizárni az ellenkezőjét, elég jó esély van arra, hogy az idei draft két irányítóválasztással kezdődik (Bryce Young, CJ Stroud). Mivel van még két magasan jegyzett irányító a classban (Anthony Richardson, Will Levis), így nagy lehet az érdeklődés az 1/3-as pickre is, ami jelenleg a Cardinals birtokában van, amely nem akar QB-t választani. Adam Schefter információi szerint pedig már hatan is érdeklődtek az arizonaiaknál egy csere kapcsán.

A Cardinals most kezdett bele egy újjáépítésbe és romokban a roster, így érdekükben áll, hogy hátracseréljenek és minél több picket szerezzenek ehhez az építkezéshez. Szinte biztosan ők szellőztették meg ezt az információt az ESPN insiderének, hogy még nagyobb forgalmat és versenyt kreáljanak a jelentkezők közt.

És hogy melyik lehet ez a 6 csapat? A Colts, a Seahawks, a Lions, a Raiders, a Falcons és a Titans van elérhető távolságban irányítóhiányosan, habár a Falconsnál úgy tűnik nem érdeklődnek az újoncok iránt, de a többiekről mind könnyen elképzelhető, hogy már egy telefont megeresztettek Arizonába, hogy puhatolózzanak. A draftsorrendben kicsit hátrébb a Commanders tűnik még esélyesnek, annál messzebbről már nagyon sokba kerülne egy felmozgás – persze nem lehet kizárni, hogy mondjuk a Buccaneers vagy a Vikings felvette a telefont, hogy megkérdezze, mégis mennyire lenne drága, hátha kicsit áron alul megszerezhetik a picket.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!