Aki már látott idén Browns meccset, annak feltűnhetett, hogy brutálisan jó a csapat védelme. Aki nem látott még idén Browns meccsen, annak itt van az ábra bizonyítékként.
A képen azt láthatjuk, hogy a támadások hány százalékában engedett TD vagy mezőnygólt a védelem, illetve hány százalékban harcolt ki puntot vagy turnovert. Ez alapján a Browns védelme mindössze a drive-ok 38 százalékában engedett TD-t vagy egyáltalán first downt, míg a második Billsnél ez az arány 61 százalék, a ligautolsó Broncos esetében pedig 84 százalék! Sőt, ha a mezőnygólokat is számoljuk, akkor a Cleveland védelme csak a támadások 51 százalékában engedett pontot, ami még mindig sokkal jobb arány, mint amit bármelyik csapat fel tud mutatni kizárólag a TD-ket nézve.
Mindebből következik, hogy a Browns védelme kényszerítette ki a legtöbb puntot (44 százalék), miközben csak egyetlen gárdának van legalább 20 százalékos aránya. Persze nem a legjobb ellenfelek ellen lépett eddig pályára az egység, de ettől még tény, hogy zseniális munkát végeznek Jim Schwartzék.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Kihagyás vár Arik Armsteadre, eltiltották a Colts védőfalemberét
- FK! kezdeti Big Board 2024
- Justin Jefferson teljes edzés munkát végzett, a héten visszatérhet a pályára!
- Szokatlan nevek a forduló legjobbjai között
- Josh Dobbs marad a Vikings kezdő irányítója
- A Rams leigazolta Mason Crosbyt
- Történelmi csapatok történelmien rossznak ígérkező meccse – Patriots@Steelers
- Playoff Ranking #13
- Zach Wilson visszatér a Jets kezdőjébe
- Az Eagles, a 49ers és a Cowboys is bebiztosíthatja a rájátszást a héten
- Ki hogy áll irányító fronton?
- Tyrod Taylor visszatér, de a kezdőt nem kapja vissza
- A Patriots kezdő futóját, a Jaguars kezdő elkapóját veszítette el
- Elveszítette kezdő védőjét a Lions, cornert igazolt a 49ers
- Patrick Mahomes és Cooper Kupp is az ide Walter Payton Év Embere díj jelöltjei között
Legutóbbi hozzászólások