Az elmúlt évek egyik legnagyobb bustja vitán felül a 2. körben kiválasztott Roberto Aguayo egyszerűen azért, mert a speciális egység játékosok nem érnek első- vagy második napos picket. Ehhez képest a 49ers idén húzott egy rúgót a harmadik körben, ami miatt joggal lehetnek idegesek a szurkolók, de ez még semmi – a régi szép időkben 1/6-on is választottak ki rúgókat.
Korán speciális egység játékost – tehát kickert vagy puntert – választani óriási butaság, és nem csak azért, mert értéktelen a poszt (bár azért ez is szerepet játszik). Sokkal nagyobb probléma, hogy semmi garancia arra, hogy egy egyetemi szinten jó rúgó a profik között is jó legyen: a második körös Roberto Aguayo bust lett, a korábbi 1/17-es Sebastian Janikowski is csak szódával ment el, miközben a legtöbb kezdő 5-7. körös vagy épp draftolatlan, mint Justin Tucker.
Mivel a magasan draftolt rúgók/punterek beválási aránya nagyjából a magasan kiválasztott irányítókéval vetekszik, ezért a modern NFL-ben vagy legalábbis az elmúlt bő 20 évben csak elvétve találunk az első három körben kiválasztott ST-játékost, és azok se nagyon váltak be. Pedig voltak idők, amikor egy rúgót vagy puntert a top 10-ben is kiválasztottak – hihetetlen vagy sem, Janikowski még a dobogóra sem fér fel.
Charlie Gogolak, K, Washington Redskins – 1966, 1/6
Ironikus a helyzet, azt meg kell hagyni. A modern rúgók tényleg jók, még a legrosszabbak is 70-, de inkább 80 százalékos pontossággal értékesítik a mezőnygóljaikat, ráadásul 50 yardról távolabbról is pontosak. Ugyanakkor 60-70 évvel ezelőtt – sőt még utána sokáig – a rúgás egyfajta csökevénynek, szükséges rossznak számított és legfeljebb a különböző skill playerek vagy irányítók szórakoztak vele szabadidejükben. Ezen az 1956-os magyar forradalom után az USA-ba emigráló Gogolák-testvérek változtattak, a szerepük pedig akkora volt, hogy Gogolák Károly (Charlie) lett az első rúgó a történelemben, akit az első körben vittek ki, ráadásul máig ő az egyetlen, akiért top 10-es (1/6-os) picket adtak. Az ő történetét az alábbi cikkünkben dolgoztuk fel.
Legfrissebb cikkeink
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Nem lehetne,h abban a nyüves hrivnyában adjátok meg a havidíjat,ha már abban kell fizetni?