Connect with us

Touchdown

Touchdown Week2 – 6 pont és egy sikertelen extra

Minden héten van mit tanulni az NFL-ben, úgyhogy minden forduló után le is vonjuk a tanulságainkat. Jöjjön tehát egy touchdownnyi (6+1) pont / take / gondolat a szezon második hétvégéje után: eltemetünk egy irányítót, rápillantunk az újonc QB-kra, kiakadunk pár edzőre, és megoldjuk a Jets irányító-helyzetét!

⚰️ El lehet temetni Justin Fields karrierjét

Sokan reméltek fejlődést Justin Fieldstől az idei évre, hiszen tavaly mutatott már felvillanásokat, de bőven voltak még javítanivalók a játékában. Nos, Fields semmit sem fejlődött a tavalyi évhez képest. Még mindig nem olvas elég gyorsan, amikor meg jól olvas, akkor meg nem bízik saját magában / a rendszerben és nem dobja meg a labdát az üres elkapónak sem, helyette pedig vár és vár, majd benyel egy sacket (rekordmagas arányban).

Tegyük hozzá, hogy az offense nem segíti ki a dolgát, hiszen katasztrófa, amit művelnek. És most nem a tehetségszintre gondolok, ami még mindig nem jó, de legalább már nem pocsék, hanem az edzői tevékenységre, amire nincsenek szavak. Az menthetetlen, hogy két forduló alatt négy futást hívtak Fieldsre. Vagy hogy ha már nincsenek QB option játékok, akkor ilyen kevés az under center játék. Vagy hogy behívják egymás után kétszer ugyanazt a screent. És ezek csak a látványos dolgok, az egész offense úgy szar, ahogy van, makro és mikro szinten egyaránt nehéz szavakat találni erre.

A szombati beharangozóba linkeltem már JT O’Sullivan elemzését a Bears offense első heti produkciójáról, most itt a második körös is, ami még talán annál is felháborítóbb, gyomorforgatóbb – ha van rá 1,5 órátok, nagyon ajánlom.

Mindez pedig azt eredményezi, hogy Fields karrierjét dobhatjuk a kukába. Mert még ha lenne is benne fejlődési lehetőség, ez az edzői stáb egyértelműen nem fogja tudni kihozni ezt belőle. És ha ez az áttörés nem jön meg neki idén, akkor nem fog több lehetőséget kapni. A Bears a draft tetején fog választani, amúgy is van egy extra első körös pickjük a Pantherstől, egyértelműen irányítót fognak húzni, erre ment ki a játék már az új vezetőség kinevezésénél is, csak Fields tavaly mutatott pár biztató jelet, hogy még adjanak neki egy lehetőséget.

Ezzel részben a saját, részben az edzői stáb hibája miatt nem tudott élni és hacsak nem áll be valami hatalmas változás a szezon további részében, akkor el is temethetjük a karrierjét. Azt a kérdést pedig fel lehet tenni, hogy vajon jó ötlet-e ennek az edzői stábnak adni még egy irányítót. Sőt azon is el lehet gondolkodni, hogy vajon a teljes Bears szervezet képes-e bármi értelmeset kezdeni egy irányító prospecttel. Erre ugyanis mióta itt Magyarországon focit nézünk, nem volt bizonyíték.

A cikk még nem ért véget. Hogy tovább olvass, fizess elő vagy jelentkezz be!

Havi előfizetésÉves előfizetés
SPÓROLJ 2 HÓNAPOT ÉVES ELŐFIZETÉSSEL
Előfizető
havonta
évente
HUF249024 900
Prémium cikkek
Reklámmentes böngészés
Discord hozzáférés
Havi flag foci
Egyéb időszakos események (mozis meccsnézés, mock draft, dynasty liga)
ElőfizetekElőfizetek
Reklámmentes
havonta
évente
HUF349034 900
Prémium cikkek
Reklámmentes böngészés
Discord hozzáférés
Havi flag foci
Egyéb időszakos események (mozis meccsnézés, mock draft, dynasty liga)
ElőfizetekElőfizetek

1 Comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
1 Comment
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Staten Island
Staten Island
2023-09-20 07:25

Nagyon frusztráló ez a QB temető-jelenség, hiszen nagy igény lenne rá, hogy jöjjenek a tehetségek a draftról, rengeteg franchise-nak van szüksége jó irányítóra. Amikor pedig végre jön egy tehetség, sokszor balfaszok kezei közé kerül, akik semmit nem tudnak kihozni belőle. Ugyanez történt Genoval NY-ban vagy akár Tannehillel Miamiban, ki tudja mi maradt bennük, mert az első éveikben nem edzették őket megfelelően. Azt is nehéz megérteni a Bears esetében, hogy egy másodéves QB mellé miért védelmi felfogású HC-t neveznek ki. Óriási probléma, hogy vannak idióta, dilettáns tulajdonosok, mint az ex-Bear Ted Phillips, Snyder, Irsay, Khan, Woody Johnson, akik döntéseikkel félremenedzselik a saját szervezetüket, aminek következtében sajátékosok karrierjét húzhatjuk le a vécén vagy generációk nőnek fel úgy, hogy a csapatot sosem látják a rájátszásban nyerni, ld. Washington. Abszurd, hogy egy tulajdonos nem számonkérhető, nem visszahívható és akár 20 évig garázdálkodhat egy csapat élén, miközben a döntéseik emberi sorsokra vannak hatással.

1
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x