Foglalkozzunk kicsit a szezont igazán rosszul kezdő csapatokkal és nézzük meg miben lehet bízniuk, mi a fő probléma, miért is fordult elő, hogy 0-2-vel kezdték az idényt. Megnézzük kiknek lehet még bizakodni a rájátszásban és kik azok, akiknél ez a rossz kezdés nem csak átmeneti állapot.
A jelenleg még nyeretlen együttesek döntő fontosságú mérkőzés előtt állnak. A ligában ugyanis az eddig így kezdő csapatok mindössze 10%-ának jött össze a rájátszás. Ez az arány elég kicsi, de ha hozzávesszük, hogy a 0-3-mal kezdők esetében ez 2%, akkor máris tetszetősnek tűnhet az a 10 is. Idén 9 csapat mondhatja el magáról, hogy még nem örülhetett a meccs végén, így (szimplán a statisztikát nézve) egyikük jó eséllyel ott lesz majd a rájátszásban. De kinek van erre a legjobb esélye?
A reménykedők
Cincinnati Bengals
Adja magát a tavalyi AFC-döntős, tavalyelőtti Super Bowl-vesztes csapat. Az eddigi szezon talán legnagyobb meglepetése, hogy az AFC egyik élcsapataként számon tartott Cincinnati két vereséggel kezdett. Az azonban megfigyelhető a Zac Taylor időszakban, hogy a gyengébb kezdés már-már tendencia. A 2019-ben kinevezett vezetőedző újonc idényében 0-11-gyel kezdett még Andy Dalton utolsó szezonjában. Jött az 1/1-es szezon és Joe Burrow, akivel 0-2-vel indult a 2020-as szezon (pontosabban 0-2-1-gyel egy Eagles elleni döntetlennel a harmadik fordulóban). A 2021-es breakout év volt eddig a kivétel, ahol 1-1-gyel indítottak (érdekes, hogy ez a győzelem is csak hosszabbításban lett meg a Vikings ellen), majd a tavalyi szezonban is két vereség jött a szezon elején. Öt szezonból tehát négyszer is vereség lett az első két meccs, ez pedig már tekinthető reprezentatív mintának. A támadósor tavaly az 5. helyen végzett EPA/play alapon, de az első két hétben csak a 23.-ok voltak. Valahogy a felkészülés, a ritmusba kerülés nem az erőssége a csapatnak. Persze ezen nem segített, hogy Burrow ezt az előszezont is kihagyta sérülés miatt, de a csapat többi része, a fal, az elkapók ugyancsak elég erősen formán kívül vannak.
A tendenciák ismerete után tehát elmondható, hogy a Bengals helyzete nem katasztrófális. A csapat az elmúlt két idényben sem remekelt, mégis hosszú utószezont hoztak össze. A védelem sem volt eddig túlzottan meggyőző, főleg a földön teljesítettek gyengén, de a liga legjobban futó csapataiból találkoztak kettővel, így ez egy picit árnyalja a képet. Nem kell kongatni még a vészharangokat.
Az egyetlen ok, ami miatt valóban aggódni lehet, az Joe Burrow vádlija. Miután a sztárfizetést kapó irányító éppen csak felépült a szezonkezdetre, a játéka újra kérdéses a Ravens ellen kiújult sérülése miatt. A rossz kezdés után pedig kötelező lenne a javítás a Rams ellen otthon, majd a Titans elleni idegenbeli meccsen. Egy a megszokott szinten játszó Burrow-val ez nem is lenne probléma, de az ideit látványosan hátráltatja a sérülése. Nem mozog úgy a zsebben, nincs play action játék, csak shutgunból dob, futni egyáltalán nem próbálkozik és felgyorsult a dobóüteme is. Ez pedig ritmustalanná teszi a játékát és sokat hibázik. Ez a szint pedig így csak egy gyenge kezdő a ligában. A probléma, hogy nélküle az NFL-ben sikeres passzkísérlet nélkül álló Jake Browninggal kellene visszakapaszkodni. Ez a Bengals pedig egy one man show csapat. Tisztességes csereirányító nincs, domináns futójátéka nem volt az elmúlt években a csapatnak, így ha kiesik Burrow, lehet hogy a szezon is oda lesz már ilyen korán. Jelenleg még a Bengals a legesélyesebb arra, hogy bejusson a playoffba a nyeretlen csapatok közül, de ez még egy vereséggel biztosan megváltozna.
Legfrissebb cikkeink
- A Chiefs az egy labdabirtoklásos győzelmek királya
- Súlyos sérülést szedett össze Tank Dell
- Kik okozhatnak meglepetést a rájátszásban?
- A Chiefs legyőzhetetlen, a Ravens pedig megtörte az átkot
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”