Connect with us

Szabadügynök

Kell egy irányító – Steelers FA-kitekintő

Mike Tomlinnal a fedélzeten nem tud negatív mérleggel végezni a Steelers, tavaly hatalmas underdogként még a rájátszásba is sikerült bejutni. Ott viszont ismét simán elhasalt a csapat és ez nem is lesz másképp, amíg nem oldódik meg a QB-helyzet.

Hol lehet spórolni?

A Steelers nem áll különösebben jól a fizetési plafonnal, mindössze 8 millió dollárral rendelkezik úgy, hogy már kivágta a korábbi kezdő center Mason Cole-t, az irányító Mitch Trubiskyt, a tackle Chuks Okorafort és a punter Pressley Harvint. Előbbi az utóbbi két évet töltötte Pittsburgh-ben, a Steelers vele próbálta pótolni a visszavonuló Maurkice Pouncey-t, azonban a liga egyik legrosszabb passzblokkoló centere volt (és futásblokkolásban sem volt különösebben jó).

A 29 éves Trubisky bridge QB-nak érkezett 2022-ben, de csak négy meccs jutott neki, mielőtt az újonc Kenny Pickett kiszorította, tavaly pedig az első körös sérülése után olyan rossz volt, hogy Mason Rudolph nagyon simán elvette tőle a kezdő pozíciót. Harvin is pocsék teljesítményt nyújtott, míg Okorafort bár nem volt borzalmas, de a korábbi első körös Broderick Jones szorította ki a kezdőből, egy cserére pedig sok lett volna több mint 8 millió dollárt ellőni.

Jelenlegi cap space:$7 999 755
Fontosabb játékosok, akiken spórolni lehet
NévPosztMódszerSpórolás
Allen RobinsonWRCut$10 000 000
Larry OgunjobiiDLCut$6 216 666
Patrick PetersonCBCut$6 900 000
Keanu NealSCut$2 300 000
Cameron HeywardiDLHosszabbítás/Fizetéscsökkentés$6 000 000
TJ WattEdgeHosszabbítás$12 000 000
Potenciális cap space a piac nyitása előtt:$51 416 424

A Steelers tehát már elkezdte a nagytakarítást, de ez még messze nem elég, pláne ha esetleg erősíteni is akar a gárda. A legegyértelműbb lépés a korábbi top-, de mára már szinte teljesen használhatatlan Allen Robinson kivágása. A Rams után Pittsburgh-ben is teljesen felsült, új állomáshelyén 1-2 milliónál nem fog többet keresni, ehhez képest a menesztésével 10 millió dollárt fog felszabadítani a Steelers.

Szintén viszonylag könnyű döntés Patrick Peterson és Keanu Neal menesztése. Mindketten kezdők voltak tavaly, de előbbi már 34 éves lesz júliusban és egyre látványosabban látszik rajta a kor, míg Neal sérülésből lábadozik és amúgy sem nyújtott maradandót. Kettőjükön több mint 9 millió dollárt spórolhatna a csapat, amire nagy szükség van, ha komolyan gondolják az irányítóposzt rendbetételét.

Lejáró szerződések, kivágások, cserék – milyen lehet a 2024-es QB-piac?

A cikk még nem ért véget. Hogy tovább olvass, fizess elő vagy jelentkezz be!

Havi előfizetésÉves előfizetés
ÉVES ELŐFIZETÉSSEL OLCSÓBB!
Előfizető
havonta
egy évre
HUF249024 900
Prémium cikkek
Reklámmentes böngészés
Discord hozzáférés
Havi flag foci
Egyéb időszakos események (mock draft, dynasty liga)
ElőfizetekElőfizetek
Reklámmentes
havonta
egy évre
HUF349034 900
Prémium cikkek
Reklámmentes böngészés
Discord hozzáférés
Havi flag foci
Egyéb időszakos események (mock draft, dynasty liga)
ElőfizetekElőfizetek
Támogató
havonta
egy évre
HUF499049 900
Prémium cikkek
Reklámmentes böngészés
Discord hozzáférés
Havi flag foci
Egyéb időszakos események (mock draft, dynasty liga)
ElőfizetekElőfizetek

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x