Hír

Hamar véget ért Tua holdoutja

Published on

Azok után, hogy kihagyta az eddigi holtszezonbeli programokat, most megjelent a Dolphins központjában Tua Tagovailoa és részt vesz az OTA-kon. Az irányító mini holdoutja tehát véget ért, egyelőre nem emelte a tétet az új szerződésével kapcsolatban.

A sebesség megszállottjai – Dolphins draftértékelő

Az eddigi offseason programhoz hasonlóan az OTA-k is önkéntesek, tehát pénzügyi szempontból továbbra sem lenne semmilyen következménye annak, ha Tua távol maradna. Az irányító ennek ellenére megjelent és részt vesz a különböző pályán végzett gyakorlatokon. Ugyanakkor a szerződésével kapcsolatban nincsenek új információk, így egyelőre nem tudjuk, hogy ez csak pozitív gesztus a csapat irányába, vagy annak a jele, hogy jól haladnak a tárgyalások.

A korábbi első körös irányító 2023-ban 69,3 százalékos pontossággal passzolt 4697 yardot és 29 TD-t 14 INT társaságában. Ezek top 10-es számok, azonban az erősebb csapatok ellen rendre felsült, így megoszlanak a vélemények azzal kapcsolatban, hogy mennyit is ér a játéka. A 35+ millió dolláros átlag elég valószínű, de jó eséllyel a 40+ milliós éves bér is összejöhet (pláne Jared Goff új szerződése után), már amennyiben a Dolphins komolyan gondolja a hosszabbítást és nem tervez egy irányítócserét jövőre (ami mellett szintén lehet érvelni).

Ha nem sikerül megegyezni egy hosszabbításról, úgy Tua idén 23,1 millió dollárt keresne.

Click to comment

Popular Posts

Minden jog fenntartva. © 2024 FK Media Group