Connect with us

Magyar foci

HFL: A Titans és a Cowbells még veretlen az alapszakasz felénél

Az alapszakasz felénél jár a magyar amerikai futball kiemelt osztályának, a HFL-nek a 2024-es szezonja. Nyolc mérkőzés ment le a tervezett 15-ből (a hatcsapatos bajnokságban mindenki egyszer játszik mindenkivel). Legutóbb az első forduló végén számoltunk be az eseményekről, az azóta eltelt egy hónap során pedig a Budapest Titans és a Csepel TC Cowbells veretlen tudott maradni, így jelenleg ők számíthatnak a bajnokság esélyeseinek. 

Kiemelt kép: Czuprik Niki Photoart

A Titans eddig hengerel, ugyanis a nyitófordulós 22 pontos Sharks elleni siker után a Wolvest is 26 ponttal intézték el, majd a Bulldogs ellen is 19 ponttal diadalmaskodtak, szóval átlag bő 22 ponttal verik ellenfeleiket (és az egyelőre kissé lefelé kilógó Rangersszel nem is játszottak). A szekerüket a futó Trevin Howard tolja ezerrel, hiszen mindhárom meccsen 3-3 touchdownt szerzett.

A Cowbells is veretlen három kör után, a tegnapi nap során a végjátékban hátrányból fordítva tudták megverni a Győr Sharks együttesés 14-11-re. Ez volt egyébként az első meccsük új pályájukon. Előtte a Rangerst verték el magabiztosan 40-0-ra, illetve a nyitófordulóban hatalmas csatában gyűrték le a Bulldogst. Náluk Tóth Ákos és Jordan Zilbar szállítja a touchdownok nagyobb részét.

A Sharks ugyan 1-2-vel áll, de a két vereségük épp a Titans és a Cowbells ellen jött, utóbbi ráadásul nagyon szoros csatában, így az import irányítóval és futóval felálló gárda még egy kis csiszolódással okozhat gondokat a végelszámolásnál és a rájátszásban. A Bulldogs is épp a Titans és a Cowbells ellen játszott az első két körben, szóval az ő 0-2-es mérlegük is csalóka lehet, főleg hogy ők is nagyon szoros meccset játszottak a csepeliekkel. A május 26-án rendezendő Sharks-Bulldogs mérkőzés sokat elmondhat arról, melyiküknek lehet esélye a négycsapatos rájátszásba bekerülni, vagy egy kis szerencsével döntőt játszani.

A Wolves Bencsics Márk visszavonulása után új korszakot indított, és egyelőre 1-1-es mérleggel áll. Talán az ő erősségükről tudtunk meg eddig a legkevesebbet, hiszen az élen álló Titanstől kaptak ki és a sereghajtó Rangerst verték meg, ami jelen körülmények közt papírformának mondható. A Rangers egyelőre nem sokat tud felmutatni az első osztályban, hiszen három forduló alatt mindössze 8 pontot tudtak feltenni a táblára, a Sharks és a Cowbells is lenullázta őket.

Eredmények az első forduló óta:

  • Wolves – Titans 22-48
  • Sharks – Rangers 24-0
  • Rangers – Cowbells 0-40
  • Bulldogs – Titans 13-32
  • Cowbells – Sharks 14-11

A tabella állása:

  1. Budapest Titans 3-0
  2. Csepel TC Cowbells 3-0
  3. Budapest Wolves 1-1
  4. Győr Sharks 1-2
  5. Újpest Bulldogs 0-2
  6. VSD Rangers 0-3

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x