A NFL MVP díj mindig is egy irányító kitüntetés volt, de az elmúlt időszakban a passzjáték térhódításával csak még inkább eltolódott a QB-k irányába. Az elmúlt 10 évben csak irányító nyert, legutóbb Adrian Peterson mágikus szezonja kellett 2012-ben, hogy megtörje ezt a sormintát. Azonban amellett hogy irányítók nyerik, az elmúlt tíz alkalomnál csak olyanok nyertek, akiknek a csapata legalább 11 győzelmet szedett össze és ez nyilván magával vonzotta, hogy első vagy második kiemelt volt az adott csapat a konferenciájában. Az egyéni díj egy picit csapatdíj is. Tehát elsősorban ilyen játékosokat keresünk, akik megfelelnek ezeknek a paramétereknek, de természetesen várhatunk pár meglepetést is. Tavaly mindezek tudatában sem tettem Lamar Jacksont a legnagyobb esélyesek közé, így most kicsit jobban ráfekszek, hogy a paraméterek mellett keressek játékost.
10. Jalen Hurts
Az Eagles tavalyi botrányos szezonzárása okozhat egy enyhe recency biast, így hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy egyrészt még így is 11 győzelemmel zártak, ami csak eggyel volt kevesebb mint ami a főcsoport megnyeréséhez kellett, másrészt pedig hogy a támadósoruk top10-es volt, Jalen Hurts pedig top5-ben végzett például Total EPA-ben. Dani már írt róla, hogy Kellen Moore érkezése mit jelenthet a csapatnak és elsősorban mennyire megkönnyítheti Hurts munkáját. A csapat ráadásul a liga egyik legjobb skill személyzetével rendelkezik (Jahan Dotson érkezése talán még feljebb repítené őket ezen a listán), Barkley és Dotson érkezése után akárhova néz az irányító ott klasszis kapja majd a labdát. Nem lenne tehát meglepő ha mind csapatszinten, mind Hurts egyénileg előre lépne, az pedig már az MVP territóriumot jelentené.
Hogyan alakul át az Eagles támadósora Kellen Moore vezetésével?
Legfrissebb cikkeink
- Ryan Tannehill nem fog bárki kedvéért visszatérni
- Bill Belichicknek titkos, de téves információi voltak az Eaglesről a 39. Super Bowl előtt
- Rekordszámban rúgják a csapatok a mezőnygólokat
- A Chiefs a futó-, a Bengals a védőfal-gondját igyekszik megoldani
- A Dolphins IR-re teszi Tuát, legkorábban október végén térhet vissza
- Fenntartható és fenntarthatatlan trendek két hét után
- Egy hónapra kidőlt a Broncos kezdő RT-je
- Saquon Barkley: A játékhívás szuper volt, én szúrtam el
- A Packers lett az első tagja a 800-asok klubjának
- A Colts legjobb védője is megsérült
- Pár hetet ki kell hagynia AJ Brownnak
- Kihagyás vár Deebo Samuelre
- A Patriots egész szezonra elvesztette védelmének vezérét
- Touchdown Week #2 – Remek edzői munkák, fiatal irányítók elrontása, McCaffrey hiánya
- Hihetetlen sérüléshullám a Ramsnél, még több kezdő dőlt ki
Legutóbbi hozzászólások
- vicgeordie on Fenntartható és fenntarthatatlan trendek két hét után
- Hurrá Torpedó on A Chiefs a futó-, a Bengals a védőfal-gondját igyekszik megoldani
- Cseh Tibor on A Dolphins IR-re teszi Tuát, legkorábban október végén térhet vissza
- katonadani on A Chiefs a futó-, a Bengals a védőfal-gondját igyekszik megoldani
- Loosername on A Chiefs a futó-, a Bengals a védőfal-gondját igyekszik megoldani
- merlin on Fenntartható és fenntarthatatlan trendek két hét után
- TheGUARDiAN on A Chiefs a futó-, a Bengals a védőfal-gondját igyekszik megoldani
- Bujdy on A Dolphins IR-re teszi Tuát, legkorábban október végén térhet vissza
Goff és Purdy egyaránt a kukások MVP-je. Egyébként Goff nem teljesen lehetetlen, Purdy viszont az. Hurts,Tua alsó run. A többiek lehetséges jelöltek, top3 favorit: Lamar, Mahomes, Burrow. Aki nem volt említve de esetleg homoríthat Rodgers. Stafford, Herbert.
Herbert nagyon meglepne. Rodgers és Stafford pedig a két első kimaradom volt. A Jets nagyon-nagy wild card, de mivel nem bízom a skill sorban, ezért nem irtam be őket.
Nyugi, ezt is behúzza a Williams gyerek, ahogy a gyűrűt is.