A játékosok szakszervezete (NFLPA) közzétette, hogy eddig hány NFL-játékos kapta el a koronavírust. Először 95-öt mutatott a hivatalos számláló, később azonban módosították ezt 59-re. Utóbbi csak a játékosokat jelenti, előbbi pedig az összes NFL-alkalmazottat, beleértve az edzőket és stábtagokat is (közülük tehát 36-an kapták el a vírust).
Von Miller, Ezekiel Elliott, Andrew Whitworth és Brian Allen azok a játékosok, akikről tudjuk, hogy megfertőződtek korábban. A hivatalos tesztelés egyébként tegnapelőtt kezdődött meg a Chiefs és a Texans edzőtáborra jelentkező újoncaival, a napokban pedig minden egyes játékost tesztelni fognak a training camp kezdetén (majd minden egyes nap), így érdekes lesz figyelni, mennyivel fog nőni ez a szám.
Az NFLPA egyébként közzétette azt is, hogy hogyan állnak a csapatonkénti úgynevezett IDER tervek, azaz a “fertőző betegségekre vonatkozó katasztrófaelhárítási” tervek. Egyelőre a 32 csapat közül mindössze 8-nak a tervét fogadták el, a többi kivizsgálás alatt van.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
- Ez gyanúsan jól sikerült – Lions draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások