Kivételesen igazi ragadót rendeztek az NFL-ben csütörtökön, a 3-1-es Bears fogadta a 3-1-es Buccaneerst. A mérkőzés szoros volt, a maga módján izgalmas, de a színvonal, pláne a bíróké messze volt a jótól.
A Bucs volt a mérkőzés esélyese (3,5 ponttal), annak ellenére, hogy Mike Evansen kívül egyetlen valamire való elkapó sem állt Tom Brady rendelkezésére, és Evans sem volt száz százalékos. A mérkőzés ennek megfelelően kezdődött, a Bucs 13-0-ra is vezetett. Aztán jött a Bears mágia, egy labdaszerzésnek köszönhetően az utolsó két percben két TD-t is szerzett a Chicago, minimális értékelhető offenzív teljesítménnyel is sikerült előnyből várni a folytatást – az előrelépés megkérdőjelezhetetlen, a mérkőzés előtt a Bearsnek volt a 26. legrosszabb pontkülönbsége az első három negyedet tekintve.
Matt Nagyék természetesen gyorsan észbe kaptak, hisz eddig nem ez volt a siker receptje, így természetesen érkezett egy nulla pontos harmadik negyed. A Bucs sem villogott, mindössze egy mezőnygólra futotta, de a vezetéshez ez is elég volt – ahogy a Bears szerette volna. Minden adott volt tehát egy újabb comeback győzelemhez.
A negyedik negyed pisztolypárbajjal ért véget. Nem mintha röpködtek volna a TD-k: volt három mezőnygól és annyi, de mivel a Bears tüzelt először, így a végén a hazai csapatnál maradt a win. Tanulságok:
- Foles nem jó, nem tragikus
Foles soha nem volt és nem is lesz jó irányító. Vannak hihetetlen dobásai, de olyan hajmeresztő passzai is, hogy fennakad az egyszeri néző szeme. 243 yardot, egy TD-t (a – mondjuk ki – jól játszó Jimmy Grahamnek) és egy INT-et passzolt a mérkőzésen, ami egy közepes szint – az INT nem az ő hibája, TD-t is ejtettek el, viszont volt 2-3 sima picket érő dobása, csak droppolt az ellenfél. Viszont legalább van gerince, képes tartást adni a csapatnak, és Mitch Trubiskyvel ellentétben nem csak ő hiszi el magáról, hogy franchise QB. Vele már lehet próbálkozni kreatívabb dolgokkal, képes eldöcögni vele az offense, ami egy immáron 4-1-es kezdéssel és egy lassan összeálló védelemmel már bőven PO-t jelentene. Hogy ott mire menne a csapat, az más kérdés, de a Folesszal felálló Bearsre már a nagyobb csapatok sem legyinthetnek.
Nick Foles finds Jimmy Graham for the one-handed TD catch!
Chicago leads Tampa Bay, 14-13 #DaBearspic.twitter.com/PipQFVOkk4
— Sideline Sports (@sportsideline) October 9, 2020
- Brady még mindig top, de a támadófal nélkül nehéz
Az hagyján, hogy nem volt elkapója, még tudta menedzselni a helyzetet, végtére is minden idők egyik, ha nem a legjobb irányítójáról van szó (bár az utolsó drive-ban remélem csak viccelt, hogy nem vette észre, hogy 4. kísérlet jön). Egy ennyire homály támadófalat viszont egy Bradynél mobilisabb irányítónak sem lett volna egyszerű kezelni (összességében nem rossz az egység, de most sikerült valami irtózatosan rossz napot kifogni). A 13+ milliós Donovan Smith egymaga kicsinálta az offense-t, ha nem épp sacket engedett, akkor holding büntetést hozott össze, de volt két false startja is. Bradyt végül csak háromszor sackelték, de rég volt ilyen mozgalmas napja, több sacket is saját zseniből került el. Ezzel együtt meg kell dicsérni a Bears védőfalát, különösen Khalil Macket (két sack, két TFL), ami ugyan a futás ellen nem nagyon működött (bár ebben a sokat rontó linebackerek, főleg Roquan Smith is benne volt), de a pass rush rendben van.
Tom Brady's eye roll when he sees that Khalil Mack sacked him again tonight.
😂😂😂 pic.twitter.com/cxlxTGsvBx
— Steve Frederick (@_SteveFrederick) October 9, 2020
- RoJo ügyes, a Bucs védelem is rendben van
Kissé meglepő volt, de a Ronald Jones vezette tampai futójáték kifejezetten hatékony volt. 17 futásból 106 yardot termelt, illetve volt egy elkapott TD-je, amit a bírók elfelejtettek észrevenni (róluk majd később). Rajta nem múlott semmi, viszont a passzjátékban túl sok haszna nincs – ez pedig összességében baj, mert Brady imádja az elkapni is tudó futókat (Woodhead, Vereen, Lewis, White). Le a kalappal előtte, hogy alkalmazkodik Arianshez, és a főedző is köt kompromisszumokat (igaz, egyelőre csak tight endekkel), de most is nem egy olyan helyzet volt, ahol egy James White győzelmet érhetett volna.
Tom Brady thought it was 3rd down after a 4th down incompletion ended the game for Tampa Bay. pic.twitter.com/YF25w3rU3Y
— NFL Update (@MySportsUpdate) October 9, 2020
Illetve emeljük még ki, hogy jó volt a védelem is, a futást szokás szerint remekül fogta (David Montgomery 10 futásból 29 yardot szerzett), de pass rush-ban és coverage-ben is jó volt. Persze nem tökéletes, de jó ez az egység. Kivéve Shaquil Barrettet, aki mintha elfelejtett volna játszani, az amúgy közepesen teljesítő Jason Pierre-Paul mellett sem tud kitűnni – jó ötlet volt nem megadni neki a hosszú távú szerződést.
- Bírózzunk egy kicsit
A Bears és Bucs is a legtöbbet szabálytalankodó csapatok között van, várhatóak voltak a sárgák, de ez valami brutális volt. Egyrészt sok esetben vakon voltak a bírók (csak két példa: RoJo elkapott TD-jét sikertelen passznak ítélték, Ke’Shawn Vaughn fumble-jét pedig előbb szükségtelen durvaságnak (bár végül meggondolták magukat), majd sikertelen passznak), másrészt sokszor indokolatlanul dobálták a zászlókat. Nem volt hazai pálya, következetesen mindkét oldalt szívatták: bár 1-1 sack is kellett hozzá, de leginkább a bírók miatt alakult ki 20-30 yardos 2-3. kísérletek vagy mehetett a kukáka az elit védőmunka. A sok zászló miatt töredezett és ritmustalan volt a játék, ami elég sokat elvett az élvezeti faktorból.
Tampa Bay Buccaners@Chicago Bears 19-20
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
- Ez gyanúsan jól sikerült – Lions draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások