Philip Rivers múlthéten lett 39 éves, már saját elmondása szerint sincs sok a tankjában, a főezdője viszont nem így látja. Frank Reich szerint a veterán irányító a kellő motivációval még hosszú évekig produktív lehet az NFL-ben – egy burkolt célzás arra, hogy ő visszavárja a szezon után is a Chargers korábbi játékosát.
Rivers a PFF értékelése alapján a 14. legjobb irányító idén, megelőzi többek között Ben Roethlisbergert, Drew Breest, Baker Mayfieldet, Jared Goffot vagy Lamar Jacksont. Nem játszik elit szinten, de van annyira jó, hogy a megfelelő gameplannel akár Super Bowlig vezesse a csapatot.
Az irányító tavasszal egy évre 25 millió dollárért írt alá a Coltshoz és már az elején leszögezte, hogy nem akar hosszú távú szerződést, és egy, legfeljebb két évben gondolkozik. Amennyiben idén nem jönne össze az áhított bajnoki cím, akkor alighanem megpróbálná még egyszer, de a harmadik próbálkozásra nagy tétellel azért ne fogadjuk. A Colts szempontjából sem célszerű az egyre öregebb Riversszel számolni, érdemes lenne akár már a jövő évi drafton szerezni egy projekt irányítót, aki majd 2022-től átveheti a stafétát.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Csak az erő számít – Titans draftértékelő
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
- Új szerződést akar a Steelers elit védőfalembere, nincs ott a csapat edzésein
- A Chiefs kedd kivételével a hét minden egyes napjára kapott meccset
- Kész a roster – Packers draftértékelő
- A Jets, a Cowboys és a 49ers kapta a legtöbb éjszakai meccset, a Panthersnek egy sem jutott
- Megint kreatívak voltak a csapatok a menetrendjük bejelentésével
- Íme az NFL teljes 2024-es menetrendje
- Mostantól a Netflix közvetíti a karácsonyi meccseket
Legutóbbi hozzászólások