A Dolphins nincs két hete, hogy egy marék szotyiért megszerezte a tavalyi első körös támadófalembert, Isaiah Wilsont a Titanstől, azonban máris kivágták – írja Tom Pelissero. A tackle 10 hónapot töltött Tennesseeben, most pedig 12 napot bírt Miamiban.
Wilson állítólag órákat késett az orvosi felmérőjéről, elkésett az orientációs eligazításáról, az önkéntes edzéseken pedig meg sem jelent, pedig elkötelezte magát ezekre. Úgy tűnik, hogy egyáltalán nem érdekli a foci.
Wilson mindössze 4 snapet játszott újoncként (egyet a speciális egységben, hármat térdelésnél a támadósorban), de azért bőven történtek vele dolgok: kétszer volt a COVID-IR listán, belógott a komoly látogató-mentes szabállyal rendelkező Tennessee State egyik bulijára, ezen felül befolyásolt állapotban való vezetéssel kapták el, miután összetörte az autóját (és nem mellesleg épp karanténban kellett volna lennie), aztán a csapat házon belül eltiltotta, mert megszegte a belső szabályokat, a szezont pedig az NFI (Non-Football Injury) listán fejezte be.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
- Ez gyanúsan jól sikerült – Lions draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások