A Seattle Seahawks a távozó Shaquill Griffint Ahkello Witherspoonnal pótolta az idei holtszezonban, ami a szakértők egyöntetű véleménye szerint erős visszalépést jelen. A 49ers korábbi védője ugyanakkor úgy gondolja, hogy nincs nála jobb a ligában, ha egészséges.
“Volt két nagyon komoly sérülésem, amiről vagy nem tudnak az emberek, vagy nem érdeklő őket, de ez nem az én problémám. Ugyanakkor az egyértelmű, hogy sérülten nem tudsz azon a magas szinten teljesíteni, mint egészségesen. Amikor egészséges voltam, én voltam a legjobb corner az NFL-ben. Mással nem is elégednék meg.
– nyilatkozta a 26 éves corner (via PFT).
Witherspoon a 49ers harmadik köröse volt 2017-ben és egész eddigi karrierjét a 49ersben töltötte. Soha nem volt 700-nál több snapen a pályán, és bár tényleg voltak jobb teljesítményei, soha nem teljesített elit szinten. A tavalyi volt a legjobb idénye, amikor 210 coverage snapen a felé szálló labdák 57,1 százalékából lett csak elkapása, két engedett TD mellett szerzett egy INT-t és 83,3-as passer ratinggel vették célba az irányítók.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
- Ez gyanúsan jól sikerült – Lions draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások