Az NFL-ben elsősorban a játékosokról, edzőkről és GM-ekről esik a legtöbb szó, de a háttérben a tulajdonosokat sem érdemes elfelejteni. Van olyan tulajdonos, akiről a szurkolók azt sem tudják, hogy ki ő, mert egyáltalán nem csinál semmit. Egy másik tulajdonos csak károkat csinál, amiért a szurkolók minél előbb szabadulnának tőle. És van olyan tulajdonos is, aki az intézkedéseivel a csapat fejlődését tartja szem előtt, és kivívta magának a szurkolók tiszteletét és szeretetét. Az NFL-ben mindhárom típus megtalálható, és most röviden bemutatjuk őket.
Mivel 32 tulajdonost egy cikkben bemutatni nagyon hosszú lenne, ezért két részre szedtem, és most csak az AFC tulajdonosai érkeznek, az NCF jövő héten kerül sorra. Elsősorban arra helyeztem a hangsúlyt, hogy ki hogyan lett az adott csapat tulajdonosa, és az intézkedései mennyire szolgálták, segítették vagy hátráltatták a franchise esélyeit.
AFC East
Buffalo Bills: Kim és Terry Pegula
Tulajdonossá válás módja és ideje: vásárlás, 2014
A Bills több mint 50 éven keresztül Ralph Wilson tulajdonában volt. Wilson azonban 2014-ben elhunyt, a csapatot pedig elárverezték. Az árverésen végül a Pegula házaspár adta a legjobb ajánlatot, így a 2014-es szezonnak már az új tulajdonossal vágott neki a Bills. A Pegula házaspár számára nem idegen a sport Buffalóban, a Bills mellett az ő tulajdonukban van a város NHL csapata (Sabres) és még sok másik kisebb helyi sportcsapat (pl lacrosse). A házaspár nem titkoltan azért vette meg a csapatot, hogy felrázza a hosszú agóniából, és újra playoffba illetve majd Super Bowlba juttassa a csapatot. A playoff azóta már összejött, és a Super Bowl sem tűnik már elérhetetlennek. Egyértelműen a legjobb döntést hozták, mikor Sean McDermottba helyezték a bizalmukat, és bár még csak alig hét éve vannak az NFL-ben, de már most sikeresebb a Bills, mint a ’90-es évek óta bármikor.
Grade: B+
Miami Dolphins: Stephen M. Ross
Tulajdonossá válás módja és ideje: vásárlás, 2008-2009
Ross hivatalosan 2009 óta tulajdonosa a csapatnak, de a folyamat már egy évvel korábban elkezdődött. 2008 februárjában a franchise 50%-át vásárolta meg az akkori tulajdonos Wayne Huizengától, majd egy évvel később további 45%-ot. Ross szerette volna a Dolphinst visszajuttatni a korábbi fénykorába, de ez az igyekezet nem nagyon hozott vidámságot a szurkolóknak. 12 év alatt egyszer sikerült csak playoffba jutni, és rengeteg elhibázott döntés fűződik a nevéhez, amiknek köszönhetően Ross kapcsolata a szurkolókkal nem felhőtlen. Ugyanakkor az utóbbi időben ő is felismerte, hogy valami nagy változás kell. Első lépésként megszabadult Adam Gase-től, majd teljes támogatottságáról biztosította Brian Florest, és a “tankolás” kampányt. Még messze van attól, hogy a jó tulajdonosok közé lehessen sorolni, de az első lépést mindenesetre megtette felé.
Grade: C+
New England Patriots: Robert Kraft
Tulajdonossá válás módja és ideje: vásárlás, 1994
Talán az egyetlen tulajdonos az AFC-ből, akit nem kell bemutatni. Kraft története egy igazi hollywoodi sikersztori. Patriots szurkolóként végigélte a csapat legsötétebb időszakait, majd mikor úgy tűnt, hogy a Patriots elköltözik Bostonból, azonnal lépett, és megvásárolta a csapatot James Orthweintől. Kraft a vásárlás után nem sokkal ígéretet tett a szurkolóknak, hogy 10 éven belül Super Bowlt fognak nyerni, illetve egy új stadiont is felépíttet. Az új stadion 2002-ben épült meg, ami pedig a Super Bowlokat illeti, Kraft többszörösen is beváltotta az ígéretét. Noha ezek a sikerek elsősorban Belichicknek és Bradynek voltak köszönhetőek, de nagy szerepe volt ebben Kraftnak is, aki pontosan tudta mi az ő feladata, mikor kell hagyni dolgozni az edzőket/játékosokat, és mikor kell előlépnie.
Grade: A+
New York Jets: Woody és Christopher Johnson
Tulajdonossá válás módja és ideje: vásárlás, 2000
Az érem másik oldala. Ugyan a Johnson korszak aránylag jól kezdődött, az első 10 évben hatszor jutott be a csapat a rájátszásba, és kétszer az AFC döntőig is menetelt a gárda, de a második 10 évben az NFL cirkusza lett a franchise. Nulla playoff részvétel, állandó GM és edzőváltás, folyamatosan elrontott draftok, és az Adam Gase féle ámokfutás még szóba sem került. Az sem segített a franchise helyzetén, hogy Woody Johnson 2017-től az Egyesült Királyságba költözött, ahol a Trump kormány nagyköveteként tevékenykedett, távol a csapattól. Talán nem véletlen, hogy abban a 4 évben, míg a tengerentúlon volt, a csapat összesen 18 győzelmet tudott csak szerezni. Johnson ugyan idén visszatért, de kérdéses, hogy képes-e bármit is javítani a csapaton. A szurkolóknak mindenesetre nem sok hitük van a testvérpárban.
Grade: D
AFC West
Denver Broncos: Joe Ellis, megbízott
Tulajdonossá válás módja és ideje: nehezen meghatározható
A Broncos esetében a tulajdonos személye nehezen körülírható, ugyanis hivatalosan nincs tulajdonos. A csapat 1984 óta Pat Bowlen birtokában volt, akinek a vezetésével a legszebb éveit élte a Broncos. Bowdent azonban 2014-ben Alzheimer kórral diagnosztizálták, ami azt eredményezte, hogy visszalépett, és minden munkát Joe Ellisre bízott rá, aki már régóta a csapatnál dolgozott (illetve Elway is átvett bizonyos feladatokat tőle). Hivatalosan a 2019-ben bekövetkezett halálig megmaradt a Broncos tulajdonosának, de az utóbbi években már mindent Ellis és Elway intézett. Logikus lépés lett volna, hogy Bowden halála után Ellis legyen az utód, de a történet ennél bonyolultabb. Bowden örökösei ugyanis szintén maguknak akarják a csapatot, és máig nem tudtak megegyezni az örökségről. Így jelenleg a Broncosnak nincs hivatalos tulajdonosa, és ugyan Ellis továbbra is elvégzi a feladatait, de kérdéses meddig marad így ez az állapot, és mi történik azután, hogy Bowden örökösei megegyeztek egymással.
Grade: B (bár a körülmények miatt nehéz rendesen értékelni)
Kansas City Chiefs: Clark Hunt
Tulajdonossá válás módja és ideje: örökség, 2006
A Chiefst Lamar Hunt alapította 1960-ban, és egészen 2006-os halálig ő ült a tulajdonosi székben. Az alapító halála után a csapatot a gyerekei örökölték meg, akik közül Clark Hunt emelkedett ki, és bár a testvéreivel közösen tulajdonolja a Chiefst, ő számít a hivatalos tulajdonosnak, hiszen ő képviseli a csapatot minden alkalommal. A Clark Hunt éra nem indult fényesen, az első években sorra érkeztek a csalódások. A Chiefs a liga alján találta magát, és sokan az új tulajdonost hibáztatták érte, akinek első dolga volt, hogy kirúgja azokat az embereket, akiket az apja nevezett ki. 2013-ban azonban Hunt minden korábbi hibáját feledtetni tudta, mikor kinevezte Andy Reidet vezetőedzőnek. Ebben a kinevezésben bőven volt kockázat, de Huntnak lett igaza. A Chiefs ezután folyamatos playoff résztvevő lett, sőt még Super Bowlt is nyert. Kezdetben sokat hibázott, de most már inkább a sikereitől hangos Kansas City.
Grade: A
Las Vegas Raiders: Mark Davis
Tulajdonossá válás módja és ideje: örökség, 2011
A Raiderst 40 éven keresztül Al Davis vezette, aki az NFL egyik legellentmondásosabb tulajdonosa volt. Azt azonban nem lehet tőle elvitatni, hogy törődött a csapattal, és gyakorlatilag az egész élete a Raiders körül forgott. 2011-es halála után a csapatot az özvegye Carol, és a fia Mark örökölte meg. Noha hivatalosan ketten vezetik a csapatot, valójában mindenben Mark Davis dönt. Ő döntött arról, hogy a csapat elköltözzön Las Vegasba, valamint arról is ő döntött, hogy egy 10 éves 100 millió dolláros szerződést adjon Jon Grudennek. E két cselekedetével kivívta a szurkolók haragját magának, és míg a Las Vegas-i költözést meg lehet magyarázni üzleti érdekekkel, a Gruden szerződést már nehezebb. Egyes elméletek szerint azért is adhatott Grudennek egy ilyen nevetséges szerződést, mert valójában nem érdekli a csapat sorsa, csupán üzletet lát benne, és így volt a legkényelmesebb elintézni a következő éveket. Ha így van, akkor az nagyon szomorú, figyelembe véve, hogy az apjának az egész életét a Raiders jelentette.
Grade: C-
Los Angeles Chargers: Dean Spanos
Tulajdonossá válás módja és ideje: örökség, 2018 (1994)
Az első számú közellenség San Diegóban. Ugyan csak az apja, Alex Spanos 2018-as halála után lett ő hivatalosan is a csapat tulajdonosa, de valójában már ’94 óta ellátja a tulajdonosi feladatokat, és az apja betegsége miatt az utóbbi évtizedekben már mindent ő intézett. A regnálása alatt a Chargers ért el szép sikereket, de a Super Bowl csak egy álom maradt. Spanost soha nem szerették, többször is összetűzésbe került játékosokkal/edzőkkel, viszont a végső döfést a hírnevének a Los Angeles-i költözés adta meg. San Diego lakosai körében a leggyűlöltebb emberré vált, ráadásul a csapatnak sem tett jót ez a költözés. Két évet is egy 30 ezres labdarúgó pályán játszotta a csapat, mert ekkor még nem volt kész a SoFi stadion, ahol a Chargers gyakorlatilag idegenbeli meccset játszott, annyira nagy volt a vendégszurkolók jelenléte (vagy annyira kevés a saját szurkolóiké). Ez az arány az új stadionban sem változott, Los Angelesben senki nem szurkol a Chargersnek (ami valójában várható volt), így pedig nehéz meccseket játszani.
Grade: D+
AFC North
Baltimore Ravens: Steve Bisciotti
Tulajdonossá válás módja és ideje: vásárlás, 2000-2004
A Ravens tulajdonosának története kicsit szerteágazó, de nem követhetetlen. Bisciotti egy marylandi milliomos, aki 2000-ben a városba nemrég költöző Ravens 49%-át megvásárolta. Négy évvel később további 50%-ot vásárolt meg, a maradék 1% a korábbi tulajdonos Art Modellnél maradt. Bisciotti regnálása a Ravens sikerét hozta. 2000-ben (mikor még csak kisebbségi tulajdonos volt) Super Bowlt nyert a csapat, majd 2012-ben még egyet. Utóbbihoz kellett egy kockázatos, de szükséges lépés. A Ravens az első Super Bowlját Brian Billick vezetőedzővel nyerte meg, aki egy ideig élvezte a tulajdonos bizalmát, de idővel világossá vált, Billick nem megoldás többé. Így hát a 2007-es szezon után kirúgta az edzőt, és a helyére igazolta John Harbough-t. Egyértelműen jó döntés született, a Harbough érában alig volt olyan év, mikor a csapat ne jutott volna playoffba.
Grade: A
Cincinnati Bengals: Mike Brown
Tulajdonossá válás módja és ideje: örökség, 1991
A Bengalst a legendás edző, Paul Brown alapította, aki ’91-es haláláig gondozta a csapatot. A Bengalst a fia, Mike Brown örökölte meg, akit azonban egyáltalán nem érdekel, mi történik a csapattal. Számára a Bengals egyetlen dolgot jelent csupán: pénzt. Mike Brown ahol csak tud, ott spórol a csapaton. Többek között ő látja el a GM feladatkört is, de nem azért mert annyira értene hozzá, hanem mert így nem kell kifizetnie egy GM-et. Mivel ő a GM, ezért ő dönt teljes mértékben az edzők és játékosok sorsáról is, és ha valamit az elmúlt évtizedek bebizonyított, akkor az az, hogy fogalma sincs arról, hogyan kell győztes csapatot kiépíteni. Mikor átvette a franchise-t az apja halála után, első dolga volt, hogy kirúgja a népszerű és sikeres edzőt, Sam Wyche-ot. Ezek után a Bengals a ’90-es években az egyik legrosszabb csapattá vált, és noha a 2000-es évek egy apró felüdülést hoztak, Brown ezt is elszúrta. Túl sokáig hagyta Marvin Lewist ténykedni, és elpazarolta több tehetséges játékosának legszebb éveit. Mindezek mellett nem hajlandó rendesen költekezni a szabadügynök piacon (elvégre akkor pénzt kéne fizetni), és drafton is csupán “vak tyúk is talál szeget” alapon sikerül jó játékosokat hoznia. Sokat elmond arról, mennyire rossz tulajdonos (és GM) Brown, hogy a Bengals utoljára 1990-ben nyert playoff meccset. Ekkor még az apja volt a tulajdonos. Egyértelműen a legrosszabb 3 tulajdonos között van, és nem is az a legnagyobb baj, hogy nem tud fejlődni, hanem az, hogy nem is akar. A lehető legmesszebb esett az alma a fájától.
Grade: F
Cleveland Browns: Jimmy Haslam
Tulajdonossá válás módja és ideje: vásárlás, 2012
A Browns az utóbbi évek másik nagy cirkusza volt, és nem véletlenül. Noha Haslam előtt sem volt jobb a helyzet, de a totális mélységet az új tulajdonossal érte el a csapat. Ahol csak lehetett, ott rossz döntéseket hozott. Haslam 9 éve alatt a Brownsnak 6 edzője, és 6 GM-je volt, lényegében évente kirúgott mindenkit. Kivéve akkor, amikor tényleg kellett volna. 2016-ban a Browns Hue Jackson vezetésével egy meccset nyert csupán. A következő évben nullát. Ezek után Haslam még adott egy évet Jacksonnak (a Browns szurkolók szerencséjére nem érte meg a szezon végét). Érthetetlen, hogy képes egy-egy edzőt egy rossz év után kirúgni, de a legrosszabbnak további bizalmat szavazni. A tavalyi szezon ugyan jól sikerült a csapatnak, de félő, hogy Haslam képes lesz ezt is elrontani.
Grade: D
Pittsburgh Steelers: Art Rooney II
Tulajdonossá válás módja és ideje: örökség, 2017 (2003)
Hivatalosan 2017-ben lett a Steelers tulajdonosa, az apja halála után, de valójában már 2003 óta ő felelt a tulajdonosi feladatkörökért. A Rooney család az NFL legsikeresebb tulajdonosi köre. A csapat 1933-as alapítása óta ez a család gondozza a Steelerst, és az azóta eltelt 90 év alatt kialakult egy “tradíció” a csapatnál, ami a bizalomra, és a türelemre épül. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy tisztában vannak azzal, egy győztes csapat kiépítéséhez időre van szükség, és egy ilyen csapatot nem lehet úgy megtartani, ha egy-egy rosszabb szezon után kirúgnak mindenkit. Ennek a “tradíciónak” köszönhetően a Steelersnek 1969 óta mindösszesen 3 edzője volt. A harmadik edzőt, Mike Tomlint már Art Rooney II nevezte ki 2007-ben, ami egyértelműen jó döntésnek bizonyult. Tomlin alatt a Steelersnek nem volt negatív mérlegű szezonja, két Super Bowl szereplés is összejött (egyet sikerült megnyerni), és az sem utolsó tényező, hogy éveken keresztül kezelni tudták Antonio Brownt. A siker mellett azonban az árnyoldala ennek a “tradíciónak”, hogy néha túl nagy a bizalom és a türelem, és sok szurkoló már változást szeretne. Ez azonban egyelőre nem fog megtörténni.
Grade: A-
AFC South
Houston Texans: Cal McNair
Tulajdonossá válás módja és ideje: örökség, 2018
Az egyik legfrissebb tulajdonos, akinek pár év alatt sikerült teljesen tönkretennie egy franchise-t. Az apja betegsége miatt már korábban is ő hozott döntéseket, amik között ott volt Bill O’Brien GM-mé való kinevezése, ami totális kudarccal végződött. Ezt azonban tudta fokozni, ugyanis miután a szurkolók nagy örömére kirúgta O’Brient, a csapathoz hozta régi barátját Jack Easterbyt, akinek teljhatalmat adott. Easterby számos belső konfliktus forrása lett a csapaton belül. Jelenleg aki csak tud az menekül Houstonból, de nem mindenkit engednek el (Watson történet). Kevés rosszabb környezet van az NFL-ben, mint ami a Texansnál látható.
Grade: F
Indianapolis Colts: Jim Irsay
Tulajdonossá válás módja és ideje: örökség, 1997
A Coltsot 1972-ben vásárolta meg Robert Irsay, akinek a fia Jim az egyetem elvégzése után csatlakozott a franchise vezetőségéhez, és 1984-től már elnökségi tag, valamint GM is volt. General Managerként nem volt sikeres, számos elrontott draft és FA igazolás fűződik a nevéhez. Idővel ő is rájött, hogy ez nem megy neki, és inkább a tulajdonosi feladatkörre kezdett koncentrálni, ahol viszont már sikerült jó döntéseket hoznia. Miután véglegesen megörökölte ezt a pozíciót, meghozta élete legjobb döntését, mikor ’98-ban Bill Poliant nevezte ki GM-nek, aki a draft első választásával kiválasztotta Peyton Manninget. Ezzel elkezdődött egy évtizedes sikerkorszak, mikor a Colts a liga élcsapata volt, és 2006-ban sikerült Super Bowlt is nyerni. Manning után azonnal érkezett a Luck korszak, ahol lett volna lehetőség megismételni a sikereket, viszont ezúttal nem sikerült megtalálni a megfelelő embereket edző és GM pozícióra. A Luck érát végigkísérte Pagano és Grigson belső háborúja, ami ellen Irsay semmit nem tett. A legrosszabb döntést 2016-ban hozta, mikor már egyértelmű volt, hogy a két ember káros a csapatra, viszont egyiket sem rúgta ki. Mindkettőnek adott még egy esélyt, és mire felismerte, mekkorát tévedett, már késő volt. Luck karrierje derékba tört. Azóta már jobb döntéseket hozott mind GM, mind edző poszton (bár azért megpróbált egy McDanielst idehozni), de a Luck fiaskó örök szégyenfoltja lesz.
Grade: B-
Jacksonville Jaguars: Shadid Khan
Tulajdonossá válás módja és ideje: vásárlás, 2012
Khan nagyon szeretett volna magának egy NFL csapatot, és előbb a Ramst próbálta megvenni, de arról lecsúszott, így végül a Jaguarst szerezte meg. A Khan érában a Jaguars egyszer eljutott az AFC döntőig, de az az év inkább egy üdítő kivétel volt, a csapat többnyire a liga aljában tanyázott. Hogy ez így történt, abban Khannak is volt szerepe, aki nem vette észre, mennyire rossz a kapcsolat a játékosok és Tom Coughlin között, és addig várt utóbbi menesztésével, míg már majdnem mindenki elmenekült a csapattól. Doug Marone-nak is túl sok bizalmat szavazott, ami egy 1/1-es szezont eredményezett. Különböző rangsorokban szokás Khant a legrosszabb 5 tulajdonos között feltüntetni, de annyira nagy károkat még nem okozott, mint sok másik társa (csak az AFC-ben van nála 5 sokkal károsabb tulajdonos). Igaz, sok jót sem tett.
Grade: C-
Tennessee Titans: Amy Adams Strunk
Tulajdonossá válás módja és ideje: örökség, 2015
Hivatalosan Strunk csak a franchise 50%-át birtokolja (a húgával és a sógornőjével osztozik), de Bud Adams 2015-ös halála óta mindenben ő képviseli a csapatot, és ő is törődik vele a leginkább. Mikor Strunk megörökölte a franchise-t, a Titans egy szürke csapat volt, ami megrekedt a totális középszerűségben. Strunk elhatározta, hogy ezen változtat, és noha eleinte voltak rossz döntései, de az utóbbi két évben végre sikerült elmozdulni a középmezőnyből, ráadásul felfelé. Strunk élvezi a Titans szurkolók bizalmát, ami a sikerek mellett annak is köszönhető, hogy az apjával ellentétben sokkal közvetlenebb a szurkolókkal, és Nashville városának felvirágoztatásáért is sokat tesz.
Grade: B+
Legfrissebb cikkeink
- A Chiefs az egy labdabirtoklásos győzelmek királya
- Súlyos sérülést szedett össze Tank Dell
- Kik okozhatnak meglepetést a rájátszásban?
- A Chiefs legyőzhetetlen, a Ravens pedig megtörte az átkot
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Khan-ról nekem évek óta az a benyomásom, hogy szándékosan “csökkenti” a franchise rajongótáborát ezzel a szar szerepléssel, hogy miközben azon van, hogy londonba vigye.
persze lehet simán csa balf.sz :)
király cikk! köszi
” az apjával ellentétben sokkal közvetlenebb a szurkolókkal”
Nem nehéz.
Csak mutatja a két gyűrűt.
:)