Nem érkezik túl sok pozitív hír a Bengals edzőtáborából, már ami a támadósort illeti, ugyanis leginkább arról hallani, hogy nem megy a Joe Burrow vezette offense-nek a játék. Az irányító nem játszik úgy, mint sérülése előtt, a TheAthletic információi szerint elég sok volt az interception tőle, emellett a könnyű dobásokba is sok hiba csúszott.
Azt is hozzáteszik a beat writerek, hogy a védőfalemberek nagyon sokszor átjutnak a támadófalon és csak azért nem születnek sackek, mert nem lehet megütni az irányítókat az edzéseken – Burrow legnagyobb örömére. Azt is kiemelik egyébként, hogy a másodéves irányító még félti a térdét és zavarja a nyomás, ami persze érthető 9 hónappal egy ACL-szakadás után. Burrow is elmondta, hogy nem fizikális, inkább mentális problémáról van szó.
“Azt mondanám, hogy ez most egy mentális dolog. Most szokok vissza a focihoz top ellenfelek ellen, remélhetőleg pár nap, pár edzés után visszatérek a régi önmagamhoz. Egyelőre igyekszem minél komfortosabban érezni magam a zsebben, próbáljuk visszahozni ezt az érzést. Ez az utolsó lépés számomra, hogy visszaszerezzem a zsebérzetem és érezzem, hogy mikor vagyok nyomás alatt és mikor nem.”
Természetesen nem érdemes túlreagálni a táborból a beat writerek szemein keresztül érkező információkat, de azért említésre méltó, hogy egy hónappal a szezon kezdete előtt még láthatóan nem érzi magát kényelmesen a fal mögött a fiatal irányító. Az sem fog segíteni a helyzeten, hogy a Bengalsé továbbra is a liga egyik legrosszabb támadófala.
Arról is érkeztek hírek Paul Dehner jóvoltából, hogy az 1/5-re választott Ja’Marr Chase annyira nem tud elszakadni a védőktől, mint várták. Természetesen ezt sem érdemes túlreagálni, főleg hogy Chase másfél éve nem focizott versenyszerűen, ettől függetlenül ez is említésre méltó, hiszen sokan nagyon sokat várnak a fiatal WR-től.
Legfrissebb cikkeink
- A Chiefs az egy labdabirtoklásos győzelmek királya
- Súlyos sérülést szedett össze Tank Dell
- Kik okozhatnak meglepetést a rájátszásban?
- A Chiefs legyőzhetetlen, a Ravens pedig megtörte az átkot
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
“Az sem fog segíteni a helyzeten, hogy a Bengalsé továbbra is a liga egyik legrosszabb támadófala.” – és hát vannak jobb védelmek a ligában a Cincy védelménél, csak az AFC North-ban is három. Az edzéseken pedig az ő defense-ük dominálja le az offense-t, ami nem jó jel.. Burrow-tól extra kéne, mert épp a skill player-ek azok, akik erősnek számítanak (ő, Mixon, Higgins, Chase, Boyd), nekik kéne kiemelkedni, és meccsenként 4-500 yardot és 30+ pontot kéne hozni, hogy legyen esélyük bármire. Ha nem megy neki, akár fizikailag egy rásérülés miatt, akár mentálisan, akkor ismét lehet majd top 5-ben húzniuk, bár legalább jöhetne végre valaki defense-be is. Csak hát akkor ott tartanánk újfent, hogy az 1/1-es-nek 2 szezonja elment, és még nincs semmi eredmény, ezt nagyon sajnálnám :(
És egy Luck-os pályával ne is számoljunk… :(
igen, nagy kár lenne érte, megnézném egy erős csapatban, remélem sikerül építeni köré olyat..
Csórikám! Mire megint belejön szembe találja majd magát a Vadásszal.
Vajon hány olyan magasan draftolt játékos lesz, aki kihagyta a tavalyi évet a Covid miatt és így alig pár, 1,5-2 évvel ezelőtti meccs alapján dobtak értük értékes pickeket – hiába
ez most már nem olyan nagy talány, mert lement a draft :D
Igen a vége lemaradt a gondolatnak :)
Lance, Sewell, Chase, Slater, Parsons volt aki opt outolt a top15ből.
Érdekes hogy Sewellről meg azt olvasni hogy hozza azt amit vártak Detroitban. Tudom, korai leírni őket de továbbra is azt mondom hogy elb@szták hogy nem Sewellt húzták be.
Mielőtt eltemetnénk érdemes megnézni a tendenciát. Szombaton már elég jól mozgott, a keddi edzés pedig még jobban sikerült a támadóknak. A legjobb napjuk volt a camp alatt. Napról napra javul. Ez némileg fontosabb, mint az hogy egy ACL után milyen volt az első pár napján.
Nem érzi magát komfortosan a fal mögött ami mögött szétbaszták a térdét, meglepő.
De nem van zseb… Ahonnan menekülhetsz. Aztán Vadásznak….