Cam Newton nincs beoltva, és egy félreértés miatt öt napig nem tudott edzeni. Ez mintha meg is látszott volna a teljesítményén, amivel óriási lehetőséget adott Mac Jonesnak elnyerni a kezdő posztot annak ellenére, hogy korábban több forrás is a 2015-ös MVP-t várta a kezdőbe.
Banális félreértés miatt nem edzhet Cam Newton a hét nagy részében
Az előszezon lezárultával Bill Belichick a szokásos nesze semmi választ adta az ezzel kapcsolatos újságírói kérdésekre: “Még sok dologról kell döntenünk”. Ezek között lehet a kezdő irányító kiléte, ugyanis míg Newtonnak mindössze két passza volt jó öt kísérletből 10 yardért és egy INT-ért (ami mondjuk nem az ő hibája volt) a Giants ellen, addig Jones 156 yardot és egy TD-t passzolt, miközben 14 labdájából 10 jó volt (viszont négyszer is sackelték, elsősorban mert sokáig tartotta magánál a labdát).
Az előszezon alapján Mac Jones nem tűnt rosszabbnak Newtonnál, akinek ugyan garantált a fizetése, de mindössze 5,1 millió dollárról van szó, tehát csak pénzügyi okok miatt nem kötelező kezdetni. Ellenben az oltatlanság már komolyabb probléma lehet, ugyanis a be nem oltott játékosokat a mérkőzés előtt is tesztelik, és az utolsó pillanatokban is kieshet valaki, míg a védett játékosokra ilyen szigorú előírások nem vonatkoznak. Ráadásul utóbbiak a fertőzöttekkel való közeli kontakt esetén sem kerülnek karanténba, ami szintén nem egy elhanyagolható szempont.
Belichicknek két hete van még eldönteni a kérdést, de az sokat mondó, hogy az utolsó előszezonmeccsen is alig játszott Newton, míg Jones sokat volt fent a cserékkel – ezek alapján arra következtethetünk, hogy a veterán lesz a kezdő a szezon elején.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
- Új szerződést akar a Steelers elit védőfalembere, nincs ott a csapat edzésein
- A Chiefs kedd kivételével a hét minden egyes napjára kapott meccset
- Kész a roster – Packers draftértékelő
- A Jets, a Cowboys és a 49ers kapta a legtöbb éjszakai meccset, a Panthersnek egy sem jutott
- Megint kreatívak voltak a csapatok a menetrendjük bejelentésével
- Íme az NFL teljes 2024-es menetrendje
- Mostantól a Netflix közvetíti a karácsonyi meccseket
- A Giants főszereplésével jön a Hard Knocks holtszezon sorozata!
Legutóbbi hozzászólások