Az Eagles 2-3-mal kezdte a szezont, az NFC-ben pedig van öt csapat, ami egyértelműen magasabb szintet képvisel, míg másik három jelenleg jobb mérleggel rendelkezik (és akkor a szintén 2-3-as 49erst és a Seahawkst nem is említettük). A rájátszásra tehát nincs túl sok esély, és ilyenkor a hasonló helyzetben lévő gárdák hajlamosak megválni az értékeiktől. Erre alapozva több csapat is megkereste az Eaglest Jay Glazer információ szerint, hátha mozdítható Dallas Goedert vagy Zach Ertz.
A két játékos közül alighanem inkább Ertztől válna meg a csapat – novemberben már 31 éves lesz, a szerződése a szezon végén lejár, így csak most lehet értékké tenni. Ráadásul az Eagles már nyáron is megpróbálta elcserélni, csak akkor nem kapott érte megfelelő ellenértéket. A veterán támadó értéke reálisan egy 5-6. kör körül mozoghat, egy cserével pedig 6,2 millió dollárt spórolna a gárda.
Ami Goedertet illeti: a 26 éves tight end szerződése szintén lejár a szezon végén, de mivel átlag feletti játékos, így a csapatépítés szempontjából nem lenne butaság megtartani. Ezzel együtt érte akár egy harmadik kör sem lenne túlzás, és elképzelhető, hogy elcsábul az Eagles.
Így vagy úgy, Glazer szerint nagyon meglepő lenne, ha legalább az egyik tight endjét nem cserélné el a csapat.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
Legutóbbi hozzászólások