A Panthers már régóta érdeklődik a Deshaun Watson miatt fölöslegessé vált Baker Mayfield iránt, de az idei draft második napján olyan hírek érkeztek, hogy megrekedtek a tárgyalások a Brownsszal, majd nem sokkal később a Carolina a jövő évi 3. körös pickjét feláldozva felcserélt a 137. helyről a 94.-re és kiválasztotta Matt Corralt. Ezt követően elég valószínűnek tűnt, hogy a Panthers már nem fog veterán irányítót szerezni, de a CBS Sports információi szerint még mindig kapcsolatban vannak a felek.
A Panthers Sam Darnolddal és Corrallal a fedélzeten nagyon nem áll jól QB-poszton, így érhető a Mayfield iránti érdeklődés. Ugyanakkor az áprilisi probléma továbbra is fennáll: Mayfield idén 18,8 millió dollárt keresne az ötödik éves opciójával, ami nem fér bele pénzügyileg Sam Darnold ugyanekkora opciója mellett. A Carolina tehát továbbra is azt szeretné, hogy a Browns vállalja át a korábbi 1/1-es fizetésének egy részét – a hírek szerint a Cleveland egyszer már nemet mondott arra, hogy 13-14 millió dollárt átvállal, de nem kizárt, hogy néhány kompromisszum után sikerül megegyezni még az edzőtáborok előtt.
Állítólag a Panthersnek most kicsit sürgősebbé vált ez a csere, mivel szeretnék, ha már a napokban kezdődő minitáborban ott lehetne Mayfield, hogy mielőbb beletanuljon a rendszerbe és kialakítsa a kapcsolatát a csapattársakkal.
Legfrissebb cikkeink
- Súlyos sérülést szedett össze Tank Dell
- Kik okozhatnak meglepetést a rájátszásban?
- A Chiefs legyőzhetetlen, a Ravens pedig megtörte az átkot
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
“A Panthers Sam Darnolddal és Corrallal a fedélzeten nagyon nem áll jól QB-poszton, …”
Hát Mayfielddel aztán hatalmasat nem lépnének előre. Talán a nagyon szót el lehetne hagyni a mondatból…
“a Deshaun Watson miatt fölöslegessé vált Baker Mayfield iránt” – azért várjunk, mert lehet, hogy hamarosan épp Deshaun Watson miatt nem lesz fölösleges Mayfield…
Ha a Panthers meglépi ezt a cserét, akkor azonnal megnyerik a 2022-es Teszkós Bears Trófeát.
– egy drága, de teljesen használhatatlan,
– egy újonc, az idén szinte biztosan, a jövőben csak valószínűleg használhatatlan,
– és még egy drága, aki szintén nem megoldás semmire hosszútávon, jövőre még jobban agyon kellene fizetni, de legalább láttuk már meccset nyerni
…irányító lesz a rosteren. És a legjobb az egészben: mind a háromért adtak/adnának pickeket! Mindezt egy második, egy harmadik, két negyedik, egy hatodik, plusz potenciálisan még egy harmadik (?) körért varázsolnák össze, elégetve 30+ miskát.
Ez már az a szintű
balfaszkodáscsapatépítés, amit a Michigan-tó partján sem láttak még. Pedig az sem semmi.