Lamar Jackson helyzete nettó rejtély. A 25 éves játékos másodévesként már MVP címet szerzett, mára egyértelműen franchise irányítóvá nőtte ki magát, de a Ravensnek sorozatban második éve nem sikerült tető alá hozni a hosszabbítását és jelenleg ott tartunk, hogy jövőre szabadügynök lehet. Mi történik Baltimore-ban, lesz-e Lamar Jackson hosszabbítás?
Nemrég jött szembe az ESPN riportja, mely szerint valószínűtlennek tűnik, hogy idén megegyezzen egymással a Ravens és Jackson. Ez azért érdekes, mert a retorika és konkrét tettek (a teljes offense-t az irányítóra szabták) alapján a csapat nagyon is szeretne hosszabbítani, Lamar is kijelentette, hogy maradni akar, ilyen helyzetben pedig általában csak az a kérdés, hogy nagyon vagy nagyon nagyon gazdag lesz-e a franchise arca. Ehhez képest nem nagyon haladnak a tárgyalások, ráadásul banális indokok miatt:
- a korábbi MVP saját állítása szerint tavaly azért nem hosszabbított, mert teljesen egészében a focira akart koncentrálni,
- a szezon végén azért nem tárgyalt, mert az egészsége volt a középpontban,
- most meg kvázi megint a futball az első, mert állítólag az a célja, hogy élete legjobb szezonját hozza le.
Mindez olyan szempontból érthető (és elméleti szinten dicséretes hozzáállás), hogy Lamarnak nincs ügynöke és így tényleg választania kell a felkészülés és a tárgyalóasztal között. Csakhogy ez így nem különösebben életszerű, gigaszerződésekre általában mindig találnak időt a játékosok, így aligha olyan fekete-fehér a helyzet, mint ahogy a felek (elsősorban a csapat) próbálják beállítani.
Amit tudunk
[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]
Jackson a 2018-as draft első körének legvégén került a Ravenshöz. Újoncként csak a szezon végén kapott szerepet, de így is 6-1-es mérleget ért el vele a csapat és bejutott a rájátszásba, a következő két évben pedig 30 meccsen 24-6-os győzelmi mutató, további két PO-részvétel, egy MVP cím, 62 TD passzolt, 15 INT, 2211 (!!) futott yard és 14 futott hatpontos került a neve mellé. Ugyan a tavalyi, sérülésekkel tarkított idénye nem volt a legjobb, de a karrierjét nézve így is 37-12-es győzelmi mutatót, 64,1 százalékos pontosságot, 9,967 passzolt és 3673 futott yardot, valamint 105 total TD-t és 31 INT-t tud felmutatni.
Azon ugyan lehet vitatkozni, hogy elit irányító-e a legmagasabb polcról, az 1-3-as rájátszás-mutatója sem a legimpozánsabb, de az nem igazán lehet kérdés, hogy franchise irányító kaliberű játékos, aki már csak a kora miatt bőven ér annyit, mint az új pénzben 40 millió dollárt kereső Dak Prescott, Matt Stafford vagy Derek Carr. A Ravenstől érkező nyilatkozatok alapján a csapat is hasonlóképp látja a helyzetet, viszont Jason La Canfora márciusban ezt cáfolta.
Akkor NFL-es forrásokra és ügynökökre hivatkozva azt állította, hogy Lamar Jackson 3 éves szerződésben és 40-45 millióban gondolkozik, míg a menedzsment meg sem közelítette ezt a határt és mindössze évi 35 millió dolláros ajánlatot tett le az asztalra, azt is egy 5 éves szerződés keretein belül. Ez azóta természetesen változhatott, de mivel az irányító számára szakmailag nincs jobb alternatíva és alapvetően nem tudunk semmilyen belső konfliktusról (egyelőre), így valószínűleg a pénzen megy a vita.
A pénzügyek
Mivel Jackson 1/32-es volt, így nem kapott 25-30 milliós szerződést újoncként: az első négy évében csupán 9,4 millió dollárral lett gazdagabb. Az ötödik éves opciójának köszönhetően idén 23 millió dollárt vihetne haza, ami szép pénz ugyan, de reálisan nézve a piaci értékének fele – tavaly a kortárs Josh Allen egy 6 éves, 258 millió dolláros ($43M/év) szerződést kapott új pénzben és azóta még a fizetési plafon is nőtt.
Itt ugyanakkor érdemes több dolgot is megjegyezni. Egyrészt Allen az újonc szerződésének negyedik éve és az ötödik éves opciója miatt csak 95 milliót keres 2021 és 2023 között (a szerződése első három évében), ami mindössze 31,6 millió dollár évente. Emellett a Bills irányítója reálisan nézve legközelebb 2027-ben kap új szerződést, addig pedig további 108 millió dollárral lesz gazdagabb, vagyis 2021 és 2026 között 203 millió dollárt kap a Billstől – évi 33,8 milliót. Ráadásul a szerződése teljes időtartalmának átlaga is 35 millió dollár, így ilyen szempontból védhető a Ravens álláspontja: annyit érsz, mint Josh Allen, vagyis 31-35 milliót, aminek mi a felső határát fizetjük (csakhogy ez nyilván nem így működik, nem lehet így diszkontálni a fizetést, pláne nem hosszú távon).
Ugyanakkor Allen újonc szerződése 21 millió dollárt ért és karrierje első kilenc évében 221 millió dollárt fog keresni. Nincs legit érv amellett, hogy Lamar Jackson ne érdemelne meg ugyanennyit és ezt garantáltan nem fogja megkeresni egy 35 millió dolláros átlagú szerződéssel. Ahhoz, hogy Lamar a 2026-os idény végére legalább Josh Allen fizetési szintjén legyen, a Ravensnek egy 4 éves, 188 millió dolláros hosszabbítást kellene ajánlania, vagyis éves átlagban 47 millió dollárt.
És ebben akkor sem lenne semmi extra, ha a teljes szerződés garantált lenne. Jelenleg új pénzben a rekorder Aaron Rogers évi 50 millió dolláros fizetéssel, ráadásul ő a várható karrierje végéig tényleg ennyit is fog átlagolni. A legnagyobb garantált tartalom Deshaun Watsoné 230 millió dollárral, és ha egy Jacksonnál két évvel idősebb, 26 nő által szexuális zaklatással vádolt, legutóbb 2020-ban pályát látó irányító egy nettóban évi 46 millió dolláros, teljesen garantált szerződést kap, akkor pont a 2019-es idény MVP-je nem érdemel évi 1 millióval többet új pénzben?
Ha pedig idén jól játszik és jól teljesít a Ravens, akkor Jackson jövőre simán kaphat egy 4 éves, 200 millió dolláros, teljesen garantált szerződést a piacon és könnyen lehet, hogy ez az alsó határ. Persze aligha tesztelhetné csak úgy a lehetőségeit, de nem túlzás azt állítani, hogy normál körülmények között különösebb anyagi kár nem éri amiatt, hogy nem hosszabbít áron alul a Ravensszel. Ellenben a csapat azt kockáztatja, hogy elveszíti a franchise arcát, akivel a fedélzeten nem kellene aggódni a következő 8-10 évben.
Három lehetséges végkimenetel
Lamar Jackson nem holdoutol, ott van a kötelező edzéseken. Ez akár lehetne jó jel is, de mivel a nyilatkozatai és a különböző riportok alapján nem bánja, ha nem kap új szerződést, így ez igazából nem jelent semmit. Hogy mi fog történni, azt jelenleg elég nehéz megjósolni, három reális végkimenetele is van a történetnek.
- A Kirk Cousins-módszer
Jackson jelenlegi helyzete eléggé hasonlít Kirk Cousinséhoz. Utóbbi még a Washington irányítójaként többször is visszadobta a csapat áron aluli hosszabbítási ajánlatait, majd kétszeri franchise tagelés után tesztelte a piacot és eligazolt. Állítólag LJ bízik magában és nincs ellenére ez sem, ha nem kap olyan ajánlatot, ami megfelel az igényeinek.
A gyakorlatban ez azt jelentené, hogy idén 23 millió dollárért játszik, majd 2023-ban, 2024-ben és akár 2025-ben is kap egy franchise taget. Az irányítók tagének értéke 2023-ban várhatóan 31,5 millió dollár lesz, tehát pénzügyi szempontból mindez azt eredményezné, hogy Jackson
- 2023-ban 31,5 millió dollárért játszana,
- 2024-ben 37,8 milliót kapna a 120 százalékos szabály miatt,
- 2025-ben pedig 54,43 millió dollárt vihetne haza a 144 százalékos szabály miatt.
Már csak emiatt is érthetetlen a Ravens állítólagos 35 millió dolláros ajánlata, ugyanis Jackson csak a tagekkel ~124 millió dollárt keresne, ami éves szinten 41,3 millió dollár. Persze ez még mindig jóval olcsóbb, mint egy 3 éves, évi 46-47 millió dolláros hosszabbítás, de motivációs és csapatépítési szempontból nem túl ideális ekkora cap hitekkel dolgozni. Ezzel együtt Lamar Jackson a következő négy évben megkereshetne 147 millió dollárt, majd a piacon akár egy rövid távú, évi 60 millió dolláros hosszabbítást is köthet, visszakeresve ezzel az elveszített pénzmennyiség egy jelentős részét. Nem jó, nem tragikus a QB szempontjából, ellenben a Ravensnek ez egy kész rémálom lenne.
- A Ravens legkésőbb 2023-ban hosszabbít Lamarral
Ugyan a sérülések bármikor közbeszólhatnak, de alapvetően az irányító elég jó pozícióban van és az idő is őt segíti. Egyik korábbi cikkemben arra a következtetésre jutottam, hogy feltehetően a Cardinals úgy tekint jelenleg Kyler Murray-re, mint tavaly a Bills Josh Allenre, tehát valahová évi 35 millió dollár környékére lövi be Murray értékét, ami új pénzben egy 40-43 millió dolláros hosszabbítást eredményezhet.
Jackson egyértelműen magasabb szintet képvisel jelenleg és az teljesen elképzelhetetlen, hogy Jackson kevesebbért írjon alá, mint Murray (vagy akár Derek Carr). Emellett ott van Joe Burrow, Justin Herbert és Russell Wilson is: előbbi kettő legkésőbb jövőre kap egy 45+ millió dolláros hosszabbítást, míg utóbbi dedikáltam 50 milliót szeretne és akár már meg is kaphatja. Ami tehát még idén megoldható lenne 45 millióból, az jövőre Jackson esetében már 50 alatt aligha férne bele.
Az eddigi riportok alapján egy 3 éves, 135-140 millió dollár hosszabbítás abszolút reális lehet idén, ami jövőre 3 évet, 150+ millió dollárt és egy sokkal nehezebb anyagi helyzetet jelentene a csapatnak. A franchise tagekhez viszonyítva ez szinte marginális eltérés, nem azon az évi 6-8 millió dolláron fog múlni a csapat sikeressége, pláne hogy Jackson magas cap hitje miatt nem is tudják kihasználni a relatív olcsóságot. A hosszabbítás tehát egy mindenki számára kompromisszumos és előnyös megoldás és szinte érthetetlen, miért nem lépett eddig a csapat és kopogtatott akár egy teljesen garantált ajánlattal.
- A Ravens elcseréli az irányítót jövőre
Pénzügyi szempontból ez az opció a legelőnyösebb Jacksonnak, egy csere után ugyanis konkrétan bármennyit elkérhetne (és el is fog). A csapat már nyilván nem járna ilyen jól, szakmailag legalábbis semmiképp (pláne, hogy az egész offense úgy van felépítve, hogy LJ-vel legyen sikeres), ellenben a várhatóan Jacksonért kapott 3-4 első körös és egy rahedli második napos cetlivel nem lenne lehetetlen megtalálni a franchise új arcát a jövő évi elég jónak ígérkező QB-classból (láttam olyan mockot, ahol hét QB is kiment az első körben, de három nagyon jó jelölt így is lesz). Persze ebben benne van egy hatalmas bukta lehetősége is, de ha az anyagiak a fontosak Baltimore-ban és hisznek abban, hogy ismét ki tudnak nevelni egy átlagon felüli kezdő irányítót, akkor ez egy járható út.
Összegzés
Ha tippelnem kellene, akkor egy jövő évi hosszabbításra tenném a voksom, ami évi 50+ millió dollárt fizetne Jacksonnak. Elképzelhetetlennek tűnik, hogy egy 26 éves top irányítóhoz ne ragaszkodjon egy olyan csapat, ami szinte mindent annak rendelt alá, hogy kiaknázza LJ egyedi képességeit. Amennyiben viszont ez nem jön össze, úgy nem gondolom, hogy működni fog a Kirk Cousinsozás – a Ravens nem egy Washington szintű franchise, sikeres csapatot nem lehet így építeni, így legkésőbb a második franchise taggel elcseréli az irányítót, ha nem sikerül megegyezni.
[/ppp_patron_only]
Legfrissebb cikkeink
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Évi harminc milla nem sok egy RB-nek?
“Miért késik a Lamar Jackson hosszabbítás?”
Összegezve két ok lehetséges:
1.) A Ravens ugyanúgy nem bízik valamiért Lamarban, mint a Cards Murrayben. Ez esetben a kivárás oké lehet, bár én akkor inkább a trade + új irányító variációt javasolnám a csapatnak.
2.) Minden más esetben hülyék vezetik a hollók csapatát.
“Ugyanakkor Allen újonc szerződése 21 millió dollárt ért és karrierje első kilenc évében 221 millió dollárt fog keresni. Nincs legit érv amellett, hogy Lamar Jackson ne érdemelne meg ugyanennyit”
Nekem van egy legit érvem. Allen sokkal jobb irányító.
Keresem hol lehet a csapda, tekintve hogy egy Pats szurkoló írta ezt