Az idény előtt szokásosan körbejártuk az összes csoportot és megpróbáltuk megjósolni minden csapat esetében, ki lehet az a játékos, aki szintet tud lépni az előző idénybeli teljesítményéhez képest. Minden csapatnál volt egy jelöltünk, de ezen kívül volt egy második is, akinél szintén feltételeztünk javulást. Most a ti kérésetekre megnéztük, hogy kiknél volt igazunk és ki az aki nem váltotta be a reményeket.
*A cikk a támogatóink kérése és szavazata alapján készült. Ha Te is szeretnél beleszólni, milyen tartalmak kerüljenek ki az oldalra, legyél a 3500 forintos támogatónk a Patreonon. Ezzel egyébként részt vehetsz a havi flag focinkon és beszélgethetsz velünk és a többi támogatóval a Discord szerverünkön.*
Amit jól gondoltunk
Négy csapat is volt, amelyek esetében mind a két tippünk ült, de a leginkább a Dolphinsnál sikerült felmérni, kik léphetnek előre az előző idényhez képest. Tua Tagovailoa a csapat irányítója például nem csak hogy javult a tavalyihoz képest, de hatalmasat ugrott a fejlődése. Azt már tavaly is láthattuk, hogy rövid gyors passzos játékoknál pontos és magabiztos, de ennél egy franchise irányító esetében többre vágyunk. Azonban idén bebizonyította, hogy nem csak pontos, de kiválóan képes döntést hozni és képes végig menni az olvasásain. Tyreek Hill és Mike McDaniel érkezése természetesen nagy segítség volt számára, de nem szabad elvenni az érdemet a fiatal irányító elől sem. Nem csak a tavalyi teljesítményét ugrotta meg, de rögtön a legjobbak közé került és jelenleg az MVP versenyben is előkelő helyen tanyázik.
Szintén jól sejtettük, hogy a védelemben Jevon Hollandben több van. A fiatal safety az első fordulótól kezdve jól játszik a játék minden területén. Coverage-ben kiváló, akár a pálya hátsó részét kell felügyelnie, akár pedig emberezésben elmenni az ellenfél támadóival. Emellett kevés elrontott szerelése van és igazi vezérként is viselkedik. Eddig csak egy feltörekvő reménység volt, most viszont már a liga egyik legjobb safetyje.
[ppp_patron_only level=”1400″ silent=”no”]
A másik ilyen csapat a Panthers, ahol kétség sem férhet mind Derrick Brown, mind pedig Jaycee Horn előrelépéséhez. Mind a két védőjátékos első körös választás volt, de egyikük sem bizonyította eddig, hogy megérte az árát. A nagyobb kérdőjel talán Brownnál volt, aki láthatóan nem találta legjobb játékát és mind futás ellen, mind passz szituációknál gyenge volt. Idén azonban futás ellen az egyik legjobb defensive tackle a ligában, képes két lyukat is felügyelni és már 14 darab harmadik kísérletes megállítása van. Pass rushban még van hova fejlődni, de abszolút jó az irány. Jaycee Horn esetében a sérülések miatt nem mehettünk biztosra, de karrierje első többé-kevésbé egészséges idényében abszolút azt hozza, amit vártunk. Egy fizikális, atletikus cornert, aki képes az ellenfelek legjobbjait is leszedni és egy az egyben nem ijed meg senkitől. Megkérdőjelezhetetlen, hogy egy stabil kezdő corner és ha a sérülések elkerülik, akkor még ez sem a fejlődés vége. Talán még egyik játékos sincs a saját posztja krémének közelében, de megkérdőjelezhetetlen, hogy előreléptek.
A Bears esetében kicsit vegyes a kép. Alighanem három héttel ezelőtt egyik játékosról sem lettünk volna meggyőződve, sőt közelebb álltak a busthoz, mint a breakout ígérethez. Azonban azóta Justin Fields God Mode-ba kapcsolt, minden idők egyik legdominánsabb irányítóteljesítményét hozta a földön és a Bears fanok legnagyobb örömére passzjátékban is javult. A futásai által kaptunk egy kis ízelítőt abból, hogy milyen atletikus valójában, ez pedig abszolút az a faktor, amit keresnek a csapatok. Fields fejlődése magával húzta Cole Kmetet is, aki az elmúlt két meccsen négy touchdown szedett le úgy, hogy kis túlzással addig négy elkapása sem volt az évben. Talán korai ítéletet mondani az ő esetében is, de abszolút biztatóak a jelek. Mivel eddig mind a kettőjüket közelebb soroltuk a bust kategóriához, mint egy korrekt kezdőhöz, ezért én meg tudom előlegezni nekik a szintlépést, mert egyelőre ennél jóval többet is mutatnak.
Az utolsó csapatunk pedig a Patriots, ahol mind Ja’Whaun Bentley, mind Michael Onwenu jól teljesít. Azonban kettőjük esetében kicsit árnyaltabb a kép mint a többieknél. Onwenu például már játszott hasonlóan jól korábban és ahhoz képest nem történt feltétlenül szintlépés, mindenesetre én egy ilyen fiatal játékos esetében ezt már hajlandó vagyok értékelni, mert ilyen magas szinten nehéz hosszú időn keresztül jól játszani. Ráadásul a Patriots támadófala idén sémaváltáson ment keresztül amit szintén nem a legkönnyebb lereagálni.
Bentley pedig azért érdekes eset, mert a korábbi szezonokban nem töltött elég időt a pályán, ahhoz hogy ítéletet mondjuk, így pedig nehéz szintlépésről beszélni. Azonban idén már bőven kezdő mennyiségű snapet tölt a pályán ahhoz, hogy elmondhassuk hogy bizony kezdő szintet nyújt. A Patriots rendszere mindig is kedvezett a linebackereknek, de Bentley igazából mind futás ellen, mind coverage-ben megbízhatót tud nyújtani.
A többi csapatnál már csak szemezgetni fogok a breakout teljesítményekből, mert nem feltétlenül van meg az a klasszikus szintlépés minden esetben. Allen Lazard példádul rögtön szemet szúrhat a listán, mert alapvetően nem szemkápráztató a teljesítménye. Ellenben az Adams utáni elsőszámú elkapó űrt nem könnyű betölteni. Lazard pedig a legmegbízhatóbb elkapó a Packersben és ha a sérülések nem hátráltatták volna, akkor ez a statisztikákban is jobban kijöhetett volna. Mindenesetre én értékelem, hogy lényegében az egyetlen olyan WR a rosteren, aki stabilan el képes szakadni és ordító hibái sincsenek. Nem lépett még a szememben elsőszámú elkapói magasságokba, de azt gondolom annál több mint amit szezon előtt feltételeztünk róla.
David Njoku esete azért érdekes, mert amikor megy a passzjáték a Brownsnál, akkor általában ő vezére ennek és nem Amari Cooper, ami már önmagában is szép teljesítmény. Ellenben azért a Browns elég sok mérkőzésen beragadt idén és Njoku teljesítménye is inkonzisztens. Watson érkezése még sokat segíthet a megítélésen, de mivel lassan már őt is temettük, így megkaphatja a kreditet.
Alex Highsmith hasonló, csak a Steelers védelmében. Az látszik, hogy sokat segít neki, ha Watt a túloldalon magára vonja a figyelmet, de saját erőből is kivívta, hogy figyeljünk rá és ami fontosabb, a támadófalak is. Amíg nem volt Watt, addig az egyik legnagyobb százalékban kapta a kettőzéseket az egész ligában és ha nem is egy top passzsiettetőként, de egy korrekt kezdőként gondolunk rá.
Ahol nagyot tévedtünk
Ebből a kategóriából volt több, de elsősorban azokra hívnám fel a figyelmet, akik tényleg reménytelenek voltak eddig. Jó pár rossz tipp volt, de legtöbb inkább csak azért, mert nem sikerült kimondottan új szintre emelnie a játékát senkinek. Ellenben volt jó pár olyan, akik még talán visszafele is fejlődtek.
A listát talán érdemes az irányítókkal kezdeni. A legnagyobb bukta Zach Wilson volt, aki nem csak hogy nem lépett előre, de a liga egyik legrosszabb irányítójának tűnik jelenleg. Ez pedig nagy szó, mert a Jets még így is nyeri a meccseket, de én továbbra sem tudnám azt mondani, hogy nyugodt szívvel szeretném megtartani Wilsont, mert még lehet belőle valaki.
Davis Mills kicsit más tészta. Itt nem gondolom, hogy akkorák voltak a várakozások, inkább némi reményt fogalmaztunk meg, hátha van egy kis kakaó a hátsókörös irányítóban. Hát, mint kiderült, nincs. Egy átlag alatti game manager, akit valószínűleg a csapata is le fog cserélni az első adandó alkalommal.
Elkapó vonatkozásban is két játékosról érdemes megemlékezni, mert számomra mind a ketten nagy csalódást jelentenek. Mind Jerry Jeudyt, mind Hunter Renfrow-t ide sorolom, annak ellenére hogy mind a ketten sérüléssel is bajlódtak, így akár fel is menthetném őket, de nem fogom. Ugyanis amikor a pályán voltak, akkor semmivel sem néztek ki jobban mint egy évvel korábban, sőt visszalépést láthatunk náluk. Mind a ketten kiváló útvonalfutók, biztos kezekkel, ennek ellenére idén észrevehetetlenek voltak. Sajnos egyre nagyobb az esély, hogy nem lesznek soha elit elkapók, csak szürke kiegészítő emberek, akik szép lassan senki fantáziáját nem fogják izgatni.
Akikkel kapcsolatban nagy volt az elvárás még, az két elsőkörös tackle az AFC North csoportjából, Jedrick Wills és Jonah Williams. Mivel korán kerültek anno kiválasztásra, ezért az volt a remény, hogy stabil franchise tackle-ök lesznek és bár még nem írom őket teljesen le, de idén egyértelműen nem léptek előre. Sőt kicsi túlzással talán ők az egységeik legrosszabb játékosai is. Ide lehet némiképpen sorolni Joseph Noteboomot is, mert bár ő nem volt az egyetemen akkora tehetség, de az idény előtt kapott szerződése abszolút azt mutatta nekünk, hogy ennél többet kell várni tőle.Ami viszont melleette szól, hogy ő egy nagyságrendekkel rosszabb falban játszott, ami nem könnyítette meg a dolgát a sérülése előtt sem. Ettől függetlenül az előretörés nála is hiányzott, mindössze nem vagyunk annyira csalódottak.
Akikkel kapcsolatban még nem érdemes ítéletet hozni
Ebbe a kategóriába két különböző okból soroltam játékosokat. Az egyik, hogy sérülés miatt nem mutathatták meg magukat (hozzátéve hogy néhányuknál intő jel, hogy nem tud egészséges maradni), a másik ok pedig hogy néhány játékosról nem tudom eldönteni, hogy a szintlépés valóban megtörtént-e vagy csak fellángolások vannak.
Azonban az első kategóriát is ketté lehetne szedni. Ugyanis vannak olyan játékosok, akiknél nem először merül fel sérülés és kétséges, hogy valaha egyáltalán képesek lesznek-e végigjátszani magas szinten nagy terhelés mellett szezonokat. Ide tartozik Rashad Bateman, Caleb Farley és Rashaad Penny is, akik többször voltak már sérültek karrierjük során vagy eleve úgy kerültek a ligába, hogy nem tudtak rögtön kezdeni. Bár mind a hármójuknál vannak nagyon biztató jelek (sőt Penny talán több is ennél) az aggodalomra adhat okot, hogy mindig használhatatlanok.
Mellettük van Javonte Williams, aki sérüléséig megmutatta, hogy a liga legjobb fiatal futói közé tartozik, top5-ös kontakt utáni yardos átlagot képes felmutatni és eddig a sérülések is elkerülték. Ugyanakkor nála sem mehetünk biztosra, mert az egyetemen abszolút osztozott Michael Carterrel a terhelésen és eddig a Broncosnál is ez volt a helyzet, így lehet némi félelem bennünk, hogy miként folytatja.
A legérdekesebb kérdés azonban Trey Lance. A 49ers reménysége ugyanis pár mérkőzés után megsérült, így nem kaphattunk igazi betekintés mire lehet képes. A sérüléséig a mutatott játéka felemás volt. Abszolút láthatóak voltak azok a jelek (nagy játékok, mobilitás) amiért a San Francisco sokat áldozott, ugyanakkor még az is látszódott, hogy ő messze nem egy kész termék. A csapat pedig nélküle is várhatóan ott lesz az NFC élmezőnyében.
A sérülések melletti másik kategóriába azokat tettem, akik mutattak felvillanásokat, akár egész meccseket is, ahol úgy játszottak, amire igaz lehet a szintlépés az esetükben, ugyanakkor nem igazán sikerül állandósítani ezt a formát, így nem tudom kimondani, hogy breakout évet hoznak.
Ilyen Parris Campbell vagy Rondale Moore is, akik mindketten mutatnak jeleket miszerint egy stabil kezdő elkapó bújt el bennük, de egyelőre semmi maradandó. Azt gondolom egyiküktől sem elvárás hogy elsőszámú WR számokat hozzon, így nem is ehhez mérem őket, de abban a tempóban kell befejezniük az évet, mint amit az elmúlt két-három meccsen mutatnak, hogy végül igaz legyen rájuk a megállapítás.
Hasonlóan vélekedek Pete Wernerről, Sam Hubbarról és Asante Samuelről is, akik mind képesek olyan teljesítményre, ami a jobb kezdők közé emelik őket a posztjukon, ugyanakkor még nem gondolom őket teljesen megbízható, átlag feletti kezdőnek. Az út mindenesetre jó amin elindultak és mivel fiatal játékosokról van szó, ez már több mint egy reménység, amik eddig voltak.
[/ppp_patron_only]
