A Chiefs hazai pályán 1-1,5 pontos favoritként nyitott a fogadóirodáknál a Bengals elleni konferenciadöntőre, azonban úgy tűnik sok fogadás érkezett a vendégekre, így már a Cincy számít 1,5, néhol 2 pontos esélyesnek. Az NFC-döntőben nem volt egyébként nagy változás, az Eagles 2-2,5 pontos favorit továbbra is a 49ers ellen.
A Chiefs-Bengalson történt változásnak elsődleges oka értelemszerűen Patrick Mahomes sérülése, és már a nyitó spread is furcsának tűnt emiatt (így aki gyorsan kapcsolt, jó értéket szerezhetett a Bengalsszal hétfőn). Az MVP irányító ugyan minden bizonnyal játszani fog, de közel sem lesz 100 százalékos, így nagy kérdés, hogy milyen teljesítményre lesz képes ilyen állapotban. Ráadásul az utóbbi három egymás elleni mérkőzést Burrow-ék nyerték, így valamilyen szinten mumusnak is számít a Cincy az AFC első kiemeltje számára.
Az első kiemeltek egyébként nagyon ritkán underdogok konferenciadöntőben. Ilyen utoljára 2017-ben fordult elő, amikor a Nick Folesszal felálló Eagles számított esélytelenebbnek a Vikings elleni NFC-döntőn – ahol aztán a Sasok nagyon simán diadalmaskodtak, majd a Patriotsot is megverve megszerezték a franchise első gyűrűjét.
Legfrissebb cikkeink
- A Chiefs az egy labdabirtoklásos győzelmek királya
- Súlyos sérülést szedett össze Tank Dell
- Kik okozhatnak meglepetést a rájátszásban?
- A Chiefs legyőzhetetlen, a Ravens pedig megtörte az átkot
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Azért elég bizarr ez az amerikai fogadási rendszer:
Kijönnek egy induló oddssal, elkezdenek tippelni az emberek, sokan tippelnek az emberek az underdogra, akkor gyorsan átírjuk az esélyeket, nehogy tényleg az jöjjön be és sok pénzt kelljen kifizetni a nyerteseknek, vagy mi?
ez a világon minden sportfogadással foglalkozó cégnél így megy, országtól függetlenül.
Az angol cégek sem különbek ilyen téren. Amikor a Leicester City csodát művelt a szezon előtt 500x pénzt lehetett akasztani a bajnoki címre való fogadásukkal. Mivel ott szokás poénból megtenni a saját csapatod bajnoki győzelmét, néhány szurkolónak óriási pénzeket fizettek ki (még úgy is, hogy voltak olyanok, akik a bajnokság egy részénél kiszálltak és vitték a nyeremény egy részét, mert nem bíztak a végső győzelemben). Ezután a cég kiadott egy közleményt, hogy emiatt nem lesznek többé ilyen magas oddsok. A cég egyébként több millió fontos éves profitot realizál, szóval nagyon is a pénzüknél vannak. De még abból a rengetegből sem szeretnek fizetni, annak a néhány kevés szerencsésnek.
Ez nem bizarr, és nem amerikai, hanem ez egy ilyen üzlet. Igen a cég nem szeretne bukni, ezért próbálja úgy változtatni az oddsokat, hogy nagyjából kiegyensúlyozott legyen minden kimenetelre feltett tét, mert ellenkező esetben bukhat egy nagyot a cég. Ha kiegyensúlyozott, akkor meg leszedi azt 5-10 (nálunk tippmixen 20) %-át, akármelyik kimenetel nyer.
Az utolsó egy mondat volt a cikk legjobb része. 😁
Á, a törióra pont nem hiányzott 😁
A Chiefs tavaly is favorit volt ugye? És akkor sem lehetett elképzelni, hogy egy jött-ment Bengals idegenben nyerhet.
A fogadóiroda meg nyerni akar. Ha már elegen fogadtak az underdogra, akkor ideje a favoritot is megtolni, akár az oddsok tologatásával. Így keresnek pénzt.
A 9ers@Eagles mi alapján várható szoros meccsnek? Nem mondom, hogy óriási favorit az Eagles, de meglepne ha nem nyernének magabiztosan.
azért egy bokaficamos Mahomes-Andy Reiddel még mindig simán tud nyerni. elég domináns fallal még a sérülés okozta limitált mozgás se fogja hátráltatni a csapatot. 1 hét pihenéssel meg simán tud majd annyit mozogni a zsebben, sőt többet is mint a Jaggs ellen. utálom a Chiefst így öröm volt 2,1x oddsal betolni rá a pénzt, nincs akkora töke Burrownak hogy az univerzum császár, kisújjal hátra szaltó tigris bukfences passzoló Mahomest 3x legyőzze zsinorba, ráadásul Kansasbe