Volt egy kis aggodalom a csütörtökre betervezett menetrend-kihirdetéssel kapcsolatban, ugyanis a menetrend készítői nem voltak biztosak abban, hogy össze tudják rakni az egészet csütörtökig. Azonban végül mégiscsak sikerülni fog ez, ugyanis az NFL bejelentette, hogy csütörtökön hozzák nyilvánosságra a 2023-as NFL-idény összes mérkőzésének időpontját.
Ezen felül azt is kihirdették, hogy a nemzetközi mérkőzéseket már szerdán, azaz holnap bejelentik, illetve ezen kívül megtudjuk melyik mérkőzést láthatjuk Black Friday napján, plusz néhány egyéb találkozóra is fény derül majd, vélhetően főműsoridős meccsekre csütörtök, vasárnap vagy hétfő éjjel.
Azt már tudjuk egyébként, hogy melyik csapatok lesznek pályaválasztók Európában: a Bills és a Titans a Tottenham Stadiumban, a Jaguars a Wembley-ben, a Chiefs és a Patriots pedig Németországban (egyik Münchenben, másik Frankfurtban) játszik ősszel.
Az NFL mindig nagy csinnadrattát varázsol egy összességében nem annyira jelentős dolog köré, külön egész estét tévéműsort szerveznek a menetrend kihirdetésére az NFL Networkön, a csapatok pedig kreatívnál kreatívabb videókkal hozzák nyilvánosságra a szurkolóik számára, hogy az adott évi ellenfelek közül kivel mikor találkoznak.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
Legutóbbi hozzászólások