Calvin Ridley-vel indult, majd idén hat játékossal folytatódott (köztük öten a Lionsből). Az NFL igyekszik lecsapni azokra a játékosokra, akik vétenek a Szerencsejáték Szabályzat ellen és akár NFL-re fogadnak, akár más sportágakra tesznek téteket az NFL intézményein belülről. Az ESPN információi szerint pedig jön egy újabb hullám, ugyanis a liga jelenleg nyomoz több vétség kapcsán is.
A szabályozás szerint ha egy játékos NFL meccsekre fogad, akkor határozatlan idejű, de minimum egy éves eltiltást kap, ha pedig az NFL bármely intézményéből ad le fogadást bármilyen más meccsre, akkor 6 meccses eltiltás jár neki. Azt egyelőre nem tudni, hogy kik és hányan lehetnek benne az új hullámban, illetve hogy milyen súlyos vétséget követtek el.
Az ESPN infói szerint továbbra is nehéz dolog minden fogadást nyomon követni, hiszen harmadik félen keresztül vagy off-shore fogadóirodánál nem igazán tudják figyelni, hogy NFL-játékos keze van-e a dologban, azonban az amerikai fogadóirodák információkat szolgáltatnak arról, hogy egy játékos fogadott-e mérkőzésre, illetve geolokációt vizsgálva azt is meg tudják mondani, hogy a csapatok létesítményeiből történtek-e fogadások.
Legfrissebb cikkeink
- A Chiefs az egy labdabirtoklásos győzelmek királya
- Súlyos sérülést szedett össze Tank Dell
- Kik okozhatnak meglepetést a rájátszásban?
- A Chiefs legyőzhetetlen, a Ravens pedig megtörte az átkot
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
az egyébkéntmiért számít bármit is, hogy más sportágra köt fogadást a csapat létesítményéből?
Nem, de szabály van rá h NFL létesítményeiben tilos, ennyi..
Munkahelyi szabályzat..
Annak se lenne értelme, h ha mondjuk megtiltanák a piros cipő használatát, de megtehetnék.
ezt sosem ertettem. van ket hott egyszeru szabaly:
1/ ne fogadj NFL-merkozesre
2/ ne fogadj NFL-epuleten belul
hogyan kepesek nem betartani ezeket a szabalyokat? sokkal (atomsokkal) tobb penzhez juthatnak, ha futnak meg egy kort az edzesen, vagy ot perccel tovabb gyakorolnak egy testcselt, vagy meg egyszer elolvassak a game plan-t.