Kezdenek elfajulni a dolgok a Colts és a futó Jonathan Taylor között. A csapat nagyon nem akar új szerződést adni az elit running backnek, aki találkozott a tulajdonos Jim Irsay-jel, ami olyan rosszul sikerült, hogy Taylor cserét kért a csapattól. Erre most a Colts elkezdett keménykedni, és az ESPN információi szerint azon gondolkodnak, hogy a PUP-lista helyett NFI-listára teszik Taylort, ami azt jelentené, hogy felépüléséig nem kell semmit sem fizetniük a számára.
A két sérültlista között az a különbség, hogy a PUP (fizikailag játékra képtelen) listára azok kerülnek, akik a csapatnál (meccsen, edzésen) szenvedtek sérülést, míg az NFI (nem futball sérülés) listára azok, akik a csapattól távol (saját szabadidejükben) sérültek meg. Utóbbi esetben a franchise nem köteles kiutalni semmiféle fizetést a játékos számára a felépülésééig, tehát Taylor idei $4,3 milliós fizetése lenne a tét.
A vita abból fakad, hogy a futó nem ment át az orvosi vizsgálatokon, ami állítólag kétrétű volt. Egyrészt volt egy bokasérülése, ami sztenderd csapatnál összeszedett dolog volt és tavasszal meg kellett műteni – ez továbbra is garantálná a fizetését. Most viszont a Coltstól azt az infót szivárogtatják ki, hogy Taylornak van egy hátsérülése is, ami kapcsán fájdalmakról panaszkodott – ezt nem a csapatnál szedte össze, hanem rehabilitáció közben saját edzés keretein belül.
Taylor azonban tagadja ezeket a híreket, azt írta a Twitterre, hogy sosem volt hátfájdalma és sosem panaszkodott erről a Coltsnak.
1.) Never had a back pain.
2.) Never reported back pain.
Not sure who “sources” are, but find new ones 🤔
— Jonathan Taylor (@JayT23) July 31, 2023
Amúgy is elég kényes területre lépett volna a Colts ezzel a lépéssel, mert még ha van is hátfájdalma Taylornak, azt nem valami extrém sportolás közben szedte össze, hanem rehabilitáció közben, amikor készült a szezonra. Egyrészt az ilyeneken gyakorlatilag sosem szívóznak a csapatok, másrészt akár jogilag is támadható lenne a játékosok szakszervezete által.
Nagyon úgy tűnik tehát, hogy rossz irányba halad Taylor és a Colts kapcsolata, és az már a legjobb forgatókönyvnek tűnik, hogy az idei lesz a futó utolsó szezonja Indianapolisban.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Elhunyt a Raiders legendás centere
- Visszavonult David Johnson
- Eddig 5 a rekordja, de most legalább 10 sacket akar a Browns pass rushere
- Jövőre kiderül? – Bengals draftértékelő
- Ha csütörtök, akkor csoportrangadók
- Justin Simmons még mindig szabadügynök, de a Broncos nem érdeklődik iránta
- Jared Goff nagyon örülhet a Lions menetrendjének
- Young új arzenálja – Panthers draftértékelő
- A sebesség megszállottjai – Dolphins draftértékelő
- Robert Tonyan mind a négy NFC North csapatot kipipálta
- Ennyit arról, hogy Tua Tagovailoa nem fog holdoutolni
- Újabb Chiefs játékosokat tartóztattak le
- Csak az erő számít – Titans draftértékelő
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
Legutóbbi hozzászólások