Az NFL három mérkőzésre eltiltotta a Saints kezdő safetyjét, Marcus Maye-t, méghozzá tiltott szerek használata miatt. A védőt augusztusban hat hónap próbaidőre ítélték ittas vezetés vétsége miatt (még 2021-ből), ennek folyománya a mostani eltiltás. A helyettese az ötödik körös újonc Jordan Howden lehet Tyrann Mathieu párjaként. Maye így a Packers, a Buccaneers és a Patriots ellen nem fog tudni pályára lépni.
A Bearsnek elég pocsék hete van, nem elég a két csúnya vereség, Justin Fields az edzőket hibáztatja, a védőkoordinátor titokzatos okok miatt lemondott a posztjáról, és még a kezdő bal oldali tackle-jüket is elvesztették. Braxton Jones ugyanis IR-re került egy nyaksérülés miatt, így minimum 4 meccs kihagyás vár rá, de ez akár több is lehet. Vélhetően a 2021-es ötödik körös Larry Borom vehet át a helyét.
A Raiders NFI-, azaz nem futball sérülés listára tette a pass rusher Chandler Jonest, aki így kvázi fizetés nélküli szabadságra került. Arról nem tudni, hogy valóban van-e valamilyen sérülése a védőnek, egyes pletykák szerint inkább mentális problémája lehet, de nehéz megmondani az igazságot innen távolról, miközben Jones a közösségi médiában kritizálja a vezetőséget. Elképzelhető, hogy többet nem látjuk már a Raidersben.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Robert Tonyan mind a négy NFC North csapatot kipipálta
- Ennyit arról, hogy Tua Tagovailoa nem fog holdoutolni
- Újabb Chiefs játékosokat tartóztattak le
- Csak az erő számít – Titans draftértékelő
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
- Új szerződést akar a Steelers elit védőfalembere, nincs ott a csapat edzésein
- A Chiefs kedd kivételével a hét minden egyes napjára kapott meccset
- Kész a roster – Packers draftértékelő
- A Jets, a Cowboys és a 49ers kapta a legtöbb éjszakai meccset, a Panthersnek egy sem jutott
Legutóbbi hozzászólások