Rendhagyó módon már pénteken jelentkezünk a heti egyetemi focis cikkünkkel, hiszen szombat hajnalban megkezdődnek a Power 5 konferenciadöntők! Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy mennyire nagy téttel bírnak ezek az összecsapások, hiszen a 10 pályára lépő csapatból heten késhegyre menő küzdelmet folytatnak a 4 rájátszás-helyért. Nézzük meg, hogy hol dőlhetnek el ezek a mérkőzések, kezdve a fogadóirodák által legsimábbnak gondolt összecsapástól a legszorosabbnak tartott találkozóig.
Big 10: Michigan (2) vs. Iowa (16)
Múlt héten a Wolverines egy kiélezett meccsen legyőzte legfőbb riválisát, az Ohio State Buckeyest, így megnyerte a Big10 nyugati csoportját. A győzelem fő letéteményesei, a megbízott vezetőedző Sherrone Moore és a 2 interceptiont szerző védelem voltak. Míg kollégája, Ryan Day több helyzetben is konzervatív megoldásokat választott, addig Moore tökös és belevaló döntéseket hozott.
Mi sem példázza ezt a hozzáállást jobban, mint hogy a negyedik kísérleteknek 3 alkalommal is nekiment a Wolverines és mindegyik alkalommal sikeresen teljesítették is azokat. Moore nem félt trükkös játékokat sem bevetni, amikor úgy látszott, hogy megakad a támadósorozat. A védelem által szerzett első interceptionből a rövid pályát kihasználva TD-t ért el a Wolverines, a második pedig megakadályozta a Buckeyes fordítási kísérletét.
INTERCEPTION@UMichfootball SEALS THE GAME 〽️ pic.twitter.com/37lF1aVeqo
— FOX College Football (@CFBONFOX) November 25, 2023
A konferencia keleti divíziójából az ország egyik legjobb védelmével rendelkező Iowa Hawkeyes került ki győztesen, játékonként a 2. legkevesebb yardot szerzik ellenük a riválisok. Ugyanakkor a támadósor a kulcspozíciókban sorra veszítette el kezdőjátékosait sérülések miatt az idény folyamán. A két legjobb tight end, Luke Lachey és Erick All, valamint a kezdő irányító Cade McNamara számára már októberben befejeződött a szezon.
Többek között ennek is köszönhető, hogy az Iowa támadósora a Big10 legkevesebb passzolt yardját szerzi mérkőzésenként (123,9 yard), míg a Wolverines a 2. legkevesebb yardot engedi. Nem meglepő tehát, hogy a Michigan 21,5 pontos favorit a Hawkeys ellen. Sok pontra nem számíthatunk az Iowa támadósorától, ezért inkább a labda túloldalára fókuszálunk.
Michigan támadófal vs. Iowa front 7
A Michigan támadósor alapja a futójáték, meccsenként a 3. legtöbb futott yardot teszi meg a Wolverines a Big Ten csapatok között. Blake Corum 22 futott hatpontosával vezeti az egyetemi ligát. Munkáját nagyban segíti a támadófal, amely futásblokkolásban top 5-ös egység a ligában, a center Drake Nugent kiváló játéka a fal sikerének alapja. A szintén remekül teljesítő guard Zak Zinter ugyanakkor súlyos lábtörést szenvedett a Buckeyes ellen, és a továbbiakban nélküle kell helytállnia a Wolverines támadófalának.
A Hawkeyes futás elleni védelme elit szinten teljesít, 7. helyen állnak az országban futott yard per kísérlet átlagban (3,09), és az Iowa engedi a legkevesebb futott TD-t (2). Az egység motorja, Jay Higgins linebacker a legtöbb szerelést hajtotta végre a Power 5 konferenciás front 7 játékosok között (70). Társával, Nick Jacksonnal együtt nagyon kevés elhibázott szereléssel végzik el a munkájukat. Rajtuk kívül a cornerback Sebastian Castro és a safety Quinn Schulte is elit szinten teljesít futás ellen. Talán az egyetlen esélye lehet a Hawkeyesnak, ha limitálják a földön a Wolverinest, és ráteszik a terhet J.J. McCarthyra.
Big 12: Texas (7) vs. Oklahoma State (18)
Úgy tűnik, hogy a Longhorns formaidőzítése jól sikerült: az alapszakasz utolsó fordulójában 57-7 arányban lemészárolták a Texas Tech Red Raiderst. A védelem ihletett formában játszott, 3 labdát szerzett a Longhorns defense, emellett 200 yard alatt tartották az ellenfél támadóit. Ugyanakkor az offense sem akart lemaradni, és több mint 300 futott yarddal járultak hozzá a kiütéses sikerhez.
A Texas ellenfele a konferenciadöntőben a BYU ellen hatalmasat fordító Oklahoma State Cowboys lesz, amely győzelmével az állami rivális Oklahoma Soonerst ütötte el a konferenciadöntőben való részvételtől. Pedig az első félidőt követően nem úgy tűnt, hogy a végén lesz oka az örömre a Cowboysnak, félidőben 18 pontos hátrányban voltak Mike Gundy tanítványai. Végül azonban sikerült hosszabbításra menteniük a találkozót, ahol a maguk javára billentették a mérleg nyelvét.
Ollie Gordon II vs. Byron Murphy/ T’Vondre Sweat
A Cougars elleni fordításban oroszlánszerepet vállalt a Cowboys futója, Ollie Gordon II, aki 166 yardot és 5 TD-t tett be a közösbe. A másodéves futó 1580 futott yardjánál senki nem szerzett többet az idei szezonban, 20 futott touchdownja a 2. legtöbb az országban. Gordon legfőbb erőssége, hogy az első kontakt után is képes további yardokat szerezni, erős felépítése miatt nehéz őt földre vinni. Emellett azonban a labdára is ügyel, mindössze 2 fumble-t vétett eddig idén.
Múlt héten már kiemeltem, hogy a Longhorns védőfala mennyire magas szinten teljesít, így Gordonnak nem lesz egyszerű dolga akárcsak megközelítenie múlt heti teljesítményét. Emellett ha egyáltalán el is juttatja csapatát abba a pozícióba, hogy növelje futott TD-jai számát, akkor a liga legjobb vörös zónás védelme fog vele farkasszemet nézni.
Csak 3 csapat engedett kevesebb futott TD-t egész évben a Longhorsnál. A Byron Murphy – T’Vondre Sweat duó passzsiettetésben igazán kiemelkedő, de futás ellen sem kell őket félteni. Nehéz elképzelni, hogy sikeres futójáték nélkül megszorongatja az Oklahoma State a Texast, mert a passzjáték meglehetősen hullámzó volt a szezon folyamán.
Melyik csapatok juthatnak be az egyetemi futball rájátszásába? – 2. rész
Pac-12: Washington (3) vs. Oregon (5)
Annak ellenére, hogy a Washington veretlen teljesítménnyel hozta le az alapszakaszt, a fogadóirodák a Las Vegas-i összecsapás favoritjának a Ducksot jelölték meg. Méghozzá több, mint egy touchdownos esélyesei a mérkőzésnek Dan Lanning tanítványai. Az Oregon a Washington elleni októberi vereség óta minden egyes útjába kerülő ellenfelet ledózerolt, míg a Huskies számtalan körömrágós győzelmet aratott.
A legtöbb elemző úgy érzi, hogy az Oregon egy komplettebb és kiegyensúlyozottabb gárda, míg a Washington védelme sebezhető, ráadásul a Huskies offense is döcög az elmúlt időszakban. Szeptemberben még hasított a Huskies támadósora, Michael Penix Jr. 74,7 százalékos passzpontossággal osztogatott, kísérletenként pedig 11,2 yardot passzolt. Ezek a számok novemberre 57,9 százalékra, és 7,2 yardra estek vissza. Ha csak az elmúlt egy hónap formáját nézzük, akkor a labda mindkét oldalán előnyben lehet az Oregon. Nézzük meg azonban a legnagyobb mismatchet, ami az Oregon javára billentheti a mérleg nyelvét.
Oregon elkapók vs. Washington secondary
Korábban már több alkalommal is dicsértem Penix kisegítő személyzetét, a Washington receiverei az ország legszűkebb elitjébe tartoznak, de az Oregon elkapóiról sem szabad megfeledkezni. Az egység vezére, Troy Franklin 1349 elkapott yardjával a 3. helyen áll az egész egyetemi bajnokságban, emellett 14 TD-t szerzett, ami pedig holtversenyben a 2. legtöbb. Túloldali partnerének, Tez Johnsonnak sem kell szégyenkeznie a maga 942 yardjával és 9 hatpontosával. Ők ketten már az októberi mérkőzésen is szénné égették a Huskies secondaryt, hiszen ketten együtt 15 elkapást és 225 yardot szereztek.
Múlt héten már kiemeltem, hogy a Washington cornerback sor legsebezhetőbb tagja Elijah Jackson cornerback. Jackson elsősorban a mélységi labdákkal és az egy az egy elleni szituációkkal nem tud mit kezdeni. Nem igazán érzi, hogy honnan érkezik a labda, az elkapási ponton rendszeresen alulmarad a lasztiért folytatott küzdelemben, így Franklinnek és Johnsonnak is nagy napja lehet. A másik corner Jabbar Muhammad is sok yardot enged, viszont ő legalább a labdaleütésekben jeleskedik.
A Washington leginkább a passzsiettetésben és linebackerek coverage képességeiben bízhat. Amennyiben megpróbálnák a safetyk segítségével beduplázni Franklint vagy Johnsont, akkor a túloldalon még mindig kedvező matchupra lelhet az Oregon irányítója, Bo Nix. Egy biztos: a pálya középső zónájának feladása nem biztos, hogy jó ötlet a Ducks karmestere ellen, mert Nix elit szinten dolgozik a pálya középső zónájában. A két csapat első összecsapásán a számok közötti területen 23 kísérletből 20 alkalommal sikeres volt Nix passza, 177 yardért és egy touchdownért.
SEC: Georgia (1) vs. Alabama (8)
A biztos konferenciadöntős hely tudatában mindkét gárda lazára vette a figurát a Riválisok hétvégéjén. A Bulldogs 8 ponttal győzte le a rivális Georgia Techet úgy, hogy Kirby Smart több kulcsembert is pihentetett a találkozón. 262 yardot szerzett a Georgia a földön a Yellow Jackets ellen, ami jól szemléltette a futójáték egyre javuló tendenciáját.
A Crimson Tide-nek szinte lehetetlen helyzetből kellett visszakapaszkodni az Auburn ellen, amikor már úgy tűnt, hogy elúszott számukra a rájátszás. Kevesebb, mint 1 perccel a vége előtt, négy pontos hátrányban volt a Bama, a Tigers játékosok karnyújtásnyira voltak attól, hogy hatalmas meglepetésre legyőzzék ősi riválisukat. A Crimson Tide azonban belekapaszkodott az utolsó szalmaszálba, 4. és 31-re Jalen Milroe feldobta a labdát az end zone sarkába, Isaiah Bond pedig lehúzta a passzt a levegőből, és a touchdown életben tartotta az Alabama rájátszás reményeit. Ugyanakkor a konferenciadöntőben sokkal élesebb teljesítményre lesz szükségük a címvédő ellen, ha nyerni akarnak.
MILROE TO BOND!!!!!!!!!!!!!!!!! THE PRAYER AT JORDAN HARE PART TWO!!!!!!!!!! TOUCHDOWN ALABAMA!!!!!!!!!!!! pic.twitter.com/NGocegqVfn
— Mr Matthew CFB (@MrMatthew_CFB) November 25, 2023
A labda mindkét oldalán több olyan párharcot találunk, ahol erősség az erősség ellen fog találkozni. Érdemes lesz nézni a Georgia támadófal és az Alabama védőfal közötti csatát, valamint hogy mit kezd Milroe mélységi passzaival és futásaival a Bulldogs defense. Végül mégsem ezekre a párharcokra, hanem inkább a Georgia támadófegyverei és az Alabama secondary közötti matchupra fókuszálunk.
Brock Bowers/ Ladd McConkey vs. Terrion Arnold/Caleb Downs
Az ország legjobb tight endje, Brock Bowers sérülés miatt több mérkőzést is kihagyott, ezért számai nem annyira dominánsak, mint amit egy ilyen kaliberű játékostól megszokhattunk. Ez azonban ne tévesszen meg senkit, még mindig ő a legveszélyesebb fegyvere a címvédésre készülő Bulldogsnak. Bárhol bevethető, a fal mellett, a slotban, de akár a pálya szélén is. A sebessége és az atletikus képessége kiemelik őt a többi tight end közül, hasonlatossá teszik egy vérbeli elkapóhoz. Emellett kellően fizikális is, az elkapás után sem egyszerű őt a földre vinni.
McConkey Bowershöz hasonlóan nem tudott az egész szezonban Kirby Smart vezetőedző rendelkezésére állni, de például a Florida ellen megmutatta, hogy mennyire veszélyes fegyvere tud lenni a támadógépezetnek. Kompetitív az elkapási ponton, és a sebességét nehéz levédekezni. Kérdés ugyanakkor, hogy visszatérő bokasérülése miatt tudja-e vállalni a játékot.
Ahhoz, hogy a Bama kifogja a szelet a Georgia vitorlájából, szükségük lesz a secondary remek játékára. Kool-Aid McKinstry remek szezont fut, de ezúttal párjára, Terrion Arnoldra akartam fókuszálni. Arnold gyors lábmunkája miatt remekül tud irányt váltani. Labdaérzéke is kiváló, hiszen a 3. legtöbb leütött passzal (11) rendelkezik a Power 5 konferenciás cornerbackek között, valamint 5 interception is szerepel már a neve mellett.
BAMA INT 🚨
Terrion Arnold ignites the @AlabamaFTBL crowd with some moves on the return pic.twitter.com/QqULh8yjxW
— CBS Sports College Football 🏈 (@CBSSportsCFB) September 23, 2023
Caleb Downs freshman létére már első évében berobbant a köztudatba, a PFF-től a 6. legjobb értékelést kapta a Power 5 konferenciákba tartozó safetyk között. Kulcsfontosságú lesz a mérkőzés alakulása szempontjából, hogy a Crimson Tide le tudja-e lassítani a Georgia passzjátékát, ami az idei szezonban egyértelműen a Bulldogs támadósor első számú opciója. Az Alabama secondary ugyan kimagasló teljesítményt nyújtott az idény nagy részében, de az elit irányítók ellen azért meggyűlt a bajuk. Kérdés, hogy meg tudják-e nehezíteni Carson Beck irányító dolgát, mert akkor jó esélyeik lehetnek arra, hogy borítsák a papírformát.
ACC: Florida State (4) vs. Louisville (14)
Jordan Travis elvesztése után a Seminoles kezdő irányítója nélkül volt kénytelen kiállni a Florida Gators ellen. 4 perccel a második negyed vége előtt 12 pontos hátrányban állt a Florida State, így nem tűnt túl rózsásnak a Seminoles helyzete. Ugyanakkor a futójáték kihúzta őket a csávából, Trey Benson lendületet adott a támadósornak, 95 futott yarddal és 3 touchdownnal járult hozzá a fordításhoz.
TREY BENSON TD NUMBER THREE!
The #FSU RB puts the ‘Noles ahead 24-15 with 2:48 left in the game!
🎥: ESPN pic.twitter.com/slHH1Fv6XQ
— Warchant.com (@Warchant) November 26, 2023
Egy héttel ezelőtt mikroszkopikus esélyei voltak a Louisville Cardinalsnak a rájátszás részvételre. A Kentucky elleni vereséggel a Cardinals minimális esélyei is elszálltak, ugyanakkor a Seminoles szezonját még elronthatják. Jeff Brohm vezetőedző tanítványai esetleges győzelmükkel megszerezhetik a program első ACC győzelmét, ezért biztos, hogy mindent kiadnak majd magukból.
Florida State futójáték vs. Louisville futás elleni védekezés
A Louisville védelme meccsenként 96,8 futott yardot enged, míg futókísérletenként 3,26 yardot, amivel a 11. és a 13. helyen állnak országos szinten. Trey Benson egész idényben megbízható pontja a Seminoles támadósornak, nincs még fumble-je, emellett 838 yard és 14 TD fűződik a nevéhez. A Florida State támadófala futásblokkolásban inkább átlagos, mint kiemelkedő teljesítményt nyújt, így Benson komoly hozzáadott értékkel bír. Nem a leggyorsabb játékos, viszont lepattannak róla a védők, és elkapásokban is használható.
Benson szerepe azért is kulcsfontosságú, mert amennyiben a futójáték hatékonyan tud termelni, az lelassíthatja a Cardinals pass rushereit. A Florida ellen látszott, hogy a csereirányító Tate Rodemaker a nyomás alatt nem érezte magát komfortosan. Sokáig is tartogatta a labdát, amit ezúttal nem engedhet meg magának. Az utolsó 3 fordulóban a Louisville védelme nem volt annyira éles, mint a szezon nagy részében, ezért a Seminoles még Jordan Travis nélkül is favoritnak számít a mérkőzésen.
Legfrissebb cikkeink
- A Chiefs az egy labdabirtoklásos győzelmek királya
- Súlyos sérülést szedett össze Tank Dell
- Kik okozhatnak meglepetést a rájátszásban?
- A Chiefs legyőzhetetlen, a Ravens pedig megtörte az átkot
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”