Connect with us

Játékos Portré

Hall of Famer karrier helyett 31 év börtön – a Lawrence Phillips portré

Lawrence Phillips egy páratlan tehetség volt, aki a tehetsége alapján minden idők egyik legjobb futója is lehetett volna. A focinál azonban sokkal jobban szeretett inni, balhézni, illetve az ex-barátnőit fojtogatni és verni. A sors végül utolérte és egy potenciális Hall of Famer karrier helyett 31 év börtönre ítélték.

Phillips Arkansasban született, azonban már gyerekkorában is rengeteg problémával küzdött. Édesanyja egyedülálló nőként inkább a férfiakkal foglalkozott, mint a gyerekeivel, majd később teljesen magára hagyta őket. Így került nevelőotthonból nevelőotthonba, ahol szörnyű körülmények között élt. Ahogy ilyenkor lenni szokott, a futball nyújtott számára kiutat, és mivel a tehetsége párját ritkította, így az egyetemek figyelmét is felkeltette. Minden esélye megvolt ahhoz, hogy kitörjön a gettóból és sikeres, boldog életet éljen.

Végül a Nebraska ajánlatát fogadta el 1993-ban és rögtön a pályán találta magát. A csapat tele volt tehetséggel, de mégis volt valami Phillipsben, ami miatt kitűnt a többiek közül. Első évében 572 yardig és öt TD-ig jutott limitált szerepkörben, majd 1994-ben 1826 yardot és 16 TD-t szerzett a földön hat yardos átlaggal. Óriási szerepe volt abban, hogy a csapat veretlenül lett egyetemi bajnok.

Nehezen indulhatott volna ennél jobban a karrierje, ám a fiatal tehetség nem sokkal később elindult a lejtőn. Az NCAA vizsgálatokat folytatott ellene, miután kiderült, hogy elfogadott egy 100 dolláros ebédet egy sportoló ügynöktől, ami szabálysértésnek minősült (ezt a borzalmas szabályt csak nemrég törölték el). Ezzel azonban még nem lett volna baj, ráadásul a harmadik idényét bombaformában kezdte, a szezon első két meccsén hét TD-t és 359 yardot szerzett. Sokan már a Heisman fő esélyesét látták benne, ami nagyon simán az övé is lehetett volna, ha nem hagyja el a józan eszét.

Majdnem agyonverte az exét

A cikk még nem ért véget. Hogy tovább olvass, fizess elő vagy jelentkezz be!

Havi előfizetésÉves előfizetés
SPÓROLJ 2 HÓNAPOT ÉVES ELŐFIZETÉSSEL
Előfizető
monthly
yearly
215 UAH2150 UAH
Prémium cikkek
Reklámmentes böngészés
Discord hozzáférés
Havi flag foci
Egyéb időszakos események (mozis meccsnézés, mock draft, dynasty liga)
ElőfizetekElőfizetek
Reklámmentes
monthly
yearly
320 UAH3200 UAH
Prémium cikkek
Reklámmentes böngészés
Discord hozzáférés
Havi flag foci
Egyéb időszakos események (mozis meccsnézés, mock draft, dynasty liga)
ElőfizetekElőfizetek
Támogató
monthly
yearly
510 UAH5100 UAH
Prémium cikkek
Reklámmentes böngészés
Discord hozzáférés
Havi flag foci
Egyéb időszakos események (mozis meccsnézés, mock draft, dynasty liga)
ElőfizetekElőfizetek

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2024 FK Media Group