Visszatér az NFL-be Matt Araiza, ugyanis a Chiefs igazolta le. Ritkán számolunk be punter igazolásokról, azonban Araiza különleges eset, hiszen nagyon jó prospectnek számított rendkívül erős lábbal (megnyerte a legjobb egyetemi punternek járó Ray Guy Awardot), a Bills ki is vitte a 2022-es draft hatodik körében, azóta viszont egyetlen snapet sem játszott, mivel megvádolták nemi erőszakkal. A vádak alól már felmentették, most pedig a Chiefs adott neki egy esélyt.
Araizát (és két társát) egy 17 éves lány megerőszakolásával vádolták, ám végül kiderült, hogy ő nem is volt a helyszínen a történtekkor, így végül ejtették a vádakat ellene. Aztán ő is ejtette a hírneve bemocskolásával kapcsolatos keresetet, így decemberben lezárult az ügy.
A Chiefsnél Tommy Townsend volt hosszú éveken át a punter, azonban a korábbi ligaelit teljesítménye visszaesett átlag alattira mind nettó yardokban, mind 20 yardon belülre rúgott labdákban, a szerződése pedig most lejárt, így szabadügynök lett. Úgy tűnik nem akarta visszaigazolni a Chiefs, habár ez még megtörténhet, ha Araiza nem teljesít jól a tavaszi edzéseken.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Robert Tonyan mind a négy NFC North csapatot kipipálta
- Ennyit arról, hogy Tua Tagovailoa nem fog holdoutolni
- Újabb Chiefs játékosokat tartóztattak le
- Csak az erő számít – Titans draftértékelő
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
- Új szerződést akar a Steelers elit védőfalembere, nincs ott a csapat edzésein
- A Chiefs kedd kivételével a hét minden egyes napjára kapott meccset
- Kész a roster – Packers draftértékelő
- A Jets, a Cowboys és a 49ers kapta a legtöbb éjszakai meccset, a Panthersnek egy sem jutott
Legutóbbi hozzászólások