A Falconsnál komolyan gondolták a szintlépést és szinte azonnal a piac nyitása után leszerződtették Kirk Cousinst. Feltehetően az irányító is csak Atlantában tudta elképzelni magát, ugyanis nem nagyon voltak hírek arról, hogy mással is tárgyalt volna, ráadásul kivételesen beérte egy nem teljesen garantált szerződéssel. Nézzük, mit hozott össze az NFL valaha volt egyik legjobb üzletembere.
Cousins 2012-ben került a ligába a Washington Redskins negyedik körös játékosaként. A karrierjét Robert Griffin cseréjeként kezdte, majd 2015-ben megkapta a kezdő posztot. Nem is teljesített rosszul, 69,8 százalékos pontossággal 4166 yardot, 29 TD-t és 11 INT-t passzolt, a csapat pedig 9-7-es mérleget ért el. Ettől a ponttól kezdve a saját kezében volt a sorsa, nem volt hajlandó megalkudni és egészen a 2023-as idény végéig teljesen garantált szerződésekkel játszott.
2016-ban és 2017-ben franchise taget kapott a Redskinstől, majd aláírt a Vikingshoz 3 évre teljesen garantált 84 millió dollárért. Közben elhúztak az irányító fizetések és mivel nem nagyon sikerült nagyot alkotnia (három év alatt egyetlen pozitív mérlegű idény), így 2020-ban csak két évre átlag 33 millióért hosszabbított a csapattal. Eközben Minnesotában is kezdtek némileg kiábrándulni belőle, a következő kontraktusa (2022) már csak egy évre szólt 35 millió dollárért.
Statisztikák vs. győzelmek: Miért ilyen megosztó Kirk Cousins?
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Vic Fangio ott fejezné be edzői karrierjét, ahol elkezdte – Philadelphiában
- A kanadai rendőrök elől menekül a volt NFL-játékos
- Egy új remény – Patriots draftértékelő
- A Panthers az első csapat, amely minden draftoltjával szerződést kötött
- TRADE: A Ramstől szerzett elkapót a Texans
- A Giantsben próbál szerencsét Allen Robinson
- Gyors elkapót igazolt a Steelers
- Joe Burrow nincs a 18 meccses alapszakasz ellen, de feltétellel
- Felszállásra készen – Jets draftértékelő
- Pénzfeldobással döntött a Raiders, hogy kit válasszon az első körben?
- Az NFL-ben elkapóként megbukott, most profi kosarasnak állt
- A Patriots támadófalemberének közel halálos kimenetelű maláriája volt tavaly
- A sorsfordítás elmaradt – Bills draftértékelő
- Tipikus saintses draft, egy kis csavarral – Saints draftértékelő
- Most bántalmazás miatt nyomoznak Rashee Rice kapcsán
Legutóbbi hozzászólások