Eddig úgy volt, hogy a Chargerstől távozó Eric Kendricks a 49ersbe igazol. Azonban az utolsó pillanatban meggondolta magát és mégsem megy San Franciscóba, hanem helyette inkább a Dallas Cowboyst választotta – számolt be Adam Schefter.
A piac előtt sokan összeboronálták Kendrickst a Cowboysszal, hiszen a dallasiaknak szüksége volt linebackerre, Kendricks pedig hosszú éveken át együtt dolgozott az új védőkoordinátor Mike Zimmerrel még Minnesotában, így megvolt a kapcsolat. Ezért is volt kisebb meglepetés, hogy a 49ersbe igazol, de úgy tűnik Zimmer meg tudta győzni az utolsó pillanatban. Részéről volt már ilyenre példa egyébként, 2019-ben Anthony Barr igazolt volna a Jetsbe, ám végül meggondolta magát és maradt Zimmer mellett Minnesotában.
Az azért vicces, hogy Zimmer kirúgása után Kendricks azt nyilatkozta, hogy örül, hogy már nem kell az ő “félelem alapú” edzői stílusához igazodnia.
Nem mellesleg ez volt a Cowboys idei első külsős igazolása. A 32 éves Kendricks fénykorában jó linebackernek számított, most már legfeljebb átlagosnak, de még ez is előrelépés lesz Dallasban.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Terrion Arnold: Ha édesanyám elkapó lenne, földbe döngölném
- A Netflix adhatja a karácsonyi meccseket?
- Hosszú keresgélés után a Cardinalsba igazolt Zay Jones
- A Raidersnél Aidan O’Connell számít kezdőnek – egyelőre
- Chicagóban nincs színjáték: már most kinevezték Caleb Williamst kezdőnek
- Amikor azt hiszed, hogy a bab is hús – Texans draftértékelő
- Vic Fangio ott fejezné be edzői karrierjét, ahol elkezdte – Philadelphiában
- A kanadai rendőrök elől menekül a volt NFL-játékos
- Egy új remény – Patriots draftértékelő
- A Panthers az első csapat, amely minden draftoltjával szerződést kötött
- TRADE: A Ramstől szerzett elkapót a Texans
- A Giantsben próbál szerencsét Allen Robinson
- Gyors elkapót igazolt a Steelers
- Joe Burrow nincs a 18 meccses alapszakasz ellen, de feltétellel
- Felszállásra készen – Jets draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások