Új csereirányítója van a Ramsnek, ugyanis a csapat leigazolta Jimmy Garoppolót, akit a Raiders menesztett a ligaév kezdetén – írja Adam Schefter. A QB kétmeccses eltiltással kezdi a szezont teljesítménynövelő szerek használata miatt (amivel $11 millió garantáltat bukott Vegasban).
A Rams tavaly komoly emlékeztetőt kapott a csereirányító fontosságáról, ugyanis a Packers ellen Brett Rypiennek kellett beállnia Matt Stafford hüvelykujj-sérülése miatt, a csapat pedig mindössze 3 pontra volt képes és teljesen életképtelen volt a támadósor – miközben Stafforddal szinte egész évben hasított az egység.
A Los Angeles-iek próbálkoztak Stetson Bennett draftolásával tavaly, azonban ő valamilyen pályán kívüli problémák miatt a teljes szezont a Non-Football Injury listán töltötte. Rajta kívül magasan választott játékosokkal próbálkozott az utóbbi években a csapat, mint Baker Mayfield vagy tavaly a szezon közben megszerzett Carson Wentz. Ennyire nem számít magasan draftoltnak Garoppolo, de azért beleillik ebbe a képbe korábbi második körösként.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Terrion Arnold: Ha édesanyám elkapó lenne, földbe döngölném
- A Netflix adhatja a karácsonyi meccseket?
- Hosszú keresgélés után a Cardinalsba igazolt Zay Jones
- A Raidersnél Aidan O’Connell számít kezdőnek – egyelőre
- Chicagóban nincs színjáték: már most kinevezték Caleb Williamst kezdőnek
- Amikor azt hiszed, hogy a bab is hús – Texans draftértékelő
- Vic Fangio ott fejezné be edzői karrierjét, ahol elkezdte – Philadelphiában
- A kanadai rendőrök elől menekül a volt NFL-játékos
- Egy új remény – Patriots draftértékelő
- A Panthers az első csapat, amely minden draftoltjával szerződést kötött
- TRADE: A Ramstől szerzett elkapót a Texans
- A Giantsben próbál szerencsét Allen Robinson
- Gyors elkapót igazolt a Steelers
- Joe Burrow nincs a 18 meccses alapszakasz ellen, de feltétellel
- Felszállásra készen – Jets draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások