A Chiefsnél szerették volna felújítani az Arrowhead Stadiumot, illetve a városban székelő Royals baseballcsapat szeretett volna egy teljesen új stadiont magának, amihez az adófizetők segítségét kérték. Azonban ők leszavazták az új, forgalmi adó kiterjesztéséről szóló javaslatot, ami ezt az ügyet szolgálta volna – mindössze 41 százalékuk támogatta a dolgot.
Ez pedig a csapat jövőjét is megkérdőjelezi Kansas Cityben, ugyanis a Chiefs elnöke, Mark Donovan a szavazat előtt úgy fogalmazott, hogy ha nem megy át a javaslat, akkor el is hagyhatják a várost. Persze lehet ez csak egy taktika volt arra, hogy átnyomják az adóemelést, de ezzel együtt most már nem elképzelhetetlen egy költözés a jövőben. Azért erre most még nem kell számítani a közeljövőben, hiszen 2030-ig szól az Arrowheaddel a bérleti szerződésük.
Persze még sok lehetősége van a Chiefsnek. Például fizethetik saját maguknak a felújítást, bár a tulajdonos Clark Hunt nem épp a bőkezűségéről híres. Megpróbálhatnak egy új adóemelős javaslatot, amit nem kötnek a Royalshoz, hátha az ő népszerűségük magasabb. Vagy akár el is költözhetnek egy olyan helyre, ahol a város lakói hajlandóak a saját zsebükből finanszírozni egy új stadiont (vagy ahol nincs is szükség ilyen népszavazásra).
Legfrissebb cikkeink
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
Legutóbbi hozzászólások
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
Kansas valószínű nem annyira népszerű turista desztináció, hogy csak simán üdülőhelyi és bérautó adóemeléssel ki lehessen hozni 5-600 millió dollárt.
Külön érdekesség, hogy Kansas city valójában két külön város két külön államban, ami adott piacméret mellett dupla bürokráciát/fele lóvét jelent, a Chiefs esetleges távozásával pedig mindkettő vesztene.