Connect with us

Hír

A Patriots elkezdte keresni az új general managerét

A Patriotsnál úgy döntöttek a szezon végeztével, hogy Bill Belichick kirúgása után csak új főedzőt neveznek ki, general managert nem. Ezzel inkább megvárták a draftot, amíg Eliot Wolf számított a fő döntéshozónak a szervezetben. A játékosbörze viszont most lement, így a csapat elkezdte keresni az új GM-ét, vagy más néven a futballoperációért felelős igazgatóját – írja a CBS.

Eddig ugyebár Belichick látta el ezeket a feladatokat és hivatalosan nem volt general managere a csapatnak. A menesztése után ezek a feladatok nem szálltak át az új főedző Jerod Mayóra, tehát megüresedett a futballügyekért felelős legfőbb személy pozíciója. A döntéseket addig is Eliot Wolf hozta meg, aki most favoritnak számít a general manageri posztra – vagy bárhogy is akarják hivatalosan hívni ezt a pozíciót a Patriotsnál.

Nem lehet azonban csak úgy kinevezni Wolfot, hiszen eleget kell tenni a Rooney rule-nak, tehát legalább két külső kisebbségi jelöltet meg kell hallgatni. Egyes hírek szerint ezt a Patriots már teljesítette is, habár azt nem tudni, hogy kiket interjúztattak.

2 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
2 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
camillo 7777
2024-05-07 09:47

Úgy tűnik csak formálítás. 🫡

Vicgeordie
Vicgeordie
2024-05-07 08:06

Én megtartanám Wolfot, biztató az irány, amerre elindult

2
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x