Már többször is írtunk róla, hogy mi a helyzet éppen a Chargers-Bosa ügy kapcsán, miért nem ír alá, mi a probléma. Tegnap új szintre emelkedett a harc a felek között, ugyanis először a Chargers adott ki közleményt, majd erre reagálva a Bosát képviselő ügynökség is megtette ezt. Tehát most már a nyilvánosság előtt folyik a vita.
A Chargers kiadott közleményében az áll, hogy az ajánlatukban az utóbbi két év legmagasabb aláírási bónuszát ajánlották Bosának, az idei draftoltak közül Wentzen kívül ő kapná meg a legtöbb pénzt ebben a naptári évben és 2011 óta a Chargers draftoltjai közül ő kapja meg a legtöbbet az aláírási bónuszából az első naptári évben. Mivel Bosa ezt viszont nem fogadta el és nem vett részt az edzőtáborban, így visszavonják az ajánlatot és rosszabb konstrukciót tudnak csak ezentúl ajánlani, hiszen játékosuk nem fog tudni minden meccsen pályára lépni a szezonban.
[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]
A Bosát képviselő ügynökség arról írt, hogy sajnálják, hogy a Chargers a nyilvánosság előtt manipulálja a tényeket és ezzel nem segít a két fél kapcsolatán. Ők úgy döntöttek, hogy nem fognak a nyilvánosság szeme láttára számokat és feltételeket kitárgyalni. Irónikusnak tartják, hogy a Chargers az edzőtábor első 14 napján néma maradt és így kéri számon Bosa meg nem jelenését, mikor Bosáék a az edzőtábor kezdetének estéjén adtak egy ajánlatot, amire nem kaptak választ. Ők tovább fognak harcolni egy fair és a draft pozíciójával konzisztens szerződés kiharcolásában az ügyfelük számára.
Ezek voltak tehát a hivatalos közlemények, de igazából az a probléma, hogy a Chargers nem akar precedenst teremteni, ugyanis ők mindig ilyen szerződést ajánlottak játékosaiknak, míg Bosa sem akar precedenst teremteni, ugyanis az ilyen magasan húzott játékosok szerződése nem így néz ki. A teljes összegben eddig nem volt vita, ugyanis az szinte teljesen szabályozva van, azonban a keretek szabta határokon belül lehetőség van mozgásra.
A vita arról szól, hogy a garantált tartalomban lesz-e offset language és hogy az aláírási pénz egy része el lesz-e tolva 2017 márciusáig. Kisebb vita folyik még az edzőtábori bónuszokon, amik bevett szokások olyan szerződésekben top10 draftoltaknál, akiknél offset language-et tartalmaz a kontraktus.
És akkor térjünk rá a szerkesztők véleményére, szép sorjában:
katonadani
Én Bosa oldalán állok főleg. A Chargers hivatalos közleményében lévő pontok eléggé félrevezetőek. Természetesen többet kell kapjon Bosa, mint bárki más Wentzen kívül (Goff kivétel, neki nincs offset language a szerződésében), hiszen magasabban is húzták őt. Emellett nyilván neki kellene a legmagasabb pénzt kapnia 2011 óta a csapattól, hiszen azóta a Chargers nem választott ilyen magasan. Bosa egyébként felajánlotta azt, hogy áttoljanak nagyobb észt 2017-re, ha nem lesz offset language a kontraktusban.
Egyetlen top5 választott sem írt még alá ilyen szerződést az új CBA alatt. Nincs eltolás ÉS offset language egyik top5 pick szerződésében sem, legfeljebb az egyik. Akkor miért éppen Bosa tenné meg ezt a Chargers kedvéért? A Chargers egyébként is “híres” arról, hogy holdoutokat generál magasan választott játékosai között, így nehezen tudom megérteni a problémájukat, hiszen már korábban is előfordult ez náluk, nem is egyszer:
De vizsgáljuk meg kicsit a Chargers oldaláról, mint munkáltató és nézzünk egy focitól elvonatkoztatott esetet. Elmész egy állásbörzére, ahol 300+ munkavállaló van és te választhatsz közülük. Neked nem kell igazgató és szerencsédre akik a furcsa állásbörze szabályai szerint előtted választhattak csak igazgatót szerződtettek. Szóval ott állsz, hogy melyik az a nem-igazgató, aki szerinted a legjobb és szeretnéd, hogy neked dolgozzon. Kiválasztasz valakit, aztán pedig olyan szerződést akarsz neki adni, amit az ilyen állásbörzéken eddig senki sem írt alá ebben a helyzetben. Persze, a te cégednél sincs senki ilyen szerződéssel, de eddig sosem választhattad ki a legjobb, neked legjobban tetsző munkavállalót.
Bosa oldaláról ugyanilyen hasonlattal élve elmentél egy állásbörzére, ahol bárki leszerződtethet kvázi akaratod ellenére is. Valószínűleg nem épp a Chargers vállalathoz szerettél volna szerződni, mert vannak nála nagyobb presztízsű, jobb cégek is, de hát ez jutott neked. Viszont tudod, hogy mennyit érsz, hogy te vagy a legjobb abban amit csinálsz, a munkavállaló pedig téged akart, szóval ő is ilyen magasra tart téged. Akkor te aláírnál egy olyan kontraktust, ami rosszabb, mint történelmileg bármely veled egyenrangú választotté? Ráadásul megkönnyítenéd a munkaadód dolgát, hogy elcseréljen bármi probléma nélkül például a Browns vagy 49ers nevű céghez, ahol neked ugyanúgy kötelező lenne játszanod?
Vagy ha saját példát nézünk, akkor gondolom egyik szerkesztő-kolléga sem örülne, ha elküldhetném őt kényem kedve szerint egy konkurens oldalhoz úgy, hogy semmi beleszólása és nekem abból semmi negatívum sem származik. Mert ha nincs offset language, akkor nekem sokkal nehezebb elküldenem őket, hiszen akkor engem terhel a fizetésének egy része. És ezen kívül még nem is kapnák meg az aláírási bónuszuk egy részét most, csak majd jövőre.
És végezetül szerintem nehezebb a milliárdos csapatot sajnálni ilyen “kis apró részletek” miatt. Én a játékossal – aki soha életében nem keresett még pénzt a focival – sokkal inkább tudok szimpatizálni ilyen helyzetben, ahol egyébként mindkét félnek van valamilyen szinten a saját oldaláról jogos követelése, igénye.
Renningan
Én azon az állásponton vagyok, hogy egy újonc, aki még semmit nem mutatott az NFL-ben, csak egy bizonyos szintig feszítse a húrt. Teljes mértékben megértem Bosa álláspontját, miszerint nem akar magának relatíve előnytelen szerződést kötni. Azért relatíve, mert ő az újonc szerződéséből semmit nem fog elveszíteni, egyetlen árva petákot sem, csak pár hónap késéssel kapja azt meg. Persze, lehet erre azt mondani, hogy annyi idő alatt inflálódik a pénz valamilyen szinten, meg hogy addig is be lehetne tenni a bankba fialtatni (már amennyire az amerikai bankok fialtatnak), de ez szerintem csak szőrszálhasogatás.
A Chargerst birtokló Spanos család is megszólalt az ügyben és elmondásuk szerint a legutóbbi, elutasított szerződésajánlatuk szerint Bosa a következő négy hónapban 14,5 millió dollárt kereshetett volna! Mivel az első körös újoncok első éves alapfizetése olyan 450-500 ezer körül van, ez azt jelenti, hogy Bosa még 2016-ban megkapta volna az aláírási bónuszának a 85%-át. Mindössze 3 millió dollárt csoportosítottak volna át jövő márciusig és lássuk be, ez azért NFL szinten nem olyan nagy összeg. Pláne, hogy például a tavalyi 1/3-as Dante Fowler 15 millió dollárt kapott aláírási bónuszként, Bosa pedig ezt az összeget majdnem hogy egy az egyben megkapta volna már most, plusz ugye az aprók jövőre. Tehát nem állja meg teljesen az az érvelés, hogy hozzá hasonló helyzetben lévők nem írtak alá hasonló szerződéseket. Persze igen, ha szó szerint vesszük, akkor tényleg nem történt ilyen, viszont gyakorlatilag, pénzmozgásokat figyelembe véve semmi különös nincs ebben.
Persze ettől még Bosa érezheti károsultnak magát, de a Chargers legutolsó ajánlata pénzügyi szempontból teljesen fair. Egyrészt Bosa baromi sok pénzt kap, ráadásul mind NFL szinten, mind pedig a csapattársak és a csapat részéről is kivívhatja magának a tisztelet, hisz ellenállt és jobb feltételeket harcolt ki magának. Másrészt pedig a Chargers megmutatja a San Diegói lakosoknak, hogy ők igenis megfontoltan bánnak a pénzzel. Ami nem mindegy, hisz a lakosoktól nagyban függ az, hogy például kap-e adófizetői pénzből a csapat új stadiont. Tehát szerintem a legutóbbi ajánlat, már ha a Chargers illetékesei igazat mondanak, egy teljesen korrekt szerződés, ahol a Chargers nem csinált precedenst, Bosa pedig kicsikart magának engedményeket.
Szerintem a fentiek miatt nem is a pénzen megy itt a vita, hanem az offset language-en. Amit én szintén nem értek, hisz Bosa ezzel nem bukik semmit. Igaz, a csapat könnyebben el tudja trade-elni, de ne legyenek már illúzióink. Ha a Chargers offset language nélkül cseréli el Bosát, akkor négy, maximum ötmillió dollárt kénytelen elkönyvelni veszteségként, ami azért nem egy olyan nagy összeg, amit ne nyelne be a csapat, ha nagyon megszeretne szabadulni Bosától. Persze igen, kényelmesebb lenne a csapatnak, de Bosa helyzetét ez nem sokban befolyásolja. Igaz, onnan is nézhetjük a dolgokat, hogy miért akar egy több százmilliós költségvetésű cég hárommilliót spórolni, meg minek csinál magának negatív reklámot?
Az én véleményem szerint Bosának az lenne a legfontosabb, hogy a csapattársai tiszteljék és minél több időt töltsön a pályán. Ha november 14.-ig nem hajlandó játszani és csak november 15.-én ír alá valamit, azzal minden létező szempontból kitol magával. Másrészt, ha annyira megutálja a szervezetet, hogy kiül, akkor is ő veszíti a nagyobbat, hisz biztos nem fog még egyszer első körben elkelni, amivel legalább 20 milliót bukik. A végeredmény úgy is az lesz, hogy kénytelen lesz engedni még akkor is, ha alapvetően neki lenne, vagy neki van inkább igaza. De minél tovább húzza, annál jobban keresztbe tehet magának. Szerintem a részéről most lett volna okos elfogadni egy szerződést, hisz még lett volna ideje megszerezni a kezdő pozíciót, jó benyomást tenni a szurkolókra és a csapattársakra, miközben a csapattal szemben is megnyert egy csatát (ha a háborút nem is).
rowi
Az utolsó ajánlat csak ahhoz képest tűnik korrektnek és elfogadhatónak, mint amiket eddig a Chargers ajánlott. Valójában egy 1/3-as picknál példátlan. Nem számít, hogy mennyit kereshetett volna, hanem hogy mennyi jár. A “teljesen fair” és a “baromira sok pénzt kap” egyáltalán nem ugyanaz, és megint csúsztatás. Valójában ez elég magyaros hozzáállás, hogy de hát Miért nem elég neki annyi? Nem arról van szó, hogy mi elég, vagy nem elég, hanem, hogy mi jár. Én a magam részéről mondjuk már elfogadtam volna ezt, de meg tudom érteni, hogy Bosa (és az ügynökei) miért nem tették, itt valójában már rég nem a pénzről van szó szerintem, hanem elvekről. Most viszont úgy áll a helyzet, mintha a felek két autóban ülve száguldanának egymás felé az autópályán, és bíznak abban, hogy majd a másik rántja félre előbb a kormányt előbb, tudván, hogy ő fog nagyobbat veszíteni. A tegnapi napig ebben a témában elég semleges voltam, de a Chargers erősen manipulatív, csúsztatásokkal tarkított, a számokat a nyílvánosság elé kiteregető közleménye Bosa oldalára tolt. A legvalószínűbb eredmény viszont egy lose-lose helyzet lesz…
Leonidasz007
Végtelenül unalmas és elkeserítő ez az egész húzavona, ami Bosa és a Chargers között zajlik. Nyilvánvalóan mindkét félnek részben igaza van, de részben engednie is kéne. Én nem kívánok ebbe az ügybe apró részletességgel belelátni, de amit így is ki lehet venni az egészből az mégis a Chargers oldalára állít. Egyrészt mert ahogy renningan kiemelte, Bosa egy fiatal, tejfelesszájú itt a profik között, ezért számomra elfogadhatatlan a viselkedése. Értem én hogy nem akar előnytelenebb szerződést, mint amit mások kaptak, de őt a Chargers választotta ki így az ő feltételeikkel kellene mozognia. Dani indoklásában az állásos részt abszolút nem lehet ráhúzni erre a storyra, mert ott előbb tudod meg a pontos feltételeket és írsz vagy nem írsz alá annak tudatában, itt pedig csak a kereteket tudod, de azon belül a csapat mozoghat. Hát a Chargers mozog is és ezeket a végső feltételeket gondolta ki Bosa számára, akár tetszik akár nem. Ráadásul nem először alkalmazzák ezt a történelem folyamán, ez a csapatukhoz hozzátartozik, még ha az újoncok számára nem is túl kedvező. Ettől még ők választották ki legyen hozzájuk lojális vagy pedig ne írjon alá aztán talál másik csapatot. Már jelenleg is túl sokáig húzodott ez a story, így az edzések és a csapatösszeszokás rovására ment az egész és ennél csak sokkal többet veszthet mindkét fél, ha tovább folytatják.
[/ppp_patron_only]
Legfrissebb cikkeink
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Nem valószínű, hogy idén még látjuk Derek Carrt a pályán
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
- Will Levis is megy a padra
- A Browns lecseréli Jameis Winstont
- Legjobb HC jelöltek 2025-re
- BREAKING: Kirk Cousins megy a padra!
- Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- Diontae Johnson megint nem fog pályára lépni a Ravensnél
- A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Geno Smith térde jól néz ki, talán nem kell meccset kihagynia
- A Titansnél, a Brownsnál és a Saintsnél sem tudni, ki lesz a héten a kezdő QB
Legutóbbi hozzászólások
- atis123juve on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- bjeela on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- katonadani on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- makosteszta on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Kopi3.14 on Legjobb HC jelöltek 2025-re
- Kopi3.14 on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Pedro44 on A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Kopi3.14 on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
Az egyébként nem jöhet szóba, mint anno Eli és Rivers esetében, hogy egyszerűen elcseréli valahová a Chargers Bosat?
Mondjuk én inkább Bosa oldalán állok, mint nem, végül is én se akarnám, hogy pár év múlva minden hátulütő nélkül küldhessenek el akár a liga legszarabb csapatába.
Az a hatarido lejart, a jogait mar nem cserelhetik el. Ha alair, utana lehet de mar egyik csapatnak sincs penze a rookie poolban
Anélkül ,hogy megbántanám a Chargersnek szurkolókat (már ha van ilyen), de nagyon már nincs hova lejjebb kerülni ,mert bár nem a legrosszabb a San Diego ,de talán az egyik legszíntelenebb ,persze szerintem
Értem én a offset language hátrányait, de valamiért nekem az jutott erről eszembe, hogy ennyire nem bízik a képességeibe Bosa, hogy fél egy trade miatt?
Jaja, ez a para szerintem is ebben. Ha dull magabiztos lenne, akkor nem fosna attól, hogy eltrade-elik vagy kivágnák.
és ez fordítva is igaz :) ha a Chargers bízik abban a játékosban, aki szerintük a legjobb volt az idei drafton, akkor nem baszakodnának itt a kb 1 milliós (?) offssettel.
Olyan opció nincs, hogy leszarom? :D
Amúgy kíváncsi vagyok Bosára, szal egyezzenek meg.
“és ez fordítva is igaz :) ha a Chargers bízik abban a játékosban, aki szerintük a legjobb volt az idei drafton, akkor nem baszakodnának itt a kb 1 milliós (?) offssettel.” – katonadani
Nah itt jön be az elvi kérdés… Csak azért mondjon le arról az 1 millióról mert neki annyi van? Akkor Bosa miért nem vállalja be, hogy bivaly jó vagyok megmutatom nekik, hogy én vagyok a legkirályabb DE. Nyilván a legjobbnak TŰNŐ játékost draftolták, de benne van, hogy már az első évben besül. Példát most nem tudok mondani, de biztos volt olyan 1/1-5. darft pick akiről már az első évben kiderült, hogy nem tud az NFL szintjére emelkedni, vagy félrecsúszik az élete (Menziel).
Szerintem ez egy teljesen jogos kommunikácó a Chargers részéről, hogy elmegyek a legtovább, de nem teljesen, mert a másik fél is bizonyítson a következő évek során, hogy megéri a pénzét. És itt nem arról van szó, hogy 50 %-ot fizet most és majd a másik felét a végén… itt azért elég kicsi a töredék rész… Ennyiért tessék megdolgoznia Bosanak is.
Azért itt még mindig Bosa álláspontja az érhetőbb. Ha ő úgy gondolja ő a legjobb DE és mondjuk sackrecorder akar lenni, erre tette fel az életét, nyílván nem előnyös ha három év után olyan csapatba kerül hiphop ahol nincsenek meg a csapattársak arra hogy ez meglegyen és a karrierje 1/3-át már lehúzta. Szerintem itt Bosa motivációja jó mert nem a pénzen megy igazából a hiszti. És a Chargersnek nem ez az első balhéja a játékosokkal… Weddle, vagy Rivers szerződésével is voltak gondok.
Itt azért a jatékosnak még mindig több vesztenivalója van, sérülések CTE blabla …
A Chargers nem veszíti el a csapatát ha azt a pár millát ki kell fizetnie.
Az meg hogy tűnő az nem csak a játékosokon múlik, ha félnek attól hogy egy játékos nem válik be akkor cseréljék el a picket…
Vagy szerezzenek olyan scoutokat akik jobbak.
A roookie szerződés nem azért kapod mert jól játszol az nfl-ben hanem azért mert neked kiemelkedő a potenciálod arra jó játékos legyél…
Ennyi erővel mondhatnád azt is hogy a munkaválalók se kapjanak fizetést a próbaidő alatt hiszen akkor még nincs semmi hasznuk, csak betanulnak…
Ha ennyire jó akkor minek akarnának tovább adni rajta? Amúgy azt nem tudom, hogy lehet-e vagy volt-e rá precedens, hogy a rookie szerződés lejárta előtt új szerződéssel kínálnak meg egy újoncot, mondjuk a 3. éve végén kitolva nyilván a szerződés lejáratát és módosítva a fizetésén?
Amúgy meg a semmire minek kell előre mindent kifizetni? Az utolsó hasonlatodat figyelembe véve a munkavállalókat sem fizetik ki előre és biztosítottan 5 évre. Hanem havonta és ha nem megfelelő a teljesítménye akkor felmondanak nekik..
de neked sem kell aláírnod biztosan 5 évre bármikor elmehetsz egy másik céghez, ha jó vagy akkor sem kell ottmaradnod ugyanazért a pénzért 5 évig.
A szerződés csak akkor előnytelen ha szar lesz. Ha szar vagy ne akarj pénzt. Főleg ne verd a nyálad érte. Először bizonyítsa be hogy ő a fasza gyerek aztán menjen a faszba a Chargerstől és intsen be nekik minden szezonban. Ez a szerződésesdi huzavona okádék ami állandóan megy. Nem arra gondolok, hogy 500 000 dollárral többért csapatot vált és mekkora köcsög, mert azt ha középárfolyamon beszorzod rögtön olyan pénz amiért egy csövest is lepippantanék, de ezek a biztosítsuk be magunkat, hogy ha szar, hugy fostaliga teljesítményt nyújtok sztorik már kurva unalmasak. Takarodjon edzésre (a munkahelyére), vagy menjen vissza trágyát lapátolni a faszba.
Pont ez a lényeg, hogy még nincs munkahelye… Ha ezt így fogod fel hogy bebiztosítja magát ha fos lesz, akkor nincs miről beszélni, csak akkor ne avatkozzunk bele a piaci feltételekbe azzal, hogy csak egy csapat köthet vele szerződést, akkor hagyjuk a picsába az egészet, és nézzük meg hogy melyik az a csapat amelyik hajlandó ilyen feltételek mellett is játszatni a srácot és biztos lesz olyan csapat aki ezen nem szarozik.
Amennyire én látom, ezeknek a játékosoknak a segge is ki van nyalva és olyan pénzeket kapnak, amit halandó ember kb soha nem tud megkeresni és ehhez semmi mást nem kell csinálni, mint azt amit szeretnek. Ebbe azért csak bele kellene férnie annak, hogy elmegy edzésre. Persze persze elvi kérdés, meg nem erről szól…de ha enyém lenne egy csapat és vér gazdag lennék, biztos úgy gondolkodnék, hogy nehogy már egy mezítlábas parasztgyerek fújja a passzát szelet, akinek úgy készülök kifizetni egy szekérderéknyi lóvét, hogy még a büdös életben nem tett értem semmit.
Egyébként meg szerény véleményem szerint ezt az egészet az NFL-nek, meg az NFLPA-nak (ha ezzel is ők foglalkoznak) le kéne zárnia azzal, hogy van egy féle újonc szerződés, aztán kezicsókolom.
Pontosan nem erről szól, de azt is meg kell érteni, hogy már maga a hype ami ezt a srácot övezi bevételt jelent, biztos vagyok benne hogy nem egy-két ember már vett volna Bosa mezt meg miatta már bérletet is …. És ő is letett már valamit az asztalra, mert engem például csak úgy nem dobnának meg szerződéssel na kipróbáljuk hátha, pedig én olcsón adnám magam :D
Ha kőgazdag lennél és lenne csapatod, felvennél vkit aki ezzel foglalkozik dőlne a lé anélkül is hogy ilyeneken idegelj.
A szurkolók is megveszik a bérletet úgy hogy egy büdös snapet nem láttak tőle. Persze elképzelhetetlen az a pénz amit ők keresnek, de mégiscsak magyarországon is róla beszélünk, ezt kell megfizetni.
Jelenleg arról van szó hogy a Chargers kérhet-e a játékosától olyan szerződésmodosításokat amiket más csapat nem kér. Én úgy látom itt a Bolts akar eltérni a normáktól és nem Bosa akar más dolgokat, mint amit a többi játékos.
Azt írtad az elején, hogy a szerződés akkor előnytelen ha szar lesz Bosa, De mi van akkor ha kurva jó rookie szezont tól? 30 sack év védője tököm tudja, mit ért el vele új szerződést nem kap lehet ezzel sem jutnak be a rájátszásba, akkor senki nem mondja neki, hogy fiam amit kifizetünk 4 évre azt letudtad egy év alatt, akkor jövőre kapsz új megadealt.
Szerintem ha valaki kurva jó, akkor az a jutalma, hogy még
bőven az újonc szerződésének a lejárta előtt adnak neki egy masszív szerződést,
hogy magukhoz kössék. Ott megkapja a giga aláírási pénzt és jöhet a párduc,
yacht, magánrepülő. Erre azért van példa bőven. Senki nem akarja, hogy a sztár
játékosa elégedetlen legyen. Azt meg főleg nem, hogy évi 30 sack kisétáljon az
ajtón 4 év múlva amikor jönnek a legjobb szezonjai.
És itt egyébként arról beszélünk harmadik választottként,
hogy a végtelen mennyiségű lóvé után, kap elképzelhetetlen mennyiségűt.
Illetve persze, letett valamit az asztalra nyilván. Engem
nem hívott senki az idei draftra, ő meg harmadik lett. Ez nem véletlen,
ugyanakkor nem ő lenne az első játékos aki egyetemi sztár volt és az NFLben egy
kuka hulladék. Nem mondom, hogy az lesz, de egy büdös darab edzésre nem ment
még le, nemhogy bebizonyította volna, hogy van helye a pályán. Nekem pedig ez
nagyon nem jó dolgokat sugall a munkamoráljáról, meg az egész sporthoz való
hozzáállásáról. Biztos valamilyen szinten igaza van, de ez nemkem baromira nem szimpatikus. Ugyanakkor ezt ő valószínűleg ha tudná is leszarná :)
azt tegyük hozzá, hogy Bosa volt már Chargers-edzésen a training camp előtt. És maga Mike McCoy főedző mondta h tudja h Bosa kidolgozza a seggét is amíg folynak a tárgyalások. Szóval nem otthon ül a tv előtt és popcornt zabálva várja a pénzét
Már hogyne cserélnék el csak úgy?
Pats fanként láttam hasonlót…Chandler Jones. Nem azért cseréltük el mert szar,hanem mert jövőre nem tudnánk kfizetni ami járna (neki vagy kérhetne).Neki mákja van,mert 1 bajnokesélyes csapatba mehet…de ha pl a 49ers vitte volna már nem vigyorogna így!!
Én megértem Bosát!
Pontosan. Én is ezt olvasom sokaknál, “hogyha annyira jó, akkor nem cserélik el”. Ez még mindig az NFL, ahol a játékosokat úgy adják – veszik mint a cukrot. Lehet, hogy pont azért akarja elvinni egy vastagpénztárcájú, ámde gyenge csapat mert annyira atom. A csapatot meggyőzik a pick-ek és onnantól nincs mese, menni kell. Lehet hogy sokat akasztana, de most sem a pénzen megy a vita, hanem inkább az elvi dolgokon. Ergo Bosa-t jobban érdekli, hogy egy neki is megfelelő csapathoz kerüljön, mint a pénz (legalábbis most úgy tűnik). Vagy egy jobb pick-ért elcserélik, ha pótolni kell Rivers-t (bár ez több sebből is vérzik :D ).
Nem vérzik ez…Bosa 3 év alatt befut,a nagy szerződés előtt áll így könnyebben megszabadulhatnak tőle. Ő meg lehet nem akar ettől függni…
Sztem Te látod úgy,mint Bosa.. :D