Kareem Hunt visszatér a Chiefshez! Isiah Pacheco sérülése után szüksége volt a csapatnak valakire futó poszton, és egy régi ismerősre esett a választás. Huntot ugyebár 2017-ben a harmadik körben draftolta a csapat, újoncként vezette is a ligát futott yardokban. Egy évre rá viszont kivágták, miután előkerült róla egy felvétel, ahol megrugdos egy nőt. Azóta öt évet töltött a Brownsban, jelenleg 29 éves. Meglátjuk milyen szerep jut neki Carson Steele és Samaje Perine mellett.
A Bengals legnagyobb gyenge pontja jelenleg a futás elleni védekezés, ezt igyekeztek most kicsit megerősíteni, ugyanis leigazolták a Patriotstól menesztett Lawrence Guyt. Az utóbbi hét évet New Englandben töltötte, jól is teljesített összességében, de idén feltehetőleg úgy látták, hogy már nem elég jó játékos, hiszen kivágták. A Bengalsnak amellett, hogy amúgy is rosszul nézett ki a futás elleni védelme, még tele is vannak sérültekkel, hiszen három legjobbjuk, BJ Hill, Sheldon Rankins és Kris Jenkins is összeszedett egy kisebb nyavalyát.
Mindeközben a Patriots menesztette a korábbi első körös Jalen Raegort, aki azt a képet posztolta az Instagramjára, ahol egy Bugatti egy rozoga tető alatt áll, mintha azt jelezné, hogy ő szuper játékos, csak nem tud kiteljesedni a gyenge csapatban. Most kereshet magának új csapatot.
Life came at Jalen Reagor fast today pic.twitter.com/SZ81CIgGP0
— Barstool Sports (@barstoolsports) September 17, 2024
Legfrissebb cikkeink
- Dan Campbell eladta a házát a dühös rajongók miatt
- A Panthers nem akarja elcserélni Youngot
- Jordan Love reméli, hogy már most vasárnap játszhat
- Jövőre Eli Manning és Luke Kuechly is Hall of Famer lehet
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – a 2. forduló
- Nagy kimaradó a forduló legjobbjai között
- Pánikmérő: mekkora bajban vannak a 0-2-es csapatok?
- Klasszikus Jets-Patriots rangadóval kezdődik a 3. forduló
- Playoff Ranking #2
- Ryan Tannehill nem fog bárki kedvéért visszatérni
- Bill Belichicknek titkos, de téves információi voltak az Eaglesről a 39. Super Bowl előtt
- Rekordszámban rúgják a csapatok a mezőnygólokat
- A Chiefs a futó-, a Bengals a védőfal-gondját igyekszik megoldani
- A Dolphins IR-re teszi Tuát, legkorábban október végén térhet vissza
- Fenntartható és fenntarthatatlan trendek két hét után
Legutóbbi hozzászólások
- Csabesz20 on Jövőre Eli Manning és Luke Kuechly is Hall of Famer lehet
- Fetyke on A Panthers nem akarja elcserélni Youngot
- Fetyke on Jordan Love reméli, hogy már most vasárnap játszhat
- katonadani on Klasszikus Jets-Patriots rangadóval kezdődik a 3. forduló
- Ragi on Jövőre Eli Manning és Luke Kuechly is Hall of Famer lehet
- vicgeordie on Klasszikus Jets-Patriots rangadóval kezdődik a 3. forduló
- Sigismundus on Playoff Ranking #2
- Fetyke on Playoff Ranking #2
Az ott egy Bugatti Veyron, nem Lambo :)
hát jó, javítva
Jellemző, hogy én is egyből ezt néztem…
Az oké, hogy a Pats offense most nem annyira erős, de előtte a Vikings, és az Eagles is rozoga volt? Nem gondolnám. Illetve innen lehetne jól kitűnni, de neki itt sem sikerült. A 4 év alatt elkapott TD és összesen 1000 yard alatt az nem egy nagy cucc.
Aztán lehet hogy őt magát szimbolizálja a rozoga viskó?