Ha offseason, akkor sok embernek a Draft vagy a free agency ugrik be először, pedig a már több éves hagyománnyal rendelkező NFL Top 100 is ekkor kerül a nyilvánosság elé. A lista a játékosok szavazatai alapján összeállított 100 legjobb játékost tartalmazza a legutóbbi szezonból, emiatt nem biztos, hogy tiszta képet kapunk. A Broncos cornerbackje is így van vele, aki szerint egy vicc az egész.
Chris Harris bár a liga egyik legjobbja a posztján, nem mellesleg a mai NFL legjobb védelmének a tagja, nem kap kellő elismerést sem az újságíróktól, sem a játékosoktól. Idén került be először a szakírók által összerakott All-Pro csapatba, aminek hamarabb is eljöhetett volna az ideje, a játékostársai viszont a 2015-ös 52. helyezése után idén a 63. helyre szavazták vissza. Erről kérdezgettek tőle a Denver Posttól.
Mindig is motivációként tekintettem erre a listára, ami csak hajtja és hajtja bennem a tüzet, hogy még jobb legyek. Tudja, nem néztem utána, de szerintem most először fordult elő a listák történelmében, hogy egy All-Pro játékos nem került be a Top 50-be. De mondom, én örülök neki, legalább nem kell aggódnom attól, hogy már nem tudom mivel ösztönözni magam, szerencsére be tudnak segíteni az ehhez hasonló rangsorokkal. Egy vicc az egész, amin csak nevetni lehet.

Legfrissebb cikkeink
- Visszatérne Hunter Renfrow
- Négy csapattól is 11+ győzelmet várnak Vegasban
- Hét nemzetközi meccs lesz idén az NFL-ben
- Brock Purdy: Az egész történetem arról szól, hogy alábecsülnek
- Az idei drafton elkelhet minden idők legnehezebb játékosa
- A jövő sztárjai – Abdul Carter
- Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
- Veterán cornert igazolt a Ravens
- Ezeket a szabályokat vezetné be a Versenybizottság
- No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Triple Coverage #592 – Mock Draft egy hónappal az igazi előtt (2. rész)
- Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Valami kezdete – Jaguars FA-értékelő
- BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
Legutóbbi hozzászólások
- LG on Brock Purdy: Az egész történetem arról szól, hogy alábecsülnek
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Cseh Tibor on Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- katonadani on Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Kopi3.14 on Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Csakeztne on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Hurrá Torpedó on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
Amúgy ezt tudja valaki, hogy itt hogy áll össze a pontos helyezés, meg kik vannak benne?
nem igazán, van pár bullshit indoklás de konkrét rendszerről vagy bármiről nem hallottunk még
Az FK! idén nem csinál top50-es listát? Azzal lehet Harris is jobban meg lenne elégedve.
idén probably nem, mert a tavalyihoz képest talán nem változna annyit, szóval jövőre lesz :) idén pozíciós rangsorral jövünk majd a Kinek Mennyire Kemény sorozat után