A Browns új general managere, John Dorsey alig egy hete van munkában, de már el is kezdte az újonnan érkezők szokásosnak nevező mantráját és takarózását. Ő ugyanis ennyi idő alatt is át tudta futni a rostert és el is kezdte megállapítani a hibákat.
Sashi Brown munkássága nem nevezhető sikeresnek. Hiába tűnt a moneyball jó ötletnek és a sok draft pick elsőre jó húzásnak, a Browns nem igazán tudott meccseket nyerni. Márpedig ebben a sportágban is ez a legfontosabb. Ennek ellenére kicsit elhamarkodottnak gondolom Dorsey erős szavait.
Tudjátok mit? Én azt mondom, hogy mindig a rendszerhez megfelelő játékosokra van szükség. És tudjátok mit? Akik itt voltak előtte, egyetlen igazi játékost nem szereztek.
Kemény bíráló szavak egy új embertől és nem is biztos, hogy szerencsés így kezdeni. Ennyi idő alatt egyrészt nem hiszem el, hogy fel tudta mérni a helyzetet. Másrészt majd ha megmutatta, hogy ő tud csodát tenni Clevelandben, akkor szabadon bírálhat bárkit.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftérékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
- Ez gyanúsan jól sikerült – Lions draftértékelő
- A Dolphins leigazolta Odell Beckhamet
- Justin Fields visszahordóként? Erről is beszéltek a Steelersnél
Legutóbbi hozzászólások