Mindössze 121 nap telt el azóta, hogy a Dallas Oaklandbe küldte tavaly draftolt negyedik körös elkapóját/visszahordóját, Ryan Switzert, most pedig a Raiders küldte őt Pittsburghbe. A Dallas egy védőfalembert, Jihad Wardot kapott érte cserébe, a mostani üzletben pedig draftpickek cseréltek gazdát.
A Steelers a 2019-es ötödik körös választási jogát küldi Oaklandbe Switzerért és a Raiders 2019-es hatodik körös pickjéért. Ez azt jelenti, hogy mivel a várakozások szerint a Steelers jobb csapat lesz a Raidersnél, a pittsburghieknek még csak egy kört sem kellett hátramozogniuk a draft végefelé, hogy megszerezzék a játékost.
Switzernek tavaly újoncként hat elkapása volt 41 yardért és egy négy futása öt yardért, viszont a speciális egységben hasznos volt. Az év során 29 puntot hordott vissza 256 yardért és egy touchdownért. Feltehetőleg a Steelersnél is ez lesz az elsődeges feladata, hiszen az, hogy az elkapókból gyengén álló Cowboys, majd később a Raiders is kifejezetten olcsón túladott egy hátsó körös újonc fizetéssel rendelkező játékoson azt jelenti, hogy a támadósorban nem feltétlen végzi a legjobban a dolgát.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
- Ez gyanúsan jól sikerült – Lions draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások