Mivel kijöttek a vegasi oddsok a csapatok 2019-es szezonban elért várható győzelmeinek számára vonatkozóan, így össze lehet állítani, hogy melyik csapatnak milyen nehéz vagy épp milyen könnyű lesz a sorsolása idén. Ezt Warren Sharp meg is tette, és az alábbi gyönyörű ábrán vizualizálta.
Érdemes tudni, hogy a vegasi oddsok alapján számított sorsoláserősség sokkal jobb indikátor, mint például a tavalyi mérleg alapján számított hagyományos sorsoláserősség, így ez elég jó képet ad arról, mennyire lesz épp nehéz vagy könnyű az adott franchise-ok dolga 2019-ben.
Ahogy az ábrán látható, a Patriots sorsolása legkönnyebb, a Texansé pedig a legnehezebb. Érdekes, hogy idén két csapat is (Patriots, Eagles) olyan könnyű sorsolást kapott, hogy mindössze egy top5 csapattal kell találkoznia, ellenben mind az 5 bottom5 gárdával megmérkőzik majd. A spektrum másik végén pedig van két olyan együttes (Texans, Broncos), amelyik 4 top5-ös és nulla bottom5-ös csapattal találkozik majd. Tavaly egyébként egyik szélsőségre sem volt példa.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftérékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
- Ez gyanúsan jól sikerült – Lions draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások