Andrew Luck mindössze 29 évesen úgy döntött, hogy visszavonul. A teste nem bírta, mentálisan kikészült, dollár tízmilliókról és egy Super Bowl esélyes csapatról mondott le emiatt, a szurkolók pedig kifütyülték. A szerkesztők (chester, Höri, katonadani, Renningan, Jarred, balentin) véleménye többek között a visszavonulásról, a kifütyüléséről és a Colts jövőjéről. Kérdések és válaszok.
Andrew Luck visszavonult. Vélemények?
Sokkoló volt erre ébredni, de mindenkinek tiszteletben kell tartani a döntését. Aki olvasta már Nate Jacksontól a Kelj fel és járj!-t, az nyerhetett egy kis betekintést abba, hogy milyen fájdalmakkal nyomják végig a pályafutásukat ezek az emberek – mert bizony ők is emberek. Ha ő eddig bírta, az egyrészt sajnálatos, de el kell fogadni.
(chester)
A sokkoló mellett szomorú is volt erre kelni, hiszen szegényebb lett a liga és ezzel a nézők is egy kiváló játékossal. Kár, hogy eddig bírta a teste, illetve hogy eddig bírta mentálisan a sok fájdalmat. Nem gondolom, hogy ezért bárki felróhat neki bármit, aki nem ment át azon, amin ő.
(katonadani)
Kevesebb mint egy évtized alatt ez a harmadik alkalom, hogy bizakodva végigszenvedtem a holtszezont, majd mikor elkezdődne a futball-idény, az összes remény szertefoszlik azzal, hogy a legjobb emberünket nem tudják pályára küldeni. Manning esetében se volt könnyű megemészteni, de a két évvel ezelőtti szappanopera még jobban megviselt, és most sikerült elérni, hogy az idénykezdet nem a lelkesedésről szól, hanem a bosszússágról. Nem lett volna szabad eljutni idáig. Borzalom. Én nem tudok semleges maradni az ügyben és nem drukkerként gondolkodni, de remélhetőleg a Luck-fiaskó élénk lesz az emberek fejében és igyekeznek majd a portékájukat okosabban rendben tartani, nem pedig hagyni, hogy ennyire elhasználódjon 29 éves korára. Tudom, hogy idilli gondolat, mert mindig lesznek bolond menedzsmentek liga szerte, de remélhetőleg egyre kevesebb.
Egészen lehangoló, hogy ebben a történetben ennyi volt és ez a vége. Hogy a Curtis Painter-féle aknamunkán megindulva nem kaptuk meg azt a Hall of Fame-karriert, ami Luckban benne volt, és szégyellheti magát mindenki, akinek köze volt hozzá, hogy egy ilyen tehetséges embernek elmenjen a kedve attól, amiben a világ egyik legjobbja.
(Höri)
[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]
A Colts volt sokáig az egyik a kevés csapat közül, amit utáltam. Nem azért, mert régen sokat nyertek vagy mert a Patriotsnak szurkoltam, hanem mert végtelenül unszimpatikus volt az, ahogy a sérült Peyton Manning helyzetét kezelték – az az ember, aki kivakarta a posványból a csapatot, tényezővé tette, sőt Super Bowlt nyert, nem ezt érdemelte. Most hasonlóan érzek: mennyi hozzánemértés, mennyi idiotizmus és önzőség kell ahhoz, hogy egy ilyen korszakos tehetséget, egy jövőbeli Hall of Famert, aki méltó utóda lehetett volna egy Peyton Manningnek, így tönkretegyenek. Lehet, hogy Luck alkatilag amúgy sem lett volna képes 40+ éves koráig játszani, de az, hogy 35 éves kora helyett 29 évesen kénytelen befejezni, az csak és kizárólag a Colts felelőssége. Azoké, akik nem kezelték megfelelően a sérüléseit, akik nem gondoskodtak a védelméről a pályán, akik akkor is erőltették a játékát, amikor rég a kórházban kellett volna lennie. Óriási veszteség ő a futballnak.
(Renningan)
Nem mondom, hogy erre számítottam, de nem lepődtem meg. Luck egész karrierjét végigkísérték a sérülések, és egy ponton már nem lehet tovább bírni ezt. Az egészet pedig tetézte, hogy a Colts orvosi stábja nem tudta rendesen kezelni ezeket. Most is olyan hírek voltak róla, hogy megsérült a lába, de nem volt egyértelmű, hogy most a vádlival vagy a bokával van baj, és ez már nem az első eset volt. Szerintem egyszerűen belefáradt abba, hogy állandóan megsérül, és még azt a sérülést sem tudják normálisan kezelni. Megértem, hogy nem bírta ezt tovább sem testileg, sem lelkileg.
(Jarred)
Nagyon furcsa helyzetben voltam, amikor olvastam vasárnap hajnalban, hogy Luck visszavonult, a legelső reakcióm az volt, hogy kirázott a hideg. Számomra ő volt az a játékos, aki egy igazi kedvenc, egy olyan, akit jóban, rosszban követek, és Romo visszavonulásával a legkedvencebb irányítóm lett az NFL-ben. Felfoghatatlan, hogy ennyi volt a karrierje, hogy nem lesz többet pályán, nem nézhetjük a játékát, nem tapasztalhatjuk a karizmáját, nem csodálhatjuk, mire képes. Nehéz mit mondani, de sajnos egy nagyon alulbecsült ikonját vesztette el az a liga.
(balentin)
Jogosan fütyülték ki a szurkolók?
A fütyülés egyértelműen túlzó, de az időzítés miatt szerintem érthető, ha az első és őszinte szurkolói reakciók nem a megértésről vagy elfogadásról szóltak. Ha csak a saját jóslatainkra gondolok, szinte mindenki csoportgyőztesnek várta Luckékat, néhányan a Super Bowlig is vitték volna, ketten meg az MVP címet is neki jósolták, szóval az elvárások, gyaníthatóan világszerte, nem voltak kicsik. Ehhez képest két héttel a szezon kezdete előtt egy ilyen fordulat mindent megváltoztat, szurkolóként meg nyilván csalódott lehetsz emiatt. Azóta eltelt pár nap, szerintem a legtöbben már megbékéltek Luckkal és a döntésével.
(chester)
Szurkolóként biztos még rosszabb volt ezt megélni, plusz a pár sör és a tömeg adta magabiztosság is rásegített a borzasztó viselkedésre. Ettől függetlenül abszolút nem jogos és nem megengedhető a kifütyülés, nem is értem hogy képzelik ezt az emberek. Remélem nagyon megbánták utólag. Szerintem semmit nem lehet felírni Luck számlájára, ez az ő élete, ha nem bírja tovább, akkor semmi értelme, hogy egy roncs legyen belőle egy év múlva. És akkor ide is be lehet szórni az eggyel fentebbi válaszom utolsó mondatát.
(katonadani)
Rossz volt az időzítés, mindenképp el kellett volna kerülni, hogy kitudódjon az infó a lefújás előtt. A szurkolók imádták Luckot, a düh, ami a füttykoncertet generálta a komplett Colts organizációnak szólt igazából, amiért elvették az emberek örömét. Gondolom majd szerveznek egy másik ünnepséget, ahol vastapssal köszöntik a 12-est, ahogy az természetes.
(Höri)
Nem volt szép, bár valahol érthető, egy ilyen sokkot nagyon nehéz felajzott állapotban racionálisan kezelni. A történet leggyökerebb szereplője egyébként kétség kívül az, aki képes volt egy ilyen volumenű dolgot a mérkőzés közben kiszivárogtatni.
(Renningan)
Nem! Nagyon nem! Erre nem tudok mit mondani, mint azt hogy, aki ilyet tesz, az nem érdemli meg, hogy a csapatával együtt örülhessen. Luck nem egy nevenincs senki volt, aki semmit nem tett ezért a csapatért. Éveken keresztül ő cipelte a hátán a Coltst, amibe ráadásul bele is rokkant, szóval a legkevesebb, hogy a szurkolók csöndben maradnak ilyenkor, mert értük élt-halt Luck a pályán. Az időzítéssel kapcsolatban pedig annyit tudok mondani, hogy szerintem azért nem tavasszal történt ez, mert akkor Luck még látta az esélyt arra, hogy újra fog tudni játszani. De aztán jött a nyár, és az a bizonyos lábsérülés, ami az utolsó csepp volt a pohárban. Szóval lehetett volna jobb időpontot találni erre, de szerintem ő sem így készült erre a szezonra, ez útközben jött az újabb sérülés miatt. Szóval nem, én nem tudom megvédeni vagy megérteni azt a szurkolót, aki kifütyülte őt.
(Jarred)
Jogos, hogy nem a legmegfelelőbb volt az időzítés, de aki így cselekedett, annak nem sok fogalma van a sportról, az alázatról, a befektetett munkáról, a lemondásokról, amit ez az egész NFL megkíván. Elfelejtjük, de ezek a srácok is emberek, magánéletük van (ha nem is túl sok), családjuk, akikről gondoskodni kell így vagy úgy. Luck egy olyan döntést hozott, amivel azt szeretné garantálni magának, hogy még 50 évesen is teljes értékű életet élhessen, amit tiszteletben kell tartani. Főleg úgy, hogy aki ismeri a karakterét, jól tudja, mennyire értelmes, intelligens ember, egyfajta mintapolgár, aki a párját ritkítja.
(balentin)
Mi lesz így a Coltsszal? Irány az 1/1 vagy Jacoby Brissettel megpróbálják a rájátszást?
Biztos hogy megpróbálják a rájátszást, más kérdés, hogy szerintem arra Brissett kevés lesz, de az 1/1-től is távol lesznek.
(chester)
Közelebb lesz a Colts a rájátszáshoz, mint az 1/1-hez, de szerintem nem fog bejutni. Reich nagy zseni, de Brissett nem elég ehhez.
(katonadani)
Idén a minden mindegy alapelvvel nyugodtan lehet nyomás nélkül játszani és nyerni annyi meccset, amennyit sikerül. Brissett sokkal limitáltabb opciót nyújt persze mint Luck, szóval a győzelmeket nem ő, hanem Reich jelentheti. Jobb helyzetben van Brissett ahhoz képest, mint amikor legutóbb rábízták a csapatot, de ha megint olyan sokáig tartogatja a labdát és rendre a negyedik negyedben hozza a legrosszabb teljesítményt, akkor sokszor be fog kerülni a lejátszási listámba az I Should Be So Lucky. A várható középszerűség után én már 2020-21-re nyálazok, ahol bele lehet állítani a csapatot a földbe, illő módon Tank 4 Trevor (Lawrence), aztán ha lesz új franchise QB, akkor ő lehetőleg kibírja addig, míg felnő Marshall Manning.
(Höri)
Úgy néz ki, én leszek a legoptimistább, szerintem a Colts megnyerheti a csoportot. Nem feltétlenül azért, mert Brissett hirtelen elit lesz, de annyira mindenképp jó lehet, hogy egy jó edzői gárdával és egy amúgy remek csapattal hozzon kilenc győzelmet. A Colts nem lett rosszabb, mint a Jaguars vagy a Titans, és bár a Texans egyértelműen top irányítóval rendelkezik, ott Bill O’Brien bármikor elgáncsolhatja a csapatot.
(Renningan)
Ez a csapat túl jó ahhoz, hogy 1/1 legyen, de Luck nélkül nem hiszem, hogy rájátszás lesz ebből. Szerintem a középmezőnyben lesznek 6-8 győzelemmel.
(Jarred)
Nem lesznek playoffban így, mert Brissett nem akkora adalék a csapatnak, mint Luck, de nem is kell tartaniuk az 1/1-től. A coaching elég jó, hogy ezt el tudják kerülni, de azt viszont nehéz lehet feldolgozni, hogy az elit irányítójuk nélkül nem contender ez a csapat az AFC-ben,
(balentin)
Látjuk még valaha a pályán?
Az utóbbi évek visszatérései után én már nem veszem komolyan a visszavonulásokat. Ha úgy érzi bírja, én nagyon szívesen látnám őt ismét a pályán.
(chester)
Ha tippelnem kéne, akkor nem, de örülnék, ha Kurt Warnerhez hasonlóan visszatérne pár év múlva. Amennyiben ő is úgy érzi.
(katonadani)
Persze, már tavasszal ott lesz az XFL-ben, ahol a faterja a főnök :P #botrány Nyilvánvaló, hogy minden holtszezonban el fog kerülni még 2-3 évig a reaktiválása, mert mindig lesz QB-bajos csapat, de remélhetőleg ha visszatér, akkor ő Indybe, és nem egy másik franchise színeiben fog Super Bowlokat játszogatni.
(Höri)
Kevés dolog tud annyira megroppantani egy embert, mint a fájdalom. Pénze már most is van elég, csak szakmai oka lehet a visszatérésének és elképzelhető, hogy egy-két egészséges, kényelmes év után úgy dönt, hogy még egyszer megpróbálja. Örülnék neki, vele sokkal több a liga.
(Renningan)
Szerintem nem. Ez elég végleges döntésnek tűnt, ami nem a pillanat hevében született. Gondolom szeretne még tovább játszani, de felismerte, hogy az egészsége nem bírja tovább, és ez nem hiszem, hogy változna. Illetve az a mód, ahogyan a Colts szurkolók “búcsúztatták” őt, az még egy löketet adott annak, hogy ne akarjon visszatérni.
(Jarred)
Jelenleg az az erősebb érzésem, hogy neki ennyi volt, végleg szögre akasztja a sisakot és a stoplist, nem kockáztatja már többet az egészségét ezért a szenvedélyért. De igen, ott van az a szenvedély, ami nagyon nehezen fog kihunyni benne, és pont ez lehet az, ami pár év múlva “visszakényszeríti” a pályára. Úgy gondolom, hogy neki is egy múlhatatlan szerelem ez a sport, borzasztó lesz neki élnie nélküle, ki tudja meddig fogja bírni, hogy ne öltse magára újra valamelyik csapat szerelését.
(balentin)
[/ppp_patron_only]
Legfrissebb cikkeink
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Marketing tipp: ha katonadani véleményét a fizetős rész után teszed, több lesz a fizető vendég.
Anyatok a cikk fizetos mekkora parasztok vagytok na ezek utan plane nem kaptok forintot se szanalmas
Köszönjük a véleményed!
A dolog hátteréről többet megtudhatsz itt:
https://fuzovelkifele.com/2019/08/fuzovel-kifele-a-patreonon/
Én nem értem a dolgot Dani. Azt mondtátok, hogy olyan cikkek lesznek fizetősök, amik eddig nem voltak gyakoriak, tehát aki nem akar fizetni, az nem veszít semmit a mostaniból. De hát voltak régebben is ilyen kupaktanácsok vagy portrék. Ha Luck júliusban jelenti be a visszavonulást, akkor az a portré ugyanúgy megszületett volna, nemde?
Ha megnézed, akkor legutóbb januárban volt kupaktanács, előtte meg előző év áprilisában. A srácok ha jól értem most feljebb tekerték a fordulatszámot (félállás), cserébe remélik a támogatást.
Jogos. Valamiért úgy emlékeztem, hogy gyakoribbak ezek a kupaktanácsok. :) De a Luckos portrét szerintem nem kellett volna fizetősé tenni :D
Az elején még nyomtuk, de ha megnézed, 2018 tól kezdve valami 20 körüli portrénk jelent meg, vagyis még a havi egyet sem tudtuk tartani. Most tervek szerint havi 6-8 porténk/történelmi cikkünk is lehet azért, hogy ez az egész tényleg szolgáltatásként működjön.
És igazából ez a cél. Csak úgy jó kedvemből nem írtam volna meg Luckot, bármilyen szarul is hangzik, mert egyszerűen lett volna sokkal jobb dolgom. De a következő bő fél évben nagyon sokat fogok írni és remélem, hogy ennek meglesz a foganatja.
két év alatt volt összesen 7 kupaktanácsunk.
Portrék is voltak időközönként, amikor épp volt kedvünk/időnk. Lehet, hogy lett volna Luckról portré júliusban, de lehet, hogy nem lett volna. És ha lett volna, akkor is csak mondjuk egy héttel később.
Most leginkább azt vállaljuk, hogy minden hónapban minimum 16 extra nagycikket állítunk elő a facebook posztok, hírek, összefoglalók, beharangok, playoff rankingek és college foci mellett. A teljes tartalmas csomag ugyebár 15 dollár havonta, azaz kerekítve 1 dollár nagycikkenként, ami kerekítve 300 forintot jelent.
Logikus amit írsz és most már értem a rendszert. :) Nem lehet veletek olyan “üzletet kötni”, hogy nem fizet az ember, hanem ír egy cikket? Teszem azt, ha én Texans drukkerként a csapatról írok heti egyet, akkor bekerülhetek a High School kategóriába? :)
ha írsz heti egy nagycikket – nem csak Texans témában, megfelelő minőségben stb -, akkor beveszünk szerkesztőnek és láthatod ezeket a cikkeket is :D
a nagycikknek mekkora a terjedelme? pl. a galaxy 4 által közvetített meccsekről összefoglaló? :)
1000+ szó (néha elég 800). College összefoglalók lesznek, ráadásul ingyenesen :O
A Miami-Floridáról nem volt :D
ez így van, de most hétfőn már lesz :)
Igazad van, ritka nagy taplóság. Nem is értem, hogy hogyan van pofátok pénzt kérni egy olyan dologért amiért dolgoztatok a saját szabadidőtökben? Javaslok egy kis matekot is, havi 8$ átváltva kb 2400 Ft, és ha úgy számoljuk, hogy minden hónap február lenne (28 nap) akkor is ~ 85 Ft egy napra. Na most ha ezt sokallod, tessék, gyűjts anyagot, szerezz pár barátot és kezd el te is az írást, legalább lesz konkurencia. De aztán kérném a napi 10 cikkemet!
Először is a parasztok nevében is kikérem azt, hogy a magadfajta primitív állatokhoz hasonlítsad őket.
Másodszor pedig igen, fizetős a cikk. Ha el akarod olvasni perkálsz és megnézed, ha neked nem ér ennyit, akkor szevasz. A szánalmas az, amikor elvárod, hogy más ingyen rád áldozza az idejét, csak azért, hogy te jól szórakozhass.
Tehát amúgy sem támogattál volna minket, de most meg aztán pláne. Basszus, egy hajszálon múlt :'(
“A cikkek 90+ százaléka továbbra is ingyenes.”
Persze… hülyének nézitek a saját olvasóitokat!
A legutóbbi 10 megjelent írásból 8 ingyenes, de most holtszezon van. Szezon alatt beharangozók, összefoglalók, rankingek, podcastek, meg egy rakat hír lesz, megüti majd az lazán a 90%-ot szerintem.
És még lesz ma minimum két hír, az már 12-ből 10 :D
havi 16 cikk lesz fizetős (ha nagyon jót megyünk, akkor plusz 1-2-3). Az utóbbi hónapokban megírtunk havi 170+ hírt/rövid érdekességet, ami ugye nem lesz fizetős továbbra sem. Már ezzel meglenne a 90+ százalék, és akkor az összefoglalók, beharangozók, playoff rankingek, podcastek még sehol sincsenek.
Nem néznek hülyének senkit. De sajnos egyes olvasók hozzászólása az írójukat is minősíti…
Számomra döbbenetes ez a sok hülye ember és a retardált kommentjeik a bevezetett patreonos rendszer miatt… baromi nagy rajongói lehetettek az oldalnak eddig is ha nem vagytok képesek felfogni h nem tudják a srácok ezt szívszerelemből tovább ingyen csinálni. amíg ingyenes volt minden addig az volt a baj h “átvett cikk” meg pats haterek meg tököm tudja, most meg az a probléma elvárnának vmiféle javadalmazást…
Szemlélet tágítás céljából javaslom h ismerkedjetek az pl. a The Athletic c. online sportújság rendszerével ami teljes egészében fizetős
Keep it up FK!
köszönjük a támogatást :) figuratively és literally is :)
No offense az Athleticnél profi újságírók (is) dolgoznak, a különböző sportok tudorai. Ők havonta max 10-t kérnek el és nem csak NFL van benne. Olyan mintha egy honi labdarúgó csapatot hasonlítanál a Barcához vagy a Liverpoolhoz.
A foci nem jó példa mert ott tényleg lehet nullából jó eredményt kihozni.
Míg az “újságírásnál” sokat számít az anyagi háttér.
Az Athletic-nál egy-egy szerző alá bedolgozik több ember is.
Insider,elemző,stb.
Míg ugye ezeket a feladatokat KD-ék maguk csinálják egyedül.
Szerintem pont hogy jó példa, mivel a struktúrális különbségek teljesen fellelhetőek. Piacképesség, érték, eredmények, színvonal stb.
Btw a fociban sem lehet nullából jó eredményt elérni, millióból 1 kiugró eredmény, de annak is akadémiai, gazdasági előzménye van (amit nulláról nehéz megteremteni).
Az Athleticnél profikat fizetsz meg, itt lelkes fanatikusokat. Daniéknak is vannak insiderei (twitter) stb. Ez nem negatívum, nem kritika mielőtt. Szerintem hosszú távon nem fog működni, Magyarországról beszélünk. Akit érdekel a magasabb foci, tud angolul, máshol veszi.
(csak zárójelesen: Ha ez számít (és nem vagyok benne biztos, hogy igen), én három évig dolgoztam az ország legolvasottabb lapjánál, konkrétan az összes rovatban, és közel egy évig a sportban (rendszeresen tudósítottam, riportokat és interjúkat csináltam belföldön és külföldön) és most is mehetnék szinte bárhová, ha egy újságírói karrier lenne a cél (az fk-t leszámítva nem az).
Egy angol nyelvterületen egy ilyen kaliberű oldal lazán ellene a hirdetésekből, az USA-ban millió van, csak győzze az ember válogatni. Két jelentős különbség van: nincsenek belsős infóink, csak amik publikusak, illetve nem tudunk riportokat/interjúkat készíteni a távolság miatt. Most hogy mennyire szakértőek kint az újságírók, azon lehet vitatkozni – ha például a fizetési sapkáról vagy egy szerződés értelmezéséről van szó, tízből kilenc pont annyira ért hozzá, mint amilyen a matektudása volt a középiskolában.
Nincs kétségem afelől, hogy van abszolút csúcs, prémium kontent angol nyelven, amit óriási költségvetéssel dolgozó újságok, újságírók stb állít elő, mert megvan rá a keretük. de ezekből nagyon kevés van, és akit ez érdekel, annak nagyon benne kell szvsz lenni a fociban. Én nem látom az óriási különbséget egy átlagos amerikai újság és köztünk, és talán a lelkes fanatikusoknál is komolyabb szintet képviselünk. De lehet, csak én gondolom így és full nem így van :D
majd kiderül, de úgy gondolom, hogy tudunk olyan minőségi tartalmat előállítani magyar nyelven, amire érdemes áldozni)
Igenis számít, de azért jó pár emberben megmaradtak a cikkek helyesírási hibái, a forma, a fogalmazás, a stílus. Ezek még pár hónapja is problémák voltak. Hogy az emberben olyan érzés van “ezt mintha olvastam már volna máshol”. Nem véletlen vagytok több fronton is támadva (talán jogosan, talán nem). Btw az NSO-nál is állítólag vannak újságírók, aztán az sem szint :D. Amúgy a fizetési sapka pont egy nagyon demagóg dolog, mert újságírók, nem matekszakkörösök voltak. Arra majd a havert küldik rá, gondolom köztetek is van 2-3 ember, aki ezt nagyon vágja. Ha az Athletic 10 dolláros és a ti 15 dolláros csomagot nézem, lelkes amatőr. Ez nem sértés. Én speciel nem érzem azt, hogy megérné (ha már van annyi eszem hogy viszonyítok árakat és szolgáltatást). Olyan kicsi piacot próbáltok lefedni (nem tud angolul, megszokta a FK-t), ami egy idő után el fog halni.
A legtöbb újságnál, ha megteheti, akkor 4-5-10 lektort fizet, akik azonnal ellenőrzik a cikkeket. Sajnos ez nálunk nem fér bele (az Indexnél sem volt erre nagyon sokáig keret), így akaratlanul is maradhatnak elütések. Kellemetlen persze, de ez sajnos ezzel jár (én ugye nálunk nem mindenki újságíró, így vannak mondjuk formai vagy stílusbeli hibák, de hát ez akkor is előfordul, ha mindenki profi, nem szerethet mindenki ugyanazt).
Az meg, hogy olvastál már valami hasonlót valahol nem feltétlenül véletlen, ha sokat olvasol. Mivel én szinte állandóan ezt csinálom, még sok kommentben is van olyan érzésem, hogy ezt valahol, akár egy redittezőtől már olvastam. Hacsak nem sima breaking cucc, ami most derült ki, akkor elég nehéz újat mutatni.
De ez nem csak NFL-lel van is, bármilyen témában, legyen az mondjuk tudomány (én pl fizikus vagyok), ha benne vagy és követed, és tudsz oroszul vagy angolul (én igen), akkor egy magyar újság, hacsak nem saját tanulmánnyal jön, nem fog neked sok újat mondani. És emiatt talán nem is olvasod őket.
Az, hogy magyarul van NFL-tartalom, az egy kényelmi dolog, ha pedig még többnyire színvonalas is, akkor az csak ráadás. Ettől függetlenül a piac, ahogy te is mondod, tényleg nagyon kicsi, és lehet, hogy erre semmilyen körülmények között nem lehet nyereséges vállalkozást építeni.
Egyébként: ha nem 15, hanem csak 5 dollár lenne a csomag, akkor megérné? Mert nekem az jött le eddig, hogy maga a magyar tartalomért való fizetés az, amit nem tartasz reálisnak.
(aki azzal támad, hogy copyzok, az nyugodtan keresse meg azt a cikket és küldje el nekem :D hadd lássam én is
)
Szerintem ha 5-10 közötti tartományban szabtátok volna meg, már csak mint kényelmi díjként is gondolkodtam volna rajta. Mondom ezt PFF, Athletic és egyéb twitter tagok követése mellett. Mondjuk ha meglesz a havi 1000$ akkor lényegtelen mit írok :D. Ugye mindennek az az ára, amit fizetnek érte. De marketing ügyileg a sok kicsit, mondjuk 6 hónap múlva, megemelhetitek 3-4 dollárral. Ha van 200 ember, aki beleteszi az 5 dollárt és 6 hónapig előfizet, tetszik neki akkor az emelést le fogja szarni, kb 30% (maximum) vándorol el.
vehetsz olcsóbb csomagot a patreonban a sokkallod a 15 usd-d :)
mondjuk a 10-15 között nincs nagy különbség, egy korsó kézműves sör ára kb :D az 5 és 15 között már nagyobb a difi, ha szerinted a mostani 15 ös csomag 5-öt ér és lejjebb, akkor megértem, hogy nem fizetsz elő. Ha csak 5 dollár a különbözet, akkor, ahogy egy fantasys spanom szokta mondani, ezen már ne múljon :D
Ha belegondolok, hogy mennyit fizetek PFF-re, Gamepassre stb, akkor ez a 15 nekem nem tűnik soknak, főleg, hogy ebből weboldalfejlesztést, tippjátékot stb is akarunk majd fejleszteni hosszú távon. Persze meg tudom azt is érteni, ha szerinted vagy mások szerint sok, de tényleg szeretnénk ezt annyira jól csinálni és annyira sokat nyújtani, amennyire csak tőlünk telik, ahhoz pedig muszáj némi forrást beszereznónk :D
Az meg, hogy mit mondasz, abszolút lényeges, még ha nem is értünk egyet feltétlen. Ebből is tanulunk – ismeretlen ez a terep, ki kell tapasztalni. De egyelőre biztatónak tűnik :)
Feleslegesen rinyálnak szerintem,mert alapvetően nem a húzótartalmakat tettétek monetizáció függővé.
Csodálkoznék ha az olvasók többsége nem 40 alatti lenne.
A 40 alattiak meg inkább impulzus fogyasztók az interneten,szóval nagyobb az elérése egy 6 soros hírnek,mint egy 4 oldalas cikknek.
Arról nem is beszélve,hogy a közvetlenebb hangnem miatt szívesebben is olvassák.
Értem mire célzol és igazad is van, de én nem arra gondoltam h Athletic = Fk! (legalabbis még :) )
Hanem, hogy az elmúlt években kialakult egy tendencia az online újságírásban legyen az bármilyen témájú, sport vagy politika vagy tudomány, mi szerint már nem adják ingyen a teljes tartalmat ingyen, hanem vagy teljesen fizetős a rendszer (lsd Athletic), vagy ingyen csak a kisebb cikkek érhetőek el, ellenben a nagyobb ívű anyagok fizetősek, vagy esetleg havonta csak korlátozott mennyiségű cikket tudsz ingyen elolvasni az x-edik már fizető.
Szóval nyilván Daniék se a spanyol viaszt találták fel, hanem már egy elterjedt piaci modellt használnak kvázi saját igényekre szabva. Ez van, én elhiszem h sokak nem örülnek, hogy a kedven NFL-s híroldalukon már nem érhető el minden csak ha fizetnek érte, de a szerkesztők részéről teljesen érthető a dolog és azt is látni kell, hogy nem vmi egyedi, elvadult ötletről van szó, hanem tendencia az online újságírásban
Nem akarok én vitát generálni meg belefolyni túlságosan a mostani helyzetbe, de valahogy azokat is megértem akik nem nagyon örülnek a patreon-os rendszert. Az alapját az egésznek megértem, szinte száz százalék, hogy én is támogatni foglak titeket valamilyen csomaggal, de én teljesen máshogy képzeltem el, és lehet azok is akik kevésbé örülnek az új rendszernek. Biztos, hogy rossz látni (mint ahogy én látom most) hogy van egy cikk az oldalon, ramegy az ember, elolvassa a a bevezetőt, és utána megjelenik egy fizess tábla. Mint mondtam, megértem a dolog előzményét, és drukkolok hogy tudjátok jó sokáig csinálni ezt, akár főállásban is, de lehet szerencsésebb lenne, ha az adott fizetős cikk csak annak jelenne meg, aki az adott csomagra elő van fizetve, nem mindenkinek, ha ezt egyáltalán meg lehet oldani. (Én pl így képzeltem el, aki nem fizet annak ott vannak az alapok, mint eddig, a patreonoknak meg különböző szintenként jelennek meg a plussz dolgok) Nem bántásból mondom, drukkolok nektek, csak meg mondom én megértem a másik tábort is( persze csak azt a részét akik normálisan leírják a véleményüket, azokat nem akik hisztiznek hogy fizetős az oldal)
“Biztos, hogy rossz látni (mint ahogy én látom most) hogy van egy cikk az
oldalon, ramegy az ember, elolvassa a a bevezetőt, és utána megjelenik
egy fizess tábla”
De akkor hol marad a marketing? Látni kell, hogy mai világunk sajnos így működik! Nem elitélve az FK-t!
No emberek, mi lenne ha beszélnénk amúgy Luckról? :D
Luckról: szerintem nagy sokrétű a felelősség, és abból még a legkisebb, hogy nem tudtak támadófalat húzni elé, nem ők az egyetlen csapat, amelyik évek óta küzdd ezzel, bár tény, hogy legalább próbálkozni illett volna. De ha már nincs rendes fal, akkor miért erőltették ezt a 7 lépéses dropback passzokat, na az már komoly dilettantizmus. Reich alatt kapásból átálltak egy gyorsabb passzos játékra, lám, már jobban nézett ki a korábban bottom 5-ös egység (meg persze Nelson is megdobta). A legcsúnyább mégis az, hogy sérülten is játszatták, ráadásul még csak nem is próbálták limitálni.
Fütyülés: az az érdekes, hogy ha Luck kihagyja a szezont lábadozás miatt, majd a szezon végén azt mondja, hogy bocsi, nem bírom, senki nem fütyült volna. Így most egy nagyon reményteljes szezon előtt, totál váratlanul ez csúnya arcul csapás volt a szurkolóknak, amire valahol érthető a reakció, ettől függetlenül Luck semmit nem érdemelt belőle, és remélhetőleg kap majd egy szép búcsút.
Colts: én nem tartom kizártnak, hogy így is nyerik a csoportot, nagyon szoros lesz idén az AFC South. Brisett egy korrekt back up, Reich nagyon jól mutatkozott be, a csapat szépen épül, míg a riválisoknak mind van olyan csapat része, amin elmehet a szezon.
A fütyüléssel kapcsolatban igazad van. Luck nem érdemelte meg (igaz olyan ismerősöm szerint aki kint volt, a túlnyomó többség nem fütyült).
A Colts fórumon megjelenő vélemények alapján a legtöbben úgy érzik, hogy Luck becsapta őket. Végig arról volt szó, hogy nem komoly a sérülése, ő is azt nyilatkozta hogy a szezon-kezdetre készen akar állni. aztán a Bears elleni meccs előtt a stadionban dobálgat, láthatóan fájdalommentesen mozog, majd jön Schefter… Luck nem akart becsapni senkit, de végül nagyon rosszul sült el a dolog. Tehát igazából a visszavonulás módja bánt pár szurkolót, a visszavonulást magát a legtöbben megértik.
Pletykálják, hogy a Colts azért volt ennyire nagyvonalú Luck-al, mert bíznak benne, hogy meggondolja magát és visszatér, bár Luck ismerősei szerint ez nagyon meglepő lenne (mondjuk úgy valószínűtlen).
Kiváló szakértők és remek írók vagytok, de üzleti érzéketek az nincs. Beszélhettetek volna valaki hozzáértővel mielőtt ekkora faszságot csináltok mint ez a tarhálás. Aprópénzre váltjátok a tehetségeteket. Ebben az oldalban sokkal több volt. Ráadásul konkurenciátok sincs. KINEK JÓ AZ, HOGY SOKKAL KEVESEBB EMBERHEZ JUT EL AZ ÍRÁSOTOK? És akkor még nem is beszélve arról, hogy a befolyt pénzből meg flagfociztok meg kandallóztok… BRAVO!
Kérlek, mondd el a tökéletes és kivitelezhető megoldást, amiből meg tudunk élni és mindenkinek jó lesz. Ígérem, megpróbáljuk megvalósítani.
Sziasztok
Minden napom a FK val kezdődik és azzal is végződik , elolvasok mindent , a kommentekkel együtt ( még a Fetykéét is :D ) , imádom , szeretem , napi rutin jó pár éve.
Nézegettem a csomagokat , ami engem érdekelne az évi 100e (30$/m). Ez nekem sok , jobban mondva sokallom az ár / érték arányt.
De a lényegre térve :
– tökéletesem megértem azokat akik ezt nem támogatásként ( ahogy reklámozva van ) hanem kvázi fizetős oldalra áttérésként élik meg ezt a váltást.
– rettentően bosszant engem is , hogy belekezdek egy cikk olvasásába , de nem olvashatom végig mivel nem vagyok patron jelenleg.
-az még jobban zavar , hogy mostanság olyan ” szerkesztők ” is hallatják magukat akik eddig alvó ügynökök voltak , egy kezemen meg tudom számolni azokat aki az utóbbi mondjuk 2 évben érdemben itt valamit is alkottak.
Hogy mi lenne a legjobb megoldás ? Nem tudom nektek mit jelent a jó !? Ha meg akartok élni ebből akkor valami ilyesmi ( habár én ebben erőssen kételkedem , ahogy ti is írtátok nagyon kevesen élnek ma meg az amcsifociból itthon ), ha marad a hobbi amiért kezdtétek gondolom akkor nagyon nem ez , minden hobbira idő kell , amit a családtól kell elvenni legyen az FK vagy vitorlázás mondjuk.
Megoldás lehetne szerintem egy komolyabb platformhoz csatlakozni ahol fizetnek is , pl 120yard itthon .
Őszintén remélem h bejön a számításotok habár erre én még középtávon se látok esélyt ebbe a rendszerbe. Cáfoljatok rám kérlek :)
Te melyik szerkesztőrr gondoltál aki alvó ügynök volt és most hallatja a hangját? Aki itt megszólaltak azok mind irtozatos munkát tettek az FKba. 3-4 évig folyamatosan és ezért semmit nem vártak el (max a kommentelőktöl néha egy kis tiszteletet). Az elmúlt 6 hónapban valóban Dani és Józsi írja a cikkek 90%át de az ő álmukért jött létre a patreon is hogy ők félállásban nyomhassál. De az hogy egy kb 100 fős blogból mára ez megvalósult rengeteg szerkesztő munkája. Mellesleg ott a podcastek, magazin, fantasy ligák managelese stb. Szerintem mindenkinek joga van magáénak érezni ezt az egészet azok kozul akik felszolaltak (bár még mindig nem tom kire gondolsz). Az h a patreonbol befolyt osszeg pedig hova kerul természetesen a jelenlegi munka mennyiségét fogja tükrözni és jó helyen lesz Daniéknál.
“még a Fetykéét is :D ”
Még szép! Messze én írom a legjobb kommenteket! :D És még önuralmat is fejlesztenek. :DDD
Őőőőőő, izéééé, khm… Főleg az önuralmat… és természetesen nagyon jól áll neked a szerénység. ;)
Azért hagyja kiemelt alkalmakra.
Kár, hogy csak ápvótolni lehet, de röhögős reakció nincs. :D
Kipróbáltunk már szinte mindent, beszéltünk szakértőkkel, PR-osokkal stb és semmi nem működött. Nem mintha ez olyan egyedi dolog lenne, az NFL-ből elég macerás megélni Magyarországon :D
Egyébként ha a számokat nézzük, akkor havi mondjuk 20 nagycikkünk olvasottsága fog csökkenni mondjuk, amivel nagyjából 60 ezer kattintást veszítünk, miközben az összes többi cikk 1 millió fölötti kattintást hoz havi szinten. Amivel pont úgy nem megyünk semmire, hisz ez egy rétegsport, rétegközönséggel, így kvázi ez az egyetlen út (mi már csak tudjuk, minden mást kipróbáltunk)
Miután Magyarországon egyetlen, önmagát eltartani képes sajtótermék nincs, ezért aligha hiszem, hogy létezik az, amit itt lebegtetsz.
A fiúk tettek egy utolsó, kétségbeesett kísérletet (nevezhetjük nyugodtan annak) arra, hogy valahogy összeegyeztethessék az életüket és az FK-t (amit hívhatunk szerelmüknek). Nagyon helyesen tették! Inkább most derüljön ki, hogy ha nincs ennek értelme és létjogosultsága hazánkban, minthogy beletoljanak még pár évet az életükből teljesen értelmetlenül, mint tette azt Luck a focival, ha már egyébként is róla szól a cikk.
Ez az egyetlen magyar nyelvű oldal, ami amerikai focival foglalkozik. Nagyon sokan szeretik itthon az NFL-t, és évről évre népszerűbb. Az a sok ember mind idejön tájékozódni. A többi sajtótermék is létezik valahogy, még olyan is, amit nem olvasnak ennyien. Hogyan?? Állami pénzből? Akkor menjetek, azt kérjetek állambácsitól! Tényleg az az egyetlen megoldás, hogy megsarcoljátok az olvasóitokat? Tényleg?? De még ha így is van: nézzetek már szét ezen a tetves oldalon!! Ezért akartok ti pénzt kérni?? Ti nagyon fordítva ültök azon a bizonyos lovon…..
Nagyon jól ráéreztél! Vagy állami pénzből vagy valamilyen külföldi alapítvány támogatásából élősködik ma Magyarországon minden sajtótermék. Daniék nem ezt az utat szeretnék választani. Lehet, ha kérnek pénzt kapnak is az államtól vagy mástól, de tudod nagyon jól, hogy annak is ára van. Sokkal nagyobb felzúdulás lenne itt, ha holnaptól narancs vagy szivárványos háttérrel jelenne meg az oldal természetesen az ezekkel együtt járó dolgokkal együtt.
Egyébként pedig hiszti helyett tedd le a nagyszerű és bombabiztos üzleti modelledet az asztalra, és ha az olyan jó, akkor biztosan megcsinálják az oldal szerkesztői és még meg is köszönik neked.
Kritizálni könnyű. Segíts a megoldásban és mindenki boldog lesz hidd el!
Ha NFL-ről van szó nem teljesen kurva mindegy, hogy állami pénz vagy nem? Majd cenzúrázzák, hogy mit lehet leírni Luckról vagy mit nem??
Nem hiszem, hogy nekem kéne megoldanom ezt a problémát, én egyszerü vendéglátós vagyok, nem értek hozzá…de azért véleményem lehet. Vagy mostantól csak üzletemberek írjanak?? Más már nem írhatja le, amit gondol??
De tudjátok mit? Már így is túl sok időmet basztam el rátok. Szevasztok!
Jó szórakozást a gittegyletnek!
Ahhoz képest, hogy nem értesz hozzá, elég magabiztosan azzal kezdted az első mai hozzászólásodat, hogy a szerkesztőknek semmi üzleti érzékük nincs. Aztán kiderült, hogy a tiéd is kimerül annyiban, hogy ami most van az sz.r, mert napi 1 cikkért fizetni kell(ene) és a többii hiába van/lesz ezentúl is ingyen, az nem elég. Hát mit mondjak! Ezért valóban kár volt ennyi idődet elpocsékolni szerintem is.
A szakember az szakember, még ha szar is…
Amúgy ahányan olvassák az oldalt nem hiszem el, hogy bárkinek gondot okozna a legalacsonyabb összeget fixbe berakni. Havi 2 dollár = 2 sör vagy fel doboz cigi ára, szerintem senkinek nem döntené be a havi költségvetését. Amúgy itthon mindenki mindent ingyen akar, ami a neten van, pedig azért is fizet…
Ne nevezzük már sarcnak, hogy valaki szeretne valamit kapni a munkájáért. Feltételezem, Te sem ingyen dolgozol.
Semmi gondom nincs a részleges fizetőssé válással, szerintem ez egy teljesen korrekt módja az önfinaszírozásnak. Viszont felhasználóbarátabb lenne, ha egy kis kulccsal/lakattal a cikk mellett, vagy valamilyen ikonnal jeleznétek a patreon-cikkeket. Eléggé frusztráló megnyitni valamit úgy, hogy az ember csak egy bekezdést tud belőle elolvasni.
Ez is egy érdekes felvetés, köszi.(csak ahogy fentebb, úgy ez is technikai kérdés, de ötletnek nem rossz)
Ez nem nagy tech, csak rávágsz egy kis lakatot a kirakott kép valamelyik sarkába.
Én megpróbálnék támogatást kérni az NFL-től.Szerintem egy 13 milliós piac lefedése megérne nekik 10-20 ezer $-t éves szinten.Észre sem vennék.
Én értem miért lett részben fizetős az oldal és miért ilyen formában.
Azt viszont sajnálkozva látom, hogy nincs olyan szint, ami nekem megfelelne. Hogy is mondjam, a szolgáltatási csomagok nem az igényeim szerint vannak összerakva. Persze, nem lehet mindenkinek jó.
Nem FK rajongó vagyok, csak szimpla FK olvasó, aki szereti az NFL-t. Ez azt jelenti, hogy bizony voltak olyan kontentek, amelyeket a múltban (is) kihagytam. Részemről vannak olyan szolgáltatások, amiket megvennék, de ugyanabban a csomagban olyanok is, amikre nem tartok igényt. Így egyenlőre nem érzem, hogy én a felkínált szolgáltatást meg szeretném adott összegért venni, mert mellette számomra sok az érdekteklen ajánlatot tartalmaz. Jobb lenne, ha én válogathatnám össze, hogy miért fizetek, de gondolom ez technikai és könyvelési okból komplikált lenne.
Tehát hezitálok, egyenlőre nem döntöttem. Ebben sajnálatosan benne van az is, hogy esetleg leszokom az FK fogyasztásáról.
Minden esetre remélem, hogy bejön a tervetek.
Ez egy nagyon jó és érdekes felvetés. Sajnos technikailag nem tudom, hogy lehetne kivitelezni, de tetszik. És köszi :)
Igen, ez az összeválogatós opció tényleg tök jó lenne, ha működhetne! :)
Engem pl. az extra tartalmakból a Playbook-cikkek érdekelnének talán legjobban, de a 15$ (+ ÁFA) túl sok nekem, így szerintem marad a 4 vagy 8$-os csomag szakmázós cikkek nélkül… :(
Nézem a temérdek kommentet és némelyiket nagyon nem értem.
A “miért nem ingyenes”-eket alapból, mert ugyebár ingyen élet nincs. Valakinek valamilyen formában fizetnie kell azért, hogy valaki információt közöljön a neten. Ez alól a közösségi oldalak a kivételek, de a blogok is alapvetően azért jönnek létre, hogy a szerző/k egy idő után ebből szeretnének megélni. Abszurd a feltételezés, hogy egy professzionálissá nőtt, napi 10 cikket készítő oldal ingyen működjön.
A piaci eltérésekre alapozott azon érvelések, hogy egy nem angolul készített produktum nem életképes azért mókásak, mert bár ez egy jelenleg valóban felettébb kicsi piac, nagyjából pártízezer, legfeljebb százvalahányezer érdeklődővel, attól még ebből is meg lehet élni, legfeljebb az a kérdés, hogy a szerzők mivel érik be. Nyilván nem fognak annyit keresni vele, mint egy angol nyelvű portál(bár ők meg a piaci túlkínálat miatt vannak szarban), de ahogy a sport1 is megtalálta benne az üzletet, hogy magyarul pofázzanak a nagyérdeműnek, úgy az FK-nak is meglesz/meg van a piaca. Nem ebből fognak meggazdagodni, de képesek lesznek finanszírozni a hobbijukat.
Állami forrást váni egy magát nemzeti jelzővel illető kormánytól egy nemzeten kívüli sportágra fogalmazzunk úgy, hogy szokatlan, bár nem rendkívüli. Azonban ehhez ideológiai elkötelezettség, lojalitás és kapcsolatok a belépő, ahhoz meg az FK alkotói túl semlegesek és a kommentekből leszűrhetően túl sokszínűek, hogy eséllyel próbálkozhassanak.
Az előre megjelölése a fizetős oldalaknak, vagy eleve ne jelenjen meg a nem fizetőknek a fizetett tartalom nevetséges felvetések. Ez kb. olyan, mint ha azt várnád el egy kereskedelmi cégtől, hogy ne tegye ki a pultra a számodra drága árut, mert irritál, hogy nem tudod megvenni, miközben nagyon is szeretnéd. Na, ne máááá…
Garay kolléga felvetése nagyon életszerű, számos szolgáltató megadja az esélyt a vásárlónak, hogy ő válogathassa ki a kínálatból, miért fizessen, más kérdés, hogy az árukapcsolás általában náluk is szerepel a csomagokban, mert vannak olyan szolgáltatások, amiket általában nem sokan szeretnének, de a szolgáltatás működtetéséhez elengedhetetlenek, tehát időt, energiát, következésképp pénzt igényelnek, amit valahogy meg kell fizettetni a vásárlóval, hogy a szolgáltatás működhessen. Kényszerpálya. Vagy átver a szolgáltató(ez a jellemző), vagy őszinte és a belátásodra apellál(ritkább és elvétve sikeres).
Cetereum censeo ez jó döntés volt.
a beharangozók és elemzések is patreonosok lesznek?
A beharangozok nem. A playbook cikkek igen.