Connect with us

NCAA

College Football ’19 – Week 6

Itt az október, ezzel együtt pedig sokasodnak az egyetemi foci szuperrangadói! Ahogy megszokhattuk, úgy ezúttal is két meccset láthatunk majd élőben a Galaxy4 képernyőin, ezekre hozunk egy kis kitekintőt. Persze a TV-s mérkőzéseken túl is van élet, nem feledkezünk meg a többi izgalmas párharcól sem!

West Virginia Mountaineers vs #11 Texas Longhorns – szeptember 5., 21:30 – Galaxy4 (élő)

Ha nem is a legnagyobb, de elég pikáns rangadóval veszi kezdetét a focimaraton a Galaxy4-en, ahol a Texas a tavalyi 42-41-es vereségét próbálja majd megbosszulni idegenben a West Virginia ellen. Fontos lesz ez a meccs abból a szempontból, hogy a Longhorns életben tartsa a (halvány) reményét a playoffért és kellő lendülettel vághasson neki a jövő heti Okalhoma elleni szuperrangadónak. A mérkőzés végkimeneteléhez azonban a Mountaineersnek is lesz egy-két szava, amely bár volt már közelebb erőben a Texashoz, a hazai pálya és az underdogok kvázi esélytelenségének nyugalma mellette szól. A West Virginiának itt nincs most akkora veszíteni valója, ellenben a Texasszal, ahol bőven akadnak hiányzók is.

Támadóoldalon az egyik legnagyobb hiányzó a sztárelkapó Collin Johnson lehet, akit igyekeznek jegelni a Sooners elleni meccsig, abban bízva, hogy ezt a meccset majd a földön meg tudják nyerni Ingrammel, Ehlingerrel és a többiekkel. Persze, ott van még Devin Duvernay, aki óriási és egyben üde meglepetése a texasi támadósornak, és lehet tömni labdákkal úgy, hogy mozogjanak a láncok. A WVU védelmének tehát fel van adva a lecke, ha meg akarja fogni azt a Longhornst, amelyik 41,8 pontot átlagol meccsenként. A vendégek lelassításának kulcsa a front7 kezében van, amelynek egy nagyon jó texasi támadófalat kell úgy meccselniük, hogy kényelmetlen legyen támadniuk. A testvérpár Darius és Dante Stills nagyon jó neveknek számítanak a védőfalban, illetve a linebacker sorba is egy olyan név érkezik (eltiltásból) az ex-alabamai VanDarius Cowan személyében, aki minőségi játékot képvisel. Izgalmas lesz megnézni, mire mennek majd Herman sokrétű támadósorával.

Ha a West Virginiánál van a labda, akkor is láthatunk majd nagyon érdekes dolgokat, hiszen Neal Brown főedző és egyben támadókoordinátor személye garancia a látványos támadójátékra. Az irányító Austin Kendall korábban az Oklahomán pallérozódott és hozott el olyan dolgokat, ami után csettinteni tudunk. A támadósor erőssége viszont messze nem képvisel olyan színvonalat, mint a Texasé, de egyelőre az építkezés teljesen más fázisában tartanak, mint a vendégek. Mindezek ellenére, a redshirt freshman Sam James remeklése az elkapósorban, illetve Kennedy McKoy futójátéka is kellemes színfoltja a támadósornak. Nagy kérdés, hogy hogyan szeretnék majd megfogni a Longhorns védelmét, amely futás ellen nagyon magabiztos, passz ellen viszont bőven akadnak problémái. Főleg úgy, hogy a legjobb cornerbackjük, Jalen Green is távol marad, de DeMarvion Overshown és Caden Sterns is hiányozni fog a defensive backek közül. A támadási felület tehát adott, kérdés, mennyire tudja majd a saját játékát játszani a WVU, illetve mennyire fogja uralni a tempót és az órát a Texas, amit ha sikeresen tesz, nem sok esélye lesz a hazaiaknak.

 

#4 Ohio State Buckeyes vs #25 Michigan State Spartans – szeptember 6., 01:30 – Galaxy4 (élő)

Előbb rangadó a BIG 12-ben, majd óriásderbi a Big Tenben is. Hazai környezetben folytathatja bajnoki menetelését a Ryan Day vezette Buckeyes, amely egyelőre nem úgy fest, mint az a csapat, amelyet a döntőig fel lehetne tartóztatni. Ezt a mondatot akarja majd megcáfolni a Spartans, amely ellen nem egyszerű soha egyik csapat dolga sem.

Az ország egyik legjobb és legkiegyensúlyozottabb támadóegységét vezeti a Georgiáról transferelt Justin Fields, aki eddig ihletett formában játszik és megérdemelten van ott a neve a fő Heisman-esélyesek között. De nem csak az övé, hanem JK Dobbinsé is, aki 654 futott yardjával (7,1 YPC) a második helyen áll a kategóriában, ha az egész első osztályt nézzük. Legtöbb szó kettejükről esik, ha a legnagyobb sztárokat emlegetik, de ne feledjük el, hogy mindkettejük sikerességét alapjaiban határozza meg a támadófal szereplése. Rájuk pedig eddig nem lehetett panasz, jó dolgozott a fal, és a sémát is úgy alakította Day, hogy olajozottan működjön az egész támadóegység. Most viszont nagy falattal találják magukat szemben, és nem is feltétlenül a Michigan State emberállománya miatt, hanem Mark Dantonio mester védelmi felfogása és koncepciója miatt. Persze, a Kenny Willekes-Reaquan Williams-Joe Bachie-David Dowell fémjelezte védelemben hemzsegnek az átlagon felüli tehetségű játékosok, az igazi fűszert viszont Dantonio viszi a siker receptjébe. Ebben bízhat ezúttal is a Michigan State, mert ha csak szimplán a Buckeyes offense vs Spartans defense tehetségbeli párharcát nézzük, akkor a hazaiak oldalára billen a mérleg nyelve.

A helyzet pedig hasonló akkor is, ha az Ohio State védelmét és a Michigan State támadósorát vizsgáljuk, annyi különbséggel, hogy itt még nagyobbra nyílik az olló. Amerre csak nézünk, szupersztárok hemzsegnek a Buckeyes védelmében, elég csak az 1/1-es aspiráns Chase Youngra (5 meccs – 8 sack) vagy éppen az ország jelenleg legmagasabban jegyzett cornerére, Jeff Okudah-ra gondolni, és akkor tényleg csak a top10-es tehetségekről ejtettünk szót. Ez a védelem viszont nem csak egyénileg, hanem egység szinten is kiemelkedő, akár a passz elleni-, akár a futás elleni védekezést nézzük. Ami pedig a Sparty offense-t illeti, a futójáték nem különösebben kiemelkedő, ráadásul a futó Connor Heyward el is hagyta a csapatot és transferelni akar, amivel ha nem is nagyban, de gyengült az Elijah Collins (413 futott yard) vezette egység. Azzal pedig, ha elveszi a futást a Buckeyes a Spartanstól, akkor Brian Lewerke-re és a passzjátékra hárul a mérkőzés megmentése. Ez pedig nem jelent megnyugtató helyzetet, bár idénre az irányítónak sikerült sokat javítania a hibáin, de az ellenfél hátsó egysége (Wade-Fuller-White-Arnette-Okudah) bőven felül tudja múlni azt, amit Lewerke és a Michigan State elkapói (Stewart-White-Seybert-Hayes-Dotson) tudnak hozni a passzjátékban.

  

A forduló további érdekes mérkőzései:

#5 LSU Tigers vs Utah State Aggies – szeptember 5., 18:00

#19 Michigan Wolverines vs #14 Iowa Hawkeyes –  szeptember 5., 18:00

#10 Florida Gators vs #7 Auburn Tigers – szeptember 5., 21:30

#13 Oregon Ducks vs California Golden Bears – szeptember 6., 02:00

Stanford Cardinal vs #15 Washington Huskies – szeptember 6., 04:30

  

Összefoglaló az ötödik játékhét mérkőzéseiről: szeptember 5., 20:45 – Galaxy4

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x