A Philadelphia Eagles kivágta a sokat játszó, de gyengén teljesítő Andrew Sendejót, ezért pedig egy negyedik körös pick üti majd a markát a kompenzációs pickek rendszere alapján – jelentette be a csapat twitteren.
Az Eagles szurkolók (köztük én is) már hetek óta nagyon várták ezt a lépést, hiszen a minden meccsen pályára lépő safety több kárt okozott szükségtelen durvaságaival és rossz játékával, mint amennyi hasznot hozott, ráadásul tudták, hogy ha a 10. forduló előtt kivágja a csapat, akkor kap egy 4. körös kompenzációs picket. Kvázi az utolsó pillanatig várt Howie Roseman, de végül meglépte.
Az Eagles a holtszezonban elengedte Nick Folest, Jodan Hickest és Golden Tate-et is, és csak Andrew Sendejót igazolta azok közül, akik beleszámítanak a kompenzációs pickek formulájába. Ezzel a kivágással viszont Sendejo szerződése nem üti ki Tate szerződését, ahogy az alábbi táblázatokból látszik.
Kivágás előtt:
Kivágás után:
(Táblázatok via Jimmy Kempski)
Az Eaglesnek szüksége is van minél több pickre, mert nagyon idős a csapat, és az utóbbi két évben a legkevesebb draft picket költötte el újoncokra a drafton (10), tehát fontos lenne a fiatalítás és az olcsó tehetségek megszerzése.
Legfrissebb cikkeink
- Kik okozhatnak meglepetést a rájátszásban?
- A Chiefs legyőzhetetlen, a Ravens pedig megtörte az átkot
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Azért ez a rendszer rendkívül igazságtalan, hogy egy 7.körös kiüt egy 4.köröset.
“csak” 32 kompenzációs pick van, így vagy ez, vagy a csapatok versenyeznek a pickekért, hogy ki tud kivágni értékesebb játékost, az meg ugye a játékosok szempontjából nem egy jó helyzet.
De egyébként fontos ez a kompenzációs pick rendszer? Nem lehetne elhagyni?
elméletben segítené azokat a csapatokat, akik nagynevű játékosokat vesztenek el. Gyakorlatban ma már inkább a “nagycsapatok” játszanak ezzel, így a “gazdag még gazdagabb lesz”.
Végülis akkor ez felesleges folyamat, akár meg is szünetehetnék.
Ilyenkor ha valaki felveszi, akkor az veszít kompenzációs picket?
nem, kivágott játékos nem számít egyébként sem (meg ilyen későn végképp nem)
Köszönöm nem voltam biztos benne. Igazából nem egy rossz játékos, de kezdő játékos kategóriából kiöregedett. A packers ellen nagyot játszott ha jól emlékszem. De tényleg logikus volt elengedése.
Most, hogy a Vikes leigazolta, így nekik már egy érkezőnek minősül, mert a 10. hét előtt van?
nem, mert kivágott játékos