Connect with us

Összefoglaló

Kilapított Sajtfejek, megsemmisült Fosztogatók, repülésre képtelen Sasok

Óriási verést mért a Packersre a 49ers, nagyon csúnya meccsen nyert a Seahawks Phillyben, a Raiderst alaposan kiütötte a formába lendülő Jets, a Bills pedig szinte lenullázta a Broncost. 

Green Bay Packers @ San Francisco 49ers 8-37

Nagyjából egy-másfél perc után látni lehetett, mi lesz ebből a mérkőzésből. A harmadik támadójáték során ugyanis a 49ers védelme kiütötte Aaron Rodgers kezéből a labdát, meg is szerezte azt, majd egy játékkal később Tevin Coleman be is futott a célterületre. Aztán a következő 58 percben sem indult be a Packers…

Mindössze egy TD-t tudott szerezni a Rodgers vezette egység, az épp Davante Adams idei első hatpontosa lett – majd ő kapta el a kétpontost is, így összejött neki egy octopus. Ezen kívül azonban a 49ers védelme megsemmisítette a Sajtfejek támadósorát. Az 5 sacket jegyző defense brutális volt, Armstead és Bosa is óriásit játszott a falban, DJ Jones és Buckner is jól nyomta, a linebacker-sorból Fred Warnert kell kiemelni, a secondary pedig Witherspoon, Sherman és Ward vezetésével szinte lenullázta az elkapókat. Érdemes kiemelni, hogy Bulaga sérülésével Bosát gyorsan átmozgatták a túloldalra, hogy a cseretackle ellen meccselhessen, ez pedig halálos fegyvernek bizonyult.

Rodgersnek ez volt talán élete legrosszabb meccse, mindössze 3,2 yardos átlaggal dobált, aminél rosszabbat még sosem ért el, a 104 yardja pedig a legkevesebb evör egy irányítótól 20+ sikeres átadás mellett. Teljesen megfojtotta Robert Saleh egysége a Green Bay-i támadósort, ha valaki szereti a jó védőfocit, akkor ezt élvezet volt nézni.

A Packers mindössze egy harmadik kísérletet oldott meg, a 49ers azonban sokszor el sem jutott harmadik kísérletig. A meccs egy pontján 0/19 volt a két csapat összesített harmadik kísérletes mutatója, ám akkor a 49ers már feltett 30 pontot a táblára. Ez ugyebár azt jelenti, hogy a puntokat kivéve nagyon jól haladt a csapat első- és második kísérletre, teljességgel elkerülte a harmadikokat – ezért is ennyire sikeres egyébként a 49ers idén. Ki kell emelni azt is, hogy left tackle-t cserélt meccs közben a 49ers, Justin Skule-nak nem ment a játék Joe Staley helyén, vele 19 játékból 41 yard jött össze, majd beállt Brunskill, akivel 14 játék alatt 142 yardot haladt az offense és háromból háromszor TD-t szerzett.

Garoppolónak nem volt különösen nehéz dolga, a fala általánosságban jól megvédte – habár Za’Darius Smith tudott problémákat okozni az elején -, az elkapói pedig üresen találták magukat. A visszatérő Kittle-nek nagy napja volt, az újonc Deebo Samuel is szállított egy hosszú TD-t, és a futójáték is 5,1 yardos átlaggal működött.

Nem tudom, hogyan áll jelenleg a közvélemény a 49ers idei sikeréhez, lehet, hogy még ez a győzelem sem volt elég az emberek meggyőzéséhez, de ez egy borzasztóan jó csapat – a következő két hétben lehet még többet bizonyítani a maradék kétkedőknek, a Ravens és a Saints jön, mindkettő idegenben ráadásul. A Packersnek könnyű a hátralevő sorsolása (csak egy pozitív mérlegű csapat maradt a menetrendben) és nem kell lemondani a pihenőhétről, azonban jobban teszik Rodgersék, ha Kaliforniát elkerülik, vagy mondjuk a Bosa-testvéreket, ugyanis 3 vereségükből kettő született a Chargers és a 49ers otthonában.

(katonadani)

Seattle Seahawks @ Philadelphia Eagles 17-9

Hát ez egy borzasztóan csúnya meccs volt. Összesen 26 labdabirtoklás volt a találkozón, ebből csak négy végződött pontszerzéssel – 11 punt, 7 turnover, 2 turnover on downs, 2 térdelés.

Az Eagles offense meglehetősen pocsék és nézhetetlen jelenlegi állapotában. Persze hiányzott Howard, Jeffery, Agholor és Lane Johnson is, plusz Brandon Brooks is gyorsan kivált egy betegséggel, de akkor is. Wentz élete egyik, ha nem a legrosszabb meccsét hozta le, és erre nem lehet kifogás, hogy nehezek a körülmények, ez önmagában kiábrándító volt. Érthetetlen elrontott dobások, siettetett passzok, örökkévalóságig várakozások a zsebben, interceptionök, fumble-ök, minden ami kell.

Persze az összetákolt támadófal sem tudta megvédeni – az első körös Dillardot le kellett ültetni, annyira nem tudott a jobb szélen játszani -, pedig nem egy világverő pass rush jött szembe, főleg Clowney nélkül, mégis elitnek tűnt az Ansah-Ford-Reed-Green vezette DL. Ebben Wentz is benne van egyébként, vonzza magára a nyomást. Meg persze az elkapók sem tudnak elszakadni egy centire sem, a tight endek mögött a legtöbb targetet az a Greg Ward kapta, akit a meccs előtt hoztak fel a gyakorlócsapatból – ő tűnt a legéletképsebbnek az összes közül, ez is sokat elmond a jelenlegi helyzetről. A Hawks nyilván nem is tisztelte a WR-eket és teletöltötte a boxot, amivel a futójáték is meghalt. Túlragoztam, de a lényeg, hogy nézhetetlen jelenleg az Eagles támadósora, a Seahawks defense pedig ezt kihasználva nagyot játszott, minden szinten kiválót nyújtottak.

A túloldal sem mutatott valami jól egyébként, Russell Wilson nem volt MVP-formában. Az Eagles védelme jól teljesített, hatszor sackelte az irányítót, és a 17 pont elég júl mutat a defense-nek, azonban hozzá kell tenni, hogy a Hawks is segített ebben, DK Metcalf dropjával és Wilson érthetetlen túldobott passzával (Hollisternek az endzone sarkába) 11 pontot hagyott fenn a táblán a seattle-i együttes. Lockett alig tudott játszani sérülése miatt, nyilván ez is rányomta a bélyegét kicsit a passzjátékra, de a trükkös játékból összehozott TD zseniális volt.

Emellett ki kell emelni Rashad Pennyt, aki három 20+ yardos futást is megeresztett, ebből az egyik egy 57 yardos TD lett (Darby szerelési kísérletét azért kiemelném itt). A korábbi elsőkörös futó 129 yarddal zárt 14 futásból, és szükség is volt rá, mert Carson gyenge volt.

Az Eaglesnek a helyzete a rájátszás kapcsán nem romlott olyan szempontból, hogy továbbra is a Cowboyst kell megverni a 16. héten, illetve hozni a kötelezőt négy alkalommal bottom5 csapatok ellen – azonban ilyen játékkal még azt sem mondanám, hogy azok a meccsek fixek. A Seahawks tovább tapad a 49ersre, van is még egy egymás elleni meccsük, így meglehet még a csoportgyőzelem és akár a pihenőhét is.

(katonadani)

Oakland Raiders @ New York Jets 3-34

A 12. hétre elérte a Jets, hogy megszerezze tavalyi győzelmeinek számát a 2019-es szezonban. A Dallas elleni sikerhez hasonlóan ezúttal is egy esélyesebb, rájátszásért küzdő csapatot sikerült megverniük.

A javuló formát mutató Jetsnél ez a győzelem már csak azért is nagy szó, mert a csapat fizetési keretének 25%-a van a sérültlistán – ami a legmagasabb a ligában. A Giants és a Redskins legyőzése után zsinórban harmadik mérkőzésen szerzett pontosan 34 pontot a Jets és kezdett el egyre komolyabb életjeleket mutatni az Adam Gase által vezetett támadósor.

Az irányítójára szabott playhívások eredményeként kevés jobb formában lévő játékos van az NFL-ben jelenleg Sam Darnoldnál. A másodéves quarterback idén másodszor került 300 yard fölé, passzolt 2 TD-t, egyet pedig maga futott meg. A mérkőzés jelenete egy riverse-szel ötvözött flea flicker játék volt közte és Robby Anderson között.

A kivégzéshez persze kellett egy remekül játszó védelem is, amiből a picksixet szerző Brian Poole-t vagy a 3 negatív yardos szerelést jegyző Arthur Maulet cornert érdemes kiemelni.

A Raiders oldalán semmi sem akart összeállni a meccs elején. Pár kérdéses bírói ítélet mellett többször kulcspillanatban droppoltak az elkapók. A gyors hátrány miatt ráadásul el kellett távolodni a saját játékuktól, így végül az offense legjobbja, Josh Jacobs csak 10 futással zárt 34 yardért. A mérkőzés vége felé – amikor már nagyjából mindegy volt – Grouden úgy döntött, hogy megnézi mit tud a csere irányítója Mike Glennon, aki a kevés idő ellenére 3 fumble-t is összehozott, amiből egyet el is vesztett.

A Raidersre egy hét múlva se vár könnyű mérkőzés a pihenő hétről jövő Chiefs ellen, míg a Jets a továbbra is nyeretlen Bengalshoz látogat.

(alatriste)

Denver Broncos @ Buffalo Bills 3-20

Hozta hazai pályán a kötelezőt a Buffalo, könnyedén verte a Denvert a két Allen kezdő QB meccsén. Brandonnak nagyon gyenge napja volt, ezen nem segített a hatalmas szél, amiben játszani kellett, összesen 10 jó passza volt, és mivel végig hátrányban voltak, nem építhettek folyamatosan a futásra, bár egy-két drive-ban mutattak biztató jeleket. Rengeteg homály passza volt, abból egyet le is szedett Tre’Davious White, és a támadófal sem segítette, többször is harmadik kísérletnél sackelték, Shaq Lawson kétszer is blokkolatlanul mehetett rá. Joshnak sem volt kiemelkedő mérkőzése, de a Billsnél legalább a futás működött, csak az első félidőben 144 yardot szereztek a földön. A Buffalo irányítójának is volt egy csúnya eladott labdája, viszont a negyedik negyedben egy csodálatos TD passzal döntötte el a találkozót, amit először nem is adtak meg a játékvezetők, Sean McDermott challenge-e után viszont megváltoztatták a döntést.

Josh Allen lett az 5. irányító, akinek sikerült 1000 futott yardot összehozni karrierje első 23 meccse alatt. Singletary 100 yard felett zárt, Frank Gore pedig megelőzte Barry Sanderst az örökranglistán, a veterán futó most 15 289 yarddal áll.

A Denver támadósor terített betli volt, a védelem sokáig 6 ponton tartotta a Billst, de csodára ők se voltak képesek, jövő héten a Chargers ellen javíthatnak, bár elég kilátástalannak tűnik ez az Allen projekt is. A Bills pedig tovább küzd az egyik AFC Wild Card helyért, ráadásul a Raiders veresége miatt most lépéselőnybe is került, a csapat pedig már csütörtökön a Cowboys ellen játszik a Hálaadás-napi program 2. meccsén.

(löfli)

40 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
40 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Fetyke
Fetyke
2019-11-25 10:06

85,5; 84,4; 75,8! Ezek Rodgers elmúlt három mérkőzésen nyújtott passer ratingjei. Ennél még Trub is jobb formában van ezen szempont alapján…

szcsaba95
szcsaba95
Reply to  Fetyke
2019-11-25 10:11

Miért fektetsz ennyi energiát abba, hogy úton útfélen betámadd ezt a szerencsétlen Packerst? :D

Ne érts félre, teljesen értelmes embernek gondollak az írásaid alapján, de őszintén szólva (nyilván, mert a Packersnek szurkolok) rohadtul bosszant, hogy szinte minden cikk alatt azért imádkozol, hogy csak valaki jól verje meg őket. :D

Fetyke
Fetyke
Reply to  szcsaba95
2019-11-25 10:11

Vikings szurkolóként, a pihenőhéten mégis mire pazarolhatnám az energiáimat, ha nem erre? :D
Egyébként az utóbbi napokban csak zrika megy közöttünk Bjeela-val…. Mert bár személyesen nem ismerjük egymást, de mondhatni baráti a viszony közöttünk. :)

És egyébként sem vagytok szimpik, mert az én nagy kedvenc játékosom Brett apó. Csúnya dolog volt őt úgy elküldeni, ahogyan tettétek (eredetileg, addig sajtfej voltam magam is). :D

szcsaba95
szcsaba95
Reply to  Fetyke
2019-11-25 10:29

Köszönöm, így már jobban értem a személyes motivációdat! 2011 óta követem a sportot, szóval az az esemény az én életemből még kimaradt. :)

Egyébként a meccstől kb. ezt vártam. Egész szezonban pesszimista voltam a csapat teljesítményével kapcsolatban, de azért ekkora különbségre nem számítottam, és szerintem nincs is ekkora különbség a két csapat között. Aaron mai statját meg jelentősen rontja azért a sok drop az elkapoktól, amihez persze kellett a jó védőmunka.
A PO valószínűleg meglesz, és remélem, hogy az SF-val nem találkozunk újra.

Fetyke
Fetyke
Reply to  szcsaba95
2019-11-25 10:41

Nincs is ekkora különbség a két csapat között játéktudásban. Ami itt számított, az a meccs helyszíne. Hagyományosan nem játszanak jól a csoportunk tagjai a nyugati parton, ezért ha nem is ekkora különbségű, de várható volt az SF győzelme.
És pontosan ezért bízhattok még a jövő heti Seattle elleni fellépésünkben, ahol, ha csak nem lesz nagyon szar idő ugyanígy nem mi leszünk az esélyesek. Márpedig a csoportot csak akkor nyerhetjük meg szerintem, ha mi már nem hibázunk, minden más esetben tiétek az NFC észak.

Krisztian Fekete
Krisztian Fekete
Reply to  Fetyke
2019-11-25 10:29

Mondjuk ha jól emlékszem, Brett apó bejelentette a visszavonulását, és a csapat ennek megfelelően kezdett felkészülni az új szezonra. Aztán az öreg egyszer csak meggondolta magát. Nem biztos, hogy menet közben olyan könnyű megváltoztatni a felkészülést. (Pláne, ha esetleg az új fiú már olyan szinten van, hogy esetleg a csapat is jobb vele) HA Green Bay szempontból nézzük, a váltás jó ütemben történt.

Tartok tőle, lehetett talán a háttérben is valami, amit mi sose fogunk megtudni.

bjeela
bjeela
Reply to  Krisztian Fekete
2019-11-25 10:41

Brett apó többször is a bolondját járatta a Packs-szel, érthetően ki voltak rá akadva és okkal. Az más kérdés, hogy simán csodát csinált a Vikingsnél és szerintem elkapkodta azt a visszavonulást.

Fetyke
Fetyke
Reply to  Krisztian Fekete
2019-11-25 10:41

Persze ma már én is másként látom, de akkor még nagyon gurulós szemüvegen keresztül néztem az NFL-t, és azt gondoltam ,hogy egy ekkora legendának minden kívánságát teljesíteni kell.
Ha “Packers” szemszögből nézzük a dolgot, akkor az lett volna a jó megoldás, ha Favre marad, ARod-ot pedig elcserélitek Miamiba. :D Ja bocsi! Másik szemüveget vettem föl! :DDD
Viszont! A lényeg mellet se csússzunk el. Nekem a sérülése óta továbbra sem a régi ARod! Olyan, mintha valami nem stimmelne vele, bár magam sem tudom megmondani, hogy mi. De a korábbi Rodgers egymás után 3 ilyen rossz meccset nem emlékszem, hogy lehozott volna. Persze ezt most még elbírja a csapat (hiszen a 8:3 magáért beszél), és nincs is tragédia, de azért lehet, hogy megint el kellene gondolkodni a pótláson lassan, mint ahogy akkor tettétek. Azaz ha lecsúszik egy tehetség, nem szabad habozni…

Krisztian Fekete
Krisztian Fekete
Reply to  Fetyke
2019-11-25 10:47

Szerintem a fal sem olyan, mint volt korábban (volt ugye faledző váltás is), és hát hogy is mondjam, az elkapók sem feltétlenül olyanok, mint korábban. Mert tudnak elkapni, azt látjuk, de az elszakadással akadnak gondok. Míg pl Nelson már nem volt gyors, de amikor kellett, valahogy mindig véletlenül nagyon üresen volt.

És azt hiszem, Rodgers is túl sokat akar, és nem akarja/meri/tudja a bizonytalanokba bedobni a labdát, ezért sokszor sokat vár. Úgy meg odaérnek. Ebben az új playbook gyors illetve futó játékai azért segítenek, de néha így is sokat vár.

bjeela
bjeela
Reply to  Fetyke
2019-11-25 10:41

Mondhatni. ;) Ja, ha már itt tartunk, elmentél megnézni a vágóhídon mennyibe kerül a fél marha? Mert szükséged lesz erre az információra…

Fetyke
Fetyke
Reply to  bjeela
2019-11-25 10:41

Szerencsére megy le a marha ára. Lassan egy disznóvágás drágább lenne a sertéspestis miatt… :D

bjeela
bjeela
Reply to  Fetyke
2019-11-25 10:47

Naaaa, azért attól még messze vagyunk. Bár az igaz hogy az idei cocám rohadt drága lesz a tavalyihoz képest. De micsinájjak, házi hurka, disznósajt, sonka, kolbász, szalámi és főleg szalonna és tepertő nélkül szart sem ér az élet.

Zoltán Debreczeni
Zoltán Debreczeni
Reply to  Fetyke
2019-11-25 10:41

Azért Brett tett érte. Nem volt szép az a táncikálás offseasonben.

Mondjuk addig voltam Packes én is.

DrBaji Mihály
DrBaji Mihály
Reply to  Fetyke
2019-11-25 11:21

Baráti az iszony?

bjeela
bjeela
Reply to  Fetyke
2019-11-25 11:27

Most inkább ne példálózzunk Trubbal, mert kinyílik a bicska a zsebemben és épp nem lenne jó, ha belém állna…

a
a
2019-11-25 10:11

Valaki leírná, hogy az az idióta Mat Lefluer mit akart az utolsó 2 percben, miért kellett, hogy Julian Taylor megsérüljön????

bjeela
bjeela
2019-11-25 10:41

Najakkor most rohattul megdicsőülök! Ugyebár nemrég a Vegas-i odszok kapcsán le lettem hurrogva, hogy minek emlegetem fel a 49erst, merhogyazok szartse érnek, mázlisták, kifutotteredmény, beetetésazegész, könnyűsorsolás, miegymás. Most nem sorolnám fel, kik néztek idiótának, mert az olyan kellemetlen lenne, de ők tuggyák. Mostmegugye láttuk, micsináltak a friszkói kölkek a szárnyaló Packers-szel. Őőőőő, izéééé, khm…

Ami meg Dani minősítését illeti, miszerint “Garoppolónak nem volt különösen nehéz dolga, a fala általánosságban jól megvédte” háááát egynagylófaszt. Merhogy amíg a 49ers D-t istenítjük, hogy rommá kergették ARodot – ami stimmel -, nos a Packs D sem tétlenkedett és összeügyeskedtek 3 sacket 6 passzsiettetés mellett(a 49ers 5 sack 10 passzsiettetés). Szóval maradjunk annyiban, hogy JG élete sem volt fenékig tejfel ezen a meccsen. Mégis ő hozott egy 145,8-as rétinget, ARod meg 75,8-at. Tehát ARod mostanában kissé maga alatt teljesít, ahogy azt Fetyke kolléga volt szíves érzékeltetni. Szóval ez a JG egészen ügyes gyerik és mintha úgy nézne ki, hogy végre elkapta azt a fonalat, amit két éve eldobott. Márpedig ha nem engedi el, akkor…

Viszont beégtem a Raiders-szel, mert csodát vártam tőlük, erre nem összeestek, mint a nyolctojásos piskóta, ha rányitják a sütőajtót? Ehhh, már Grudenben sem lehet bízni…

A Bills viszont bejelentkezett egy jó PO-ra! Egész ügyes társulat.

Wilsonékat meg inkább most nem minősíteném, minősítették magukat most eléggé…

Fetyke
Fetyke
Reply to  bjeela
2019-11-25 10:41

Mostantól kezdhetsz rájuk is fogadni! :)

bjeela
bjeela
Reply to  Fetyke
2019-11-25 10:47

Mármint kire? :D

Fetyke
Fetyke
Reply to  bjeela
2019-11-25 10:47

A 49-ersre! :D Hátha ellenük is bejön….

bjeela
bjeela
Reply to  Fetyke
2019-11-25 10:47

Akkor te fizeted a disznóvágásomat is :D

Fetyke
Fetyke
Reply to  bjeela
2019-11-25 11:01

Sokba lesz nekünk ez az SB run! :D Erről már egyeztetnem kell itthon a GM-el. :D

bjeela
bjeela
Reply to  Fetyke
2019-11-25 11:07

Elnézést, de nem a tulajt akartad mondani? Mert ahogy elnézem, te egy csinos kis papucs vagy pomponnal a fejeden. :D mongyuk én is kussolok, ha hazajön a 155 centis 45 kilós főnököm

Fetyke
Fetyke
Reply to  bjeela
2019-11-25 11:07

A főnök az jó szó! :)

bjeela
bjeela
Reply to  Fetyke
2019-11-25 11:27

De enyém az utolsó szó! “Igen, drágám…”

Zoltán Debreczeni
Zoltán Debreczeni
2019-11-25 10:47

Jarred: az aranyásók 49-ben ellepték a völgyet. Aztán csórik éveken át éheztek. Mígnem egy szép napon valami sága csillant az aranymosó tálakban. Élükön az ifjú Bosaval mohón ugrottak a sárga morzsákra. A csalódásuk leírhatatlan volt amikor a kemény aranyrögök helyett maszatos puha sajtdarabkák lapultak szét a mázsás testük alatt. Csalódott “MVP” “MVP” kiáltásokkal gyorsan földet kotortak a sárga masszára. Eközben párszor behoropadt a táljuk amivel a kupac közepén vergődő bajszos embert simítgatták vízszintbe. A csalódott aranyásók eztán elmentek kurvázni és skandinávlottózni.

bjeela
bjeela
Reply to  Zoltán Debreczeni
2019-11-25 11:27

49 óta éhezteeeeek??? És mi volt a 81-es, 84-es, 88-as, 89-es, 94-es nagy zabálásokkal a bőség idején? És hát 2012-es nagy aranyásáskor is kis híján övék lett a terített asztal, szóval egyáltalán nem mondható, hogy ne akadtak volna elég aranyrögre az évek folyamán. Amúgy meg ha annyira éheztek, megehették volna reggelire azt a sajtot és a bajszos sajtkereskedőt meg eláshatták volna az egyik aranykutatás közben hiába kiásott gödörbe. Viszont a kurvázás stimmel… ;)

Hurrá Torpedó
Hurrá Torpedó
2019-11-25 11:07

Troll ON
“Josh Allen lett az 5. irányító, akinek sikerült 1000 futott yardot összehozni karrierje első 23 meccse alatt.”
Heh, a béna. Tibinek ehhez 22 év is elég volt.

vabu
vabu
2019-11-25 11:07

Állítólag Wentz dobó karja megsérült az egyik elveszített fumble során, Dani tudsz valami közelebbit?

katonadani
Reply to  vabu
2019-11-25 11:59

negatív volt a röntgen, de meccs után elég nagy kötés volt rajta.

csak ezt ne
csak ezt ne
2019-11-25 11:07

A 49ers nagyon komoly csapat és ez nem most derült ki. Nem is igazán értettem, hogy a tavalyi nagy hype után miért volt ennyire alulértékelt, egy erősödést követően.

Most az elején volt egy kis hazai pálya, az a fumble, már egy eléggé forward progress gyanús játék volt, igaz Rodgers is kicsit túlerőltette. Vannak meccsek, amiket egy ilyen korai momentum eldönt, mint az 50. SB-t is nagyjából. A San Francisco viszont mindettől függetlenül olyan komplett csapat, hogy elképesztő nehéz lesz bárkinek megverni. JG még mindig a támadható pont, de lassú javulással egyre kevésbé ő is. A Packersnek innen minden meccset hoznia kellene, mert egy esetleges hazai pálya kiemelés a PO-ban nagyon kellene nekik. (Én továbbra sem hiszek a Vikingsban). Egyelőre az irányító a legnagyobb kérdőjel náluk is, de Rodgersben – úgy érzem – benne vannak még nagy meccsek.

A Jets meccset még nem láttam, de megnézem, mert ez egy durva meglepetés volt, különösen a különbséget tekintve.

A Bills se intézhető el egy legyintéssel, szépen halad a csapat a kötelezők során, kérdés hogy bravúrra is képesek lesznek-e. A hátralévő meccseken ilyenre is szükség lesz, hogy ne egy komoly lejtmenettel kanyarodjanak a PO-ra. Mindjárt a jövő héten Dallasban egy érdekes kihívás vár rájuk.

Az Eagles borzalmas volt megint támadásban, idén szerintem akár fölösleges is lenne a PO számukra, márpedig ahogy írtátok, erre még mindig komoly esély mutatkozik a Dolphins és a nem túl veretes csoportellenfelek elleni menetelés esetén. De hatalmas formajavulásra lenne szükség, hogy ez az esetleges PO ne egy sima hazai zakóval érjen véget a WC során.

vabu
vabu
Reply to  csak ezt ne
2019-11-25 11:26

Papíron három sima meccs kellene hogy következzen az Eagles számára, sorrendben Miami, Giants, Wahington, aztán a rangadó a Dallas ellen majd újra Giants.

Ha felépülnek a sérültek (lesz Howard és Jeffrey) akkor látok minimális esélyt az 5-0-ra, főleg hogy a védelem szerintem az utóbbi pár hétben rendben van, húsz pont alatt tartottuk a Bills, Chicago, Pats, Seattle négyest, úgy hogy jönnek a siettetések, sackek, interceptionok, bár tegnap is benyelt a védelem két 50 yardos játékot sajnos.

Remélem Wentz sérülése nem súlyos és ha konzisztensebb lesz egy kicsit (tegnap többször is szépen haladt az utolsó negyedben az ellenfél 30-asáig aztán jött az eladott labda) akkor simán meglehet ez az 5-0.

vabu
vabu
Reply to  csak ezt ne
2019-11-25 11:27

Egyébként abban maximálisan igazad van, ha ezt a következő 5 meccset nem húzzuk viszonylag sima 10 pont körüli különbségekkel (kivéve Dallas, mert az szerintem egy labdabirtokláson belüli eredmény lesz) akkor semmi keresnivalónk nincs a Playoffban.

Steve Young
Steve Young
2019-11-25 11:26

Csak hogy idézzek valakit: végre megint helyre tettük ezt a nyomorult brigádot :)))

Everlast77
Everlast77
2019-11-25 11:59

LoL, Darby már éppen legyalulná Pennyt, mikor eszébe jutott, hogy a Fantasyjában kezdő, vagy mi…??? :D

rowi
rowi
2019-11-25 12:12

dani mindent leírt, én csak annyit jegyeznék meg, hogy a két hawks rb nem nagyon tudja a playbookot. a wilsonnak beírt fumble abból lett, hogy carson nem számított handoffra, oda se nézett. az egyik sack meg úgy született, hogy wilsonnak még a play elindítása előtt pennyt kellett irányítania, hogy hova álljon, majd amikor már ment a play, penny nézelődött, az emberét meg nem vette fel, aki így akadály nélkül gyalulhatta le wilsont. oké penny végül megmentette az offense-t, de hát nah.

a győzelem ettől még győzelem, és ezzel – meg a panthers vereségével – kb meg is van a playoff, lehet már ennyi is elég, de a cardinals elleni hazai már tuti elég lenne. 9-2-ről álmodni se mertem a szezon elején. a következő 3 hétben eldől, hogy lesz-e ebből wild card idegenbeli meccsnél jobb vagy sem, bár ahogy idén megyeget idegenben, az nem biztos hogy baj lenne:) ettől még a MIN, @LAR @CAR sorból 2-1-től 0-3-ig minden elképzelhető

Fetyke
Fetyke
Reply to  rowi
2019-11-25 13:24

Ezek szerint nem bízol a 3 győzelemben?
Az elmúlt hetek alapján szerintem az is benne van ebben a Seahawksban. Persze becsúszhat egy vereség, és illik óvatosnak lenni, de nálam mindhárom mérkőzésen ti vagytok a favoritok, még ha nem is sokkal.

rowi
rowi
Reply to  Fetyke
2019-11-25 19:48

nem. nem azért mert ne lenne bármelyik meccsen is reális esélye a hawksnak. de hogy mind3 bejöjjön, arra elég kicsi esélyt látok.

Sestertius
Sestertius
2019-11-25 14:17

Nem annyira várom a ma esti meg a jövő heti mérkőzést.. :(
Erről a 49ers védelemről már kezdem elhinni, hogy jó, hogy nem csak alsóligás csapatokat vernek meg..

Fetyke
Fetyke
Reply to  Sestertius
2019-11-25 16:57

A ma estivel mi a bajod? Várakozásaim szerint ezt a Rams-t földbe döngölitek az éjjel.

40
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x