Meglepetésre kikapott a Seahawks és a Steelers is, előbbi így akár bukhatja is a kiemelést, a hazai pálya előnyét pedig egészen biztosan, utóbbinak pedig már nem saját kezében a sorsa a rájátszást tekintve. Oaklandben viszont még mindig él a remény, ugyanis minden tökéletesen alakult a Raiders számára. A Saints pedig lassan indult be, de végül megverte a Titanst, amely nem bánkódhat, jövő héten saját magának is kiharcolhatja a rájátszást.
Arizona Cardinals @ Seattle Seahawks 27-13
Nem sikerült jól a felkészülés az NFC West döntőre a Seattle-nek, ugyanis viszonylag simán kapott ki hazai pályán a csoportrivális Cardinalstól. Pedig nem úgy indult a mérkőzés, hogy borulni fog a papírforma, az első drive-ban öt 10 yardnál hosszabb playt is összehozott a Seahawks, aminek a végén egy Nick Bellore TD-vel meg is szerezte a vezetést. Innentől viszont megállt a tudomány, mind védő-, mind támadóoldalon. Chris Carson és CJ Prosise is megsérült még az első félidőben, ezért Travis Homer futott, amikor tudott, nem sok sikerrel. A vendégek pedig remekül zárták a lehetőségeket Wilson elől, 2 futott yarddal végzett mindössze. A Seahawks támadófala passzblokkolásban sem brillírozott, folyamatosan nyomás alatt tartották Wilsont, akit ötször sackeltek, 169 yarddal zárt, a második negyedben konkrétan 0 passzolt yardja volt.
A vendégek védelmében Chandler Jones volt az MVP, aki négy sacket és két kierőszakolt fumble-t szerzett, 19 sacknél tart már idén, amivel vezeti is a ligát – még egy négyes a Rams ellen és megdönti Michael Strahan rekordját. De remekül játszott az elmúlt pár mérkőzés óta új poszton (OLB) szereplő Haason Reddick is, valamint Jordan Hicksnek volt egy nagyon fontos mínuszos tackle-je 3. kísérletre a red zone-ban a harmadik negyed legvégén.
Don't mess with @JordanHicks. pic.twitter.com/IFjmSACihn
— Arizona Cardinals (@AZCardinals) December 22, 2019
A Cardinals támadósora a harmadik negyed elejéig rendkívül hatékony volt, Kenyan Drake egy 80 yardos TD futással kezdett, a meccs végére pedig karrierje legjobb napját zárta, 166 futott yarddal és 2 TD-vel. Kyler Murray is jól játszott, amíg pályán volt, ugyanis a második félidő elején combhajlító sérülést szenvedett, így Brett Hundley-nak kellett beugrania lemenedzselni a mérkőzés hátralevő részét. Az elején ez döcögősen ment, eljutott FG távolságig, azonban azt Rasheem Green blokkolta, és majdnem vissza is vitték touchdownra, de végül a Seattle is csak egy mezőnygólig jutott a turnover után. Majd viszonylag hamar még egy FG drive-ot csinált a Seahawks, és már csak egy TD volt közte, utána viszont Hundley és Drake vezérletével egy elképesztően pofás drive-val lezárta a mérkőzést a Cardinals. Harmadik és 2-re 14 yardos futása volt Hundley-nak, majd utána még két futása volt 6 és 12 yardért, végül Drake futott be 3 yardról. Fitzgeraldnak volt még pár szép elkapása, például az alább látható TD, valamint átlépte a 17.000 elkapott yardot karrierje során, ami rajta kívül csak Jerry Rice-nak sikerült.
Kyler making magic happen.
And @LarryFitzgerald takes it all the way! @K1 #RedSea
📺: #AZvsSEA on FOX
📱: NFL app // Yahoo Sports app
Watch free on mobile: https://t.co/csMF3GLW6Z pic.twitter.com/TUjvXJK87x— NFL (@NFL) December 22, 2019
A csapatok általában nem nyerni járnak Seattle-be, de idén ez már három franchise-nak is sikerült, valamint a Cardinals hét év alatt ötödjére győzte le a Seahawkst a CenturyLink Fielden.
(löfli)
New Orleans Saints @ Tennessee Titans 38 – 28
A Saints az első negyedben fejben még a hétfő esti rekordünneplő bulin volt, amit a Titans ki is használt, és gyorsan 14-0-s vezetésre tett szert. Ezután azonban a Titans aludt bele a meccsbe, ami segített a Saintsnek kijózanodni, és a második negyedben sikerült 14-10-re szépítenie az állást.
.@JaredCook89 down the sideline for a 61-yard @Saints touchdown! #NOvsTEN
📺: FOX
📱: NFL app // Yahoo Sports app
Watch free on mobile: https://t.co/csMF3GLW6Z pic.twitter.com/HtYAshFh49— NFL (@NFL) December 22, 2019
A harmadik negyedben aztán folytatódott a Saints ébredezése, és rövid időn belül sikerült a vezetést is átvenni. Idővel azonban a Titans is felébredt, így az utolsó 15 percre még mindig nyitott volt a kérdés, sőt még 4 perccel a vége előtt is kérdéses volt, ki fogja megnyerni a meccset.
31-28-as vendég vezetésnél a Titans támadhatott a győzelemért. Tannehill kiosztott egy szép 23 yardos passzt Kalif Raymondnak, aki el is kapta a labdát, de olyan kemény ütést kapott a Saints védőitől, hogy kiejtette a labdát, és fumble lett. Ezzel a labdaszerzéssel a Saints előtt megnyílt a lehetőség, hogy lepörgesse az órát, de Breesék inkább TD-t szereztek, amivel hasonlóan biztossá tették a végkimenetelt. Tannehill még visszakapta a labdát, de 2 perc alatt kellett volna időkérés nélkül 10 pontot szerezni, ami lehetetlen feladat volt. Nem is sikerült, így bár nagyot küzdött a Titans, de 38-28-ra alulmaradt.
⚜️@CGJXXIII forces the fumble and recovers it: #SAINTS BALL! pic.twitter.com/otw8jAYtX9
— New Orleans Saints (@Saints) December 22, 2019
A Saints megnyerte a meccset köszönhetően a támadósornak, ahol az igazi sztár Michael Thomas volt. Az elkapó úgy indult neki a mérkőzésnek, hogy esélye lesz megdönteni Marvin Harrison rekordját (143 elkapás egy szezonon belül), ha megfelelően alakulnak a körülmények. Végül minden ideálisan alakult, és a Saints utolsó drive-jában meglett a 144. elkapása, amivel összejött a rekord. Majdnem TD-vel sikerült ezt összehozni, de fél yarddal a célterület előtt földet ért a térde, így nem sikerült teljesen tökéletesre a rekorddöntés. De egy játékkal később újra őt vette célba Brees, szóval a TD végül meglett, csak nem a rekordnál. A meccset egyébként 12 elkapással, 136 yarddal és 1 TD-vel zárta.
A Titans oldalán Tannehillt lehet kiemelni, aki ismét kimagaslóan játszott (272 yard, 3 TD), és tette mindezt úgy, hogy a támadófal előtte teljesen összeomlott a meccsen. A Saints védők ötször is földre vitték őt, és többször is menekülnie kellett előlük. Amit ő tehetett, azt megette, de ez most nem volt elég.
Igazából a Titans részéről ez az eredmény elfogadható lenne, csak ott van az a tény, hogy 14-0-ra vezettek, és onnan sikerült kikapni. Így már kicsit rosszabb az összkép, de elsősorban nem ez volt a fontosabb meccs. Jövőhéten a Texans ellen dől el igazából, meglesz-e a playoff vagy sem – egy győzelem elég Tannehilléknek, köszönhetően az alábbi meccs eredményének.
(jarred)
Pittsburgh Steelers @ New York Jets 10-16
Hiába van egy lamborghinid, ha vezetni nem tudsz.
Valami ilyesmivel írható le jelenleg a Steelers helyzete. A keret, azaz a védelem megvan, de az irányító kérdés továbbra is láncként húzza vissza a pennsylvaniai együttest. A mérkőzést Delvin Hodges kezdte meg, de egy 3 and out és 2 interception után jött a váltás és állt be a helyére Mason Rudolph. A másodéves irányítóval már jobban nézett ki a csapat és második negyed végén össze is jött a TD Diontae Johnsonnal.
MASON RUDOLPH TO DIONTAE JOHNSON FOR A 29 YARD TD! #HereWeGo #PITvsNYJ pic.twitter.com/Ef7J2LFtey
— Cold Blooded Sports Pod (@ColdBloodedChat) December 22, 2019
Azonban a harmadik negyed végén egy rossz snap utáni kavarodás és sack következtében megsérült Rudolph és jöthett vissza a pályára Hodges. (A rossz snappekkel egész este volt gondja a támadósornak a center Pouncey kiválása előtt és után is). A védelem megadta a lehetőséget a csapatnak a fordításra, azonban élni nem tudtak vele. Ha már védelem, T.J Watt ismét adott alapanyagot a DPoY highlight videókba. Sack, kierőszakolt és összeszedett fumble és állandó jelenlét a backfielden.
.@_TJWatt
Sack ✅
Forced fumble ✅
Fumble recovery ✅ pic.twitter.com/PrfN04DJoE— Stadium (@Stadium) December 22, 2019
A Jets oldalán a legnagyobb sztori természetesen Bell visszatérése volt, ami azonban nem sikerült olyan csattanósra, mint szerette volna. Bár lehetősége volt bőven, összesen majd 30-szor hozták játékba (amiből 25 volt futás), ebből mindössze 72 yard jött össze, ami 3-as átlag alatt van. A támadósor másik kulcsfigurája, Sam Darnold a levegőben vigyázott a labdára, azonban a kezéből háromszor is kiverte a Steelers védelme, bár elveszteni csak egyszer vesztette el azt – mint láttuk Watt ellen. A touchdown passzát Robby Andersonnal már az első drive-ban összehozta, a mérkőzés további részén negyedenként 3-3 pontra futott a támadósortól.
A védelem viszont itt is dicséretet érdemel. Jamal Adams visszatért a Jetsbe és egyből a csapat legtöbb szerelését vállalta magára újfent, a nagy játékok viszont ezúttal poszttársától, Marcus Maye-től jöttek 1 INT és több leütött labda személyében.
Picked off in the end zone! The @nyjets defense's second INT of the first half. #TakeFlight
📺: #PITvsNYJ on CBS
📱: NFL app // Yahoo Sports app
Watch free on mobile: https://t.co/csMF3GLW6Z pic.twitter.com/bOqiHiI9e2— NFL (@NFL) December 22, 2019
A New York-i együttes ezzel 6-9-re módosította a mérlegét és 2015 óta legjobb szezonját zárja majd. Fun fact, hogy Sam Darnolddal 6-6 a csapat és Adam Gase mérlege.
A Steelers helyzete egyértelmű volt, ha nyeri mindkét találkozóját, akkor ott van a rájátszásban. A meglepő vereség miatt azonban a Titansnak még az is belefért, hogy végül egy nagyszerű meccsen vereséget szenvedett hazai pályán, így ha a Tennessee nyer az utolsó fodulóban, akkor csinálhat bármit a Steelers, nem jut be playofba.
(alatriste)
Oakland Raiders @ Los Angeles Chargers 24-17
A 16. kör kezdete előtt nem vettük komolyan a Raiders esélyeit a rájátszásra. Azonban az eredmények megfelelően alakultak eddig a Fosztogatók számára, és ők is nyertek Los Angelesben, így a 17. forduló előtt még mindig van esélyük a playoffra, de a sorsuk nem a saját kezükben van még, így is több meccs jó kimenetele kell nekik.
A Raiders számára fontos mérkőzés előtt nem tudta vállalni játékot ezen a héten sem Josh Jacobs, az Oakland újonc futója. Valakinek így előre kellett lépnie, és hátára venni az offense-t. Erre a szerepre Derek Carr jelentkezett be és rég nem látott formában láttuk játszani a QB-t. 291 yardja mellett egy-egy futott és passzolt touchdownja is volt, valamint a 86%-os passzpontosság is kiemelkedő. Elkapásokban az idei ötödik körben kiválasztott elkapó, Hunter Renfrow emelkedett ki 107 yardjával, amiben volt egy 56 yardos TD is. Futásban Jacobs helyét DeAndre Washington vette át 85 yarddal és egy hatpontossal.
Hunter Renfrow goes 56 yards for the @Raiders touchdown! #RaiderNation
📺: #OAKvsLAC on CBS
📱: NFL app // Yahoo Sports app
Watch free on mobile: https://t.co/csMF3GLW6Z pic.twitter.com/3Ud6tshePg— NFL (@NFL) December 22, 2019
A győzelmet ellenben nem csak a támadóknak köszönhetik. A futás elleni védekezésben a Raiders egysége a középmezőnyben helyezkedik el, a Chargers ellen azonban kiemelkedőt nyújtottak. A Melvin Gordon-Austin Ekeler duót mindössze 26 yardon tartották 13 kísérletből, Gordon 15 yardjába azonban belefért két touchdown is. A jó futás elleni védekezés miatt Philip Riversen volt a teher, hogy neki kell győzelemre vezetni csapatát. Az idei Rivers pedig erre nem nagyon képes, és ez most sem volt másképp. 279 passzolt yard mellett TD-je és eladott labdája sem volt, és 69%-os pontossággal találta meg társait a pályán.
Most nem saját magát verte meg a Chargers, hanem egyszerűen a Raiders volt jobb. Eladott labda egyik oldalon sem volt, és Daniel Carlson, valamint Michael Badgley sem hibázott rúgásból.
Sajnálatos módon a végjátékban Trayvon Mullen szenvedett el egy súlyosnak tűnő sérülést, miután csapattársával, Curtis Riley-val ütközött, amikor Andre Pattont próbáltak szerelni. Mullent sokáig ápolták a pályán, majd hordágyon vitték le. Az első hírek szerint nyaksérülést szenvedett az idei második körös CB.
(kronikk)
Legfrissebb cikkeink
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
Legutóbbi hozzászólások
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Csóri Tits. Remélem meglesz a PO!
Ugyanez jutott eszembe. Ezerszer inkább ők, mint a világtalan Steelers vagy Raiders
Csak pont a Houston is azt gondolhatja, hogy miért akarna ő erősebb csapatot vinni tovább? De a Ravens se hinném, hogy tálcán kínálná amúgy az örök rivális Steelersnek a playoffot…
És így jut majd be a Raiders… :D
Amennyit ők is balfszkodtak, megérdemelné a Raiders, hogy strength of opponents alapján jusson be. Ha a Steelers megy, akkor ellenük elég lesz egy jó defenset a pályára küldeni.
A predictort töltöttem, ami a neten van. Ott a Browns-Bengals meccs eredménye már nem láttam, hogy befolyásolt volna bármit is.
Nyilván a Steelers, Titans és a Raiders meccse számít, plusz a Colts a bizonyos mérlegek miatt, de a Browns győzelme elvileg nem változtat semmin. Rosszul néztem vagy jól gondolom?
jól.
itt a pontos forgatókönyv:
https://fuzovelkifele.com/2019/12/minden-forgatokonyv-az-afc-rajatszasara/
Csendben jegyzem meg, hogy a vakegér, aki elfújta a Patriots-Chiefs meccset, alkotott a Titans meccsen is. Több helyen reklamálják az elmaradt zászlót a meccset eldöntő fumble-nél, Thomas rekorddöntő elkapásáról pedig itt hagyok egy képet…
Mindkettő elhibázható döntés, ezért nem lehet számon kérni a sporikat. A feltételezett facemask még felvételeken se tűnik biztosnak, nem hogy élőben. Amit a Pats-Chiefsen művelt, amikor azt ítélte, hogy kilépett a TD-nél, na az tényleg olyan hiba, amiért komolyan meg kell büntetni.
https://www.youtube.com/watch?v=PjyM9JoNqV8
“Amit ő tehetett, azt megette, de ez most nem volt elég.”
Karácsonykor pont erre készülök! Amit lehet, megeszek és remélem, hogy elég lesz! :)
Mindig van még egy bejgli és még egy töltött káposzta…
Szerintem Thomas TD-je is rekorddöntés volt. 144-ről 145-re