A koronavírus járvány miatt egyre valószínűbb, hogy a holtszezonban az edzések el fognak maradni és legkorábban az edzőtáborban térhetnek vissza a csapatok a normális kerékvágásba. A liga viszont jelenleg úgy tervez, hogy az alapszakaszt nem kell lerövidíteni és teljes egészében le lehet majd játszani a 2020-as szezont.
Hogy biztos vagyok-e benne? Abban sem vagyok biztos, hogy holnap itt leszek. De jelenleg ez a terv, teljes szezonnal tervezünk.
– mondta az NFL általános jogi képviselője, Jeff Pash egy konferenciahívásban tegnap.
Pash azt is elmondta, hogy sok fog múlni az közegészség helyzetén, de úgy számolnak és olyan modelleket kaptak, hogy időben el tudják kezdeni a szezont, ráadásul teltházak előtt.
Sokak szerint nagyon nehéz jelenleg elképzelni, hogy szeptember 10-én a Chiefs felhúzza a Super Bowl bannert az Arrowheadben és megkezdődik a 2020-as NFL szezon, de a liga láthatóan optimista ezzel kapcsolatban.
Gary Myers egyébként arról számol be, hogy az is egy lehetőség, hogy kicsit elcsúsztatják a szezon kezdetét, de így is megtartanák a 17 fordulós alapszakaszt, majd a rájátszást, ami így akár belecsúszhatna márciusba is. A csapatokkal viszont egyelőre nem egyeztetett még semmilyen vésztervet a liga, még nagyon a folyamat elején járnak.
Legfrissebb cikkeink
- A Chiefs az egy labdabirtoklásos győzelmek királya
- Súlyos sérülést szedett össze Tank Dell
- Kik okozhatnak meglepetést a rájátszásban?
- A Chiefs legyőzhetetlen, a Ravens pedig megtörte az átkot
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
A lényeg, hogy a fantasy liga meg legyen tartva, akár lesz szezon, akár nem.
Apropó! Az FA játék pontozásának elkezdését mikorra tervezitek?
Amúgy miért nem lehet simán csúsztatni a szezont? Miért kellene rövidíteni? Simán lehetne az is, hogy csak októberben kezdenek és március elején fejezik be.
Buffalo, Green bay and Chicago like this! :D
-Anya, kimehetek cseresznyét szedni?
-De hát január eleje van!
-Ja, tudom, kabát, sapka…