Connect with us

Draft

A jövő sztárjai – Javon Kinlaw

A mai modern NFL-ben azok a belső védőfalemberek értékelődnek igazán fel, akik igazi irányítóvadászok, passzsiettetésben többet tudnak mutatni, mint a nagy átlag. Óriási kincs az, amikor a védőfalad belsejéből konstans nyomás hárul az ellenfél támadófalára és irányítójára, ezért is beszélhetünk úgy Javon Kinlaw-ról, mint az idei class egyik legfényesebb gyémántjáról. Mert ha valaki ilyen adottságokkal és méretekkel, ennyire hatékonyan dolgozik passzsiettetésben, az tényleg megéri, hogy magas picket fektessen belé leendő csapata.

Háttér

Ha van igazi, amerikai sikersztori, akkor Kinlaw története tökéletesen beleillik ebbe a kategóriába. Több magyar és rengeteg tengerentúli médium felkapta már az egykoron hajléktalanként tengődő, majd mára szupersztárrá vált játékos eddigi életútját, de azért érdemes a draft profilját is kiegészíteni azzal, mi is áll mögötte.

Kinlaw édesanyja Trinidad és Tobagóból költözött az Egyesült Államokba 1995-ben, majd két évvel az országba érkezése után életet adott történetünk főhősének. Az élet nem is indult rosszul a családnak, de 2008-ban, mikor a fővárosban éltek, az édesanyja egy sikertelen vállalkozásnak köszönhetően nincstelenné vált, kilakoltatták őket addigi otthonukból, ekkor kezdődött igazán a kicsi Javon hányattatott sorsa. Utcára kerülésük után rengeteg szívességkérés és költözés mellett kellett boldogulniuk, ami persze azt is jelentette, hogy Kinlaw élete mindenről szólt, csak a tanulásról és a fegyelmezettségről nem. Sokszor keveredett rossz társaságba, rengeteg lógás és kihágás jellemezte az iskolai életét, egyszerűen utálta azt, hogy tanulnia kell és fegyelmezetten kell viselkednie. Sokszor az boldogította csak, hogy ő lehetett az osztály bohóca, így akart beilleszkedni, ami persze kevésbé volt sikeres.

Soha nem volt olyan neki, hogy otthon, amikor pedig úgy tűnt, hogy végre sikerül megragadnia valahol, akkor is kiszúrt vele az élet. Kilencedikes korában, mikor a Goose Creek High Schoolban megkezdte tanulmányait, édesapjához költözött, ahol bár volt ágya és szobája, de a családfő alkohol problémákkal küzdött, verte a gyereket, amit Javon nem tudott sokáig elviselni. Egy évvel később egy csapattársa és egyben barátja, Timothy Davis felajánlotta neki, hogy költözzön hozzájuk. A váltás nem bizonyult rossz döntésnek, Kinlaw egyre többet foglalkozott a focival, de a tanulással még mindig hadilábon állt, a jegyei egyszerűen nem engedték meg, hogy komolyabb egyetemeken nyerhessen el sport ösztöndíjat.

A sportoló életébe ezekben az időkben lépett be a South Carolina vezetőedzője, Will Muschamp, aki óriási potenciált látott benne focistaként, de tudta, hogy ezzel a nehéz karakterrel sok gondja lesz még, egyszerűen így nem tudja beilleszteni a program kultúrájába. Azt ajánlotta neki, miután kijárta a négy osztályt a középiskolában, iratkozzon be a Mississippi állambeli Jones County Junior College-ba, tanuljon rendesen, legyen fegyelmezett és törődjön a focival, mert nagyon tehetséges benne. Ezt Kinlaw meg is fogadta, de a legfontosabb motiváció még mindig az volt, hogy az iskola azért jó hely, hogy melegben legyen és kapjon napi szinten élelmiszert.

A dolgok viszont hamar változtak Kinlaw fejében, ahogy átesett ezen az egy év tűzkeresztségen. Komolyabb lett, érettebbé vált és a futballban is fejlődésnek indult. 2017-ben kezdte el bontogatni a szárnyait a Gamecocks színeiben, ahol évről évre csak nőtt a szerepe, fejlődött a játéka, mire oda jutott, hogy 2019-ben dominálta az ellenfeleinek java részét, a Senior Bowlon pedig megmutatta, hogy tényleg ő az idei draft egyik legjobban csillogó gyémántja, és nem csak a focitudása, hanem a teljesen átformálódott karaktere miatt. A publikum kedvencévé vált, aki már jól tudja, hogy mekkora felelősség az élet, hiszen azzal, hogy kislánya született, már nem csak magáról, hanem családjáról is gondoskodnia kell, ami rendkívül fontos számára. Ezért a foci neki nem csak egy örökké tartó szerelem, hanem a megélhetési alternatíva is, amit mindennél komolyabban kel vennie ezentúl.

Erősségek

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

Egy kicsit hosszabb életrajzi kitekintés után nézzük meg, mik azok a faktorok és indikátorok, amik arra engednek következtetni, hogy Javon Kinlaw egy sikeres játékos lehet az NFL-ben, mi emeli őt a többiek felé.

Fizikai paraméterek

Nagyon kevesen rendelkeznek olyan testi adottságokkal, mint Kinlaw, és nem csak azért, mert egy 6’5 (198 cm) magas és 324 font (147 kg) tömegű emberről beszélünk, hanem azért, mert a játékos testzsírszázaléka mindössze 16%, ami elképesztően alacsony arány egy belső védőfalembert tekintve. Mindemellett óriási karhossza, karfesztávolsága van és hatalmasak a kezei, ezekkel pedig konstans problémát jelent a centereknek és guardoknak, mert ha ő teszi fel elsőnek a kezét az ellenfelére, akkor azt bizony borzasztóan nehéz lesz leütni. Ezzel pedig önmagában olyan helyzeti előnybe kerül, ami könnyen vált sikeres játékká.

Robbanékonyság

De nem jelent mindent az, hogy ilyen testi fölénye van, mert azt a tömeget mozgatni is kell, hogy igazán értékes legyen a játéka. Kinlaw esetében ez is egy előny, mert nagyon kevés olyan 147 kg-os test van, amelyik ilyen robbanékonysággal indul el a snap pillanatában. Játékának ez az egyik legnagyobb erénye, hogy pillanatok alatt olyan sebességgel tör fel a beállásából, ami egészen ritka még NFL szinten is. Ezzel a robbanékonysággal pedig könnyen be tudja omlasztani a zsebet, le tudja magáról rázni a faemberét és oda tud érni a labdás játékoshoz a backfieldre.

Ahogy a fenti videó is ezt bizonyítja, a Senior Bowlon se tudták sűrűn megállítani, az egyik legnagyobb sztárja volt a hétnek, ekkor kezdtek igazán rádöbbenni, hogy mennyire speciális játékos ő.

Erő

Robbanékonysága akkor válik igazán félelmetessé, amikor hozzávesszük azt is, milyen erő lakozik benne. Habozás nélkül kijelenthető, hogy az idei draft egyik legerősebb prospectje Kinlaw, hiszen amit láthatunk tőle a futball pályákon, az egészen elképesztő. Egyrészt nagyon erős az alteste, de még inkább figyelemre méltó, hogy milyen erős felsőtesttel rendelkezik. Ezzel pedig némileg vissza lehet utalni arra, hogy milyen alacsony a testzsírszázaléka, illetve, hogy mennyi órát tölt el a konditeremben, hogy ilyen testi adottságokat reprezentálhasson.

Az ereje pedig megmutatkozik a felvételeken is, ahogy azt fentebb is láthatjuk. Egy az egyben nem igazán volt olyan támadófalember 2019-ben, aki érdemben le tudta volna lassítani, passzjáték ellen egészen szenzációs snapeket produkált. Hiába jöttek szembe az ország magasan jegyzett támadófalai, csak úgy lehetett kihúzni a játékának a méregfogát, ha két-három emberrel igyekezték a játékát hatástalanítani.

Gyakorlatilag olyan mértékben mutatott erőfölényt az ellenfeleivel szemben, hogy több yarddal hátrébb tolta a guardokat és centereket, amik láttán sokan elszörnyülködtek, hogy milyen erővel van megáldva. Ezt tapasztalhattuk 2019-ben a Georgia elleni mérkőzésen is, ahol a másodéves Trey Hill kapott életre szóló leckét Kinlaw-tól azzal, hogy a labdacipelőig tolta hátra őt egy futójáték során. A fal megrogyasztása nagy fegyvere Kinlaw-nak, de nézzük most meg, miért is értékes annyira a játéka a modern NFL lencséin keresztül nézve.

Passzsiettetés

Jelenkorunk NFL-ének az alfája és omegája a passzjáték, ezzel pedig a védelmek elsző számú feladata annak megállítása. A posztokat tekintve az bizonyul a legértékesebbnek, amelyik a legnagyobb hozzáadott értékkel bír a légitámadások levédekezésében, és bár ebbe nem tartozik bele a defensive tackle, Kinlaw mégis olyan dolgokat kínál nekünk, ami mellett nehéz szó nélkül elmenni.

Számos filmjén észrevehető, hogy milyen könnyen veri meg ellenfelét egy-egy pass rush snap során, méghozzá úgy, hogy olyan nagy repertoárt azért nem mutat fel. Ezt felfoghatjuk negatívumként is, de inkább érdemes úgy tekinteni erre, hogy ez tanulható, a stabil alap pedig megvan ahhoz, hogy nyerhessen. Bull rush-ban nagyon jó, ezt pedig hihetetlen fizikai erejének köszönheti, így könnyen tudja betolni a guardokat mélyen a backfieldre. Meg kell jegyezni, hogy a megnyert pass rush snapek nem mindig jelentkeznek sackben vagy irányító ütésben, de ennek ellenére is nagyon látványos, milyen hatással van a játékra.

Az erőre alapuló bull rush mellett sokszor szereti használni az úgy nevezett swim move-ot, amikor egyfajta úszómozdulattal hámozza át magát az ellenfelén. Azzal, hogy rendkívül hosszúak a karjai, hatékonyan tudja eltartani, eltolni magától a támadófalembert, mikor az irányító felé tart teljes sebességgel.

Sokoldalúság

További nagy előny számára, hogy nagyon sok helyen alkalmazta a Gamecocks az egyetemi karrierje során, az ötös technikától kezdve egészen a nullásig mindenhol feltűnt, és nem csak jelen volt, hanem nyerni is tudott. Ez pedig előnyére fog válni, főleg ha olyan csomagokba kerül majd a profik között, ahol kap maga mellé egy hasonlóan jó passzsiettetőt, akkor nagyon komoly nyomás alá fog kerülni az ellenfél fala. Többen rebesgetik, hogy tudna 4-3-as defensive endet is játszani, ami egy kicsit földtől elrugaszkodott elgondolás, mert rendben van, hogy robbanékony és gyors, de sokkal nagyobb kárt tudna okozni 3-as technikán, azon a helyen, ahol az egyetemen is legtermészetesebben mozgott.

Gyengeségek

Kinlaw sem egy teljesen kész termék, ezért találunk olyan elemeket a játékban, amik fejlesztésre szorulnak. Az egyik és talán leglényegesebb, hogy mélyítenie kell a pass rush repertoárját, jobban fel kell építenie, hogy milyen tervvel akarja támadni az ellenfeleket. Amiket csinál, azokat jól teszi, de sokkal több mozdulatot és technikát kell megtanulnia, hogy az NFL elit guardjai ellen is hatékonyan tudja végezni a dolgát.

A passzsiettetési technikája hiánya mellett sokszor észrevehető nála, hogy nem jól ismeri fel a játékot, nem jól méri fel, mi történik egy adott szituációban. Ez tekinthető egyfajta csőlátásnak is, tehát a játék elején elhatározza, hogy mit szeretne, de ha megváltozik mondjuk a futás útvonala, akkor már későn reagál, nem veszi észre a változást. Ilyen esetekben pedig sokszor fektet be a kelleténél több energiát az adott játékba, ahelyett, hogy fejben egy lépéssel a lába előtt járna. Ezen a problémán filmezéssel, tanulással lehet javítani, szóval szintén nem beszélhetünk kiábrándító dolgokról.

Szintén negatívumként merül fel vele kapcsolatban, hogy viszonylag magasan játszik, aminek köszönhetően könnyen alá lehet kerülni és kibillenteni az egyensúlyából. Ez abból a szempontból érdekes dolog, hogy a magasságából fakadóan nehéz is ennél alacsonyabban játszania, de kell fektetni energiát abba, hogy lentebb tudja vinni a súlypontját, gyakorolja, hogy tudja megtartani egyensúlyát egy-egy gyengébben elindított játék során.

Összegzés

Derrick Brown mellett Kinlaw magaslik ki a classból, mint az egyik legjobb belső védőfalember, sokan pedig azt is biztosra veszik, hogy a South Carolina üdvöskéje a jobb játékos kettejük közül. Ezt így kijelenteni nem merném, de azt gondolom, hogy Kinlaw plafonja magasabban van, mint Browné, ezért nem is igazán foglalkoztat az, hogy a padlója talán picivel elmarad az Auburn sztárjától. Nagyon jó munkamorállal és karakterrel rendelkező játékost ismerhetünk meg Kinlaw személyében, akinek nincs olyan hibája, amit ne lehetne korrigálni, amit pedig a játékával kínál nekünk, az egészen különleges. Pont ezért lehet, hogy előbb kelhet el, mint Brown, és ne lepődjünk meg azon, ha valamelyik franchise még egy felcserét is megkockáztat érte. Nem lepődnék meg, ha ez a csapat a Falcons lenne és már a top10-ben kivinné őt, de ha ez nem valósul meg, akkor is a plafonját a Cardinals-Jaguars (1/8 és 1/9) duóhoz lehet tenni, a padlóját pedig legkésőbb a Cowboys (1/17) jelentheti.

[/ppp_patron_only]

4 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
4 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

4
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x